Jennifer L. Armentrout: Ónix

Borzalmasan lusta vagyok, hogy sem az olvasással nem haladok, sem a már kivégzett könyvek véleményezésével. Sebaj, legalább van ideje leülepednie kicsit az élménynek, mert amikor frissiben írok, sokkal elnézőbben állok hozzá, hajlamos vagyok szemet hunyni a hibák felett.

Picit így járt az Ónisx is. A fonalat ott vette fel, ahol az Obszidián letette: az arumokat elintézték, Kathy-n gigászi nyom maradt, összekötődött Daemonnal, nem is tudja, mennyire, de pont ezért nem hisz neki az érzéseit illetően. Sokakat idegesített Kathy hozzáállása a sráchoz: ott egy hiper-szuper dögös ufópasi, aki azt állítja, kell neki a lány, bár korábban máshogy viselkedett. Kathy viszont annyira kívül kerül a komfortzónáján, hogy nehezen hiszi el, hogy ő,az eddig szürke kisegér érdekelhet egy ilyen pasit, hogy védekezésül meghátrál. Azért bármennyire mást tennénk a helyében, 17 évesen szerintem ez normális reakció (legalább olvashatunk olyan kamaszlányról, akinek van némi erkölcsi tartása).

A kavarodások felét sejtettem, de főleg a végefelé sok meglepetés ért. Blake végig ambivalens érzéseket keltett bennem, néha kedveltem, néha (legtöbbször) utáltam, a végén sajnáltam is kicsit, de leginkább csak a fenébe kívántam. Örültem, hogy Daemon és Kathy vicces szóváltásai itt is folytatódtak, és hogy a végére legalább az érzéseiket tisztázták, még ha nem is lélegezhetnek fel.

Ami olvasás közben, és azóta még inkább zavart, Kathy anyja. Értem, hogy elvesztette élete szerelmét, nehéz neki, másnak is az lenne, de több, mint önző és felelőtlen dolog ennyire egyedül hagyni a lányát. Gyakorlatilag eltűnt ő is az életéből, egy fontos dolog sem volt, amiben részt vett volna, Kathy sosem számíthatott rá. Előbb a gyász miatt, majd az új pasi miatt hanyagolta, de ahhoz persze volt elég "szülői tartása" (=bőr a képén), hogy a sárga földig lehordja és burkoltan leribancozza a lányát, mert az 17 évesen a barátjával aludt. Ruhában. Valamiért a könyvekben a szülő karakterek tudnak leginkább kiborítani, de annyira dühítő, hogy ezekben a könyvekben minden tizenéves ennyire egyedül áll a világban. Csókot vegyenek, Altatódal, Rule, Heti csaj, Boszorkányvér, Lenyűgöző teremtmények, No és én, hogy csak a tavalyi könyveket mondjam. Sehol egy szülő, de ahol van, abban sincs köszönet.

Kerstin Gier: Smaragdzöld

Már majdnem egy hete elolvastam a Smaragdzöldet, és tipródom, hogy tulajdonképp mit is gondolok róla. Persze közrejátszik az is, hogy extra sokáig voltam egész héten a melóban, az irodai internet pedig téli álmot alszik.

Picit gondban vagyok, mert úgy tűnik, ezt a könyvet illik agyondicsérni és imádni, magasztalni az izgalmasságát, hogy milyen körömrágós függővége van az első két résznek, hogy Gideon milyen álompasi... Nekem valahogy nem ez jött le. Mert az oké, hogy tényleg izgalmas és olvasmányos, de még mindig az a véleményem, hogy a három könyv cselekményét nyugodtan meg lehetett volna írni egy kötetben is. Az első kötetben Gwen-ről kiderül, hogy időutazó, találkozik Gideonnal, gyűlni kezdenek a pillangók a gyomrában, egyet kiruccannak a múltba, egy smaci és vége. A történet egyik legnagyobb rejtélye, Gwen származása már itt kiderül a szemfüles olvasónak.

A második részben visszamennek egy bálba, Gideon tuskó, Gwen nyomozni kezd, Gideon elcseszi, Gwen bőg, jöhet a harmadik rész. Szerintem egyedül a harmadik kötet története értékelhető igazán, mert ebben a részben tényleg történik is valami. Nem csak Gwen háborgó érzelmeiről szól, végre nagyobb szerepet kapnak a mellékszereplők, ami nagyon jót tett a történetnek. Szépen egymásra épülnek a szálak, de a végére mintha túlságosan furmányos akart volna lenni az írónő. Egész a harmadik kötet háromnegyedéig pontosan annyit tudtunk, mint Gwen, vele együtt bogozhattuk a szálakat, onnantól viszont csak töredékeket kapunk, Az elbeszélés hirtelen ugrálni kezd jelenetről jelenetre, persze mind félbeszakad, vissza-vissza ugrik és csak morzsánként kapjuk az infókat. Ha eddig szép lineárisan haladtunk, nem pont itt kéne az olvasó összezavarásával próbálkozni. A vége nem volt kifejezetten meglepő, talán csak az, hogy kinek az álarca mögött bujkált az ellenség.

Gideon nem lett a kedvenc könyves pasim, az indokai nem győztek meg igazán. Az epilógus kicsit bénára sikerült, és így, hogy tudom, ki lesz Lucy és Paul gyereke, sajnálom Mr. Berhnard-ot, kimarad minden jóból, családi melegségből és kalandból.

Jaci Burton: A tökéletes játék

Ez is olyan könyv, amiről rengeteg jót hallottam, és nekem kicsit kevésbé tetszett, de legalább a témáját leszámítva nem lehetett átlagosnak mondani. A hasonló könyvek alapreceptje, hogy vegyünk egy milliárdos-csilliárdos szexistent, aki rém elfoglalt ugyan, de a nap 24 órájában képes dugni, a lány fiatal, naiv, vagy szűz, vagy igazi jó útra tért ribi, de kicsit mindenképp kelleti magát. Összejönnek, a lány vágyakozik, a pasi irányít és birtokol, mindezt persze nagyon felsőbbrendűen. Kicsi kavarás, mindenki rájön, hogy szereti a másikat, összeborulás, békülő szex, pici bonyodalom, hogy legyen folytatás.

Nos, itt picit más a környezet. Mick gazdag ugyan, élsportoló, akit kötnek az edzések, a sajtósa nyomulása, az edzések, a mérkőzések, a diétája, az edzések... Mindemellett okos, gondol a sportkarrier utáni életre, befektetései vannak, jótékonykodik, és halálosan unja a csillogást.

Tara harmincas, egyedülálló nő, friss, felfutó vállalkozással, sok ambícióval, és a kamaszkori hülyeségnek hála, egy tizenöt éves gyerekkel. Alkalmi kapcsolatba bonyolódnak, de csak a nő hagyná annyiban a dolgot, a pasi úgy lohol a nyomában, mint egy hűséges kiskutya. Ez így izgalmas és picit újszerű is volt, de mint sok más könyvnél, a női szereplő itt is kiborított.

Tara alkoholista szülők elhanyagolt, de nagyon okos gyereke, aki az otthoni perpatvar elől az éjszaka kimaradozó baráti társaság ölelő karjaiban, az alkoholban és a fűben keres vigaszt, egészen addig, amíg 15 évesen fel nem csinálják. Ekkor úgy dönt, hogy éretten viselkedik, és hirtelen eszébe jut, hogy a gyámügy arra való, hogy segítsen a bajbajutott gyerekeken. Nem egészen értem, ha annyira tarthatatlan volt a helyzet, azt egyrészt miért nem vette észre senki, és ha a lány annyira okos volt, miért csak akkor kért segítséget, amikor nyakig merült a Gangeszben? No mindegy, összeszedte magát, megtartotta a gyereket (nem tudom, milyen az amcsi gyámügy, de tényleg megtarthatja egy egyedülálló kiskorú a gyerekét?), tanulni kezdett, fősulira ment, vállalkozást indított... a megesett kamaszlányok igazi sikertörténetét produkálta, természetesen teljes cölibátusban. Ami zavart benne, és amit a fia is a szemére vetett, hogy a gyereket pajzsként használta a számára kellemetlen helyzetekben, de szerencsére fejlődőképes személyiséget írt neki az írónő, noha a sok bizalmatlankodással néha az őrületbe kergetett. Aztán kiderül persze, hogy Mick sem tökéletes, bármennyire is annak látszik, így a könyv picit tanmese jellegű, hogy látod-látod, ha nem adod meg magad a démonaidnak, és erős leszel, felülkerekedsz a hibáidon, még egy ilyen szexistent is kifoghatsz a zavarosból. Na jó, nem, de azért van nem kevés erkölcsi tanulság a könyvben: 1, ne szexelj kiskamaszként betépve 2, ne hagyd, hogy más szabja meg, kivel randizhatsz 3, ne hagyd magad lerázni (de csak csínján, ha nem vagy szuperdögös, az zaklatásnak számít) 4, merj kockázatot vállalni.

A legkiborítóbb nekem a szex közbeni csevej volt. Oké, ha valaki beszédes, sikítós, kalimpálós típus, de nekem ez már sok volt. Arról nem is beszélve, ha élőben hallanám, hogy "Telespriccelem a puncid, megy a fél liter geci!" szavakat, visítva röhögnék, ez már túl pornós, bár olvastam, hogy a fordítás hibája. 

A mellékszereplők szépen kidolgozottak, Mick ügynöke pont annyira törtető seggfej, hogy utáljuk, de amikor hoppon marad, kicsit sajnálni is tudjuk. Nathan néha túl kamasz volt, néha nagyon utáltam, de végül is pont ezért hiteles volt tizenévesnek. 

A könyv nem a műfaj csúcsa, de azért jó szórakozás volt.

Kiera Cass: A párválasztó

Nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. A molyos ismerőseim ódákat zengtek róla, tesóm felajzva követelte a folytatást, én meg úgy voltam vele, hogy akkor tuti szuper lesz. Hát nem. Tetszett, jó volt, szeretném olvasni a folytatást, de a várt katartikus élmény nem volt sehol. Nekem jobban tetszett volna már alapból, ha a szereplők 2-3 évvel legalább idősebbek, ha huszonegykét évesek a tizenpár helyett.

Egy beazonosíthatatlan jövőben járunk, ahol Amerika helyén egy friss, bizonytalan állam van, ahol merev kasztrendszer nyomorítja a társadalmat, törvény írja elő, kivel és mikor lehet szexelni, általános a csóróság, a népesség nagy része éhezik. Már-már disztópia érzése van az olvasónak, pláne, amikor kiderül, a trónörökös szokás szerint egy valóságshow keretein belül választ királynét maga mellé.

A főszereplő, America az Ötös kasztba tartozik, a (csóró) művészekhez, a társadalmi ranglétra alsóbb feléhez. Titkos szerelme Aspen, aki Hatos, szolgáló, fizikai munkás. Nem lehetnének együtt, mert a kasztok közti házasságkor a lány kerül a srác szintjére, így nem engednék a lánynak, hogy lefelé házasodjon. A feszültségek végül addig vezetnek, hogy Aspen elhagyja a lányt, természetesen az ő érdekében, aki bekerül a Párválasztóba, esélyt kap a társadalmi felemelkedésre és a koronára.

America nem akar hercegnő lenni, nem akar már semmit, csak egy kis pénzt a családjának. Közvetlen modora, hogy nem tetteti magát, hamar elnyeri a herceg tetszését, és így a vetélytársak rosszindulatát.

A könyv nagy része a palotai életet, a ceremóniákat mutatja be, hosszan elidőzve a ruhákon, a piti intrikákon és frizurákon. Míg megemlítenek társadalmi, politikai problémákat, mégis olyan habos-babosnak tűnik az egész...

A szereplők sokszor idegesítenek. America először elküldi a herceget a csudába, kissé nyers és kimért vele, eszembe juttatta Jane Eyre-t, ahogy Mr. Rochesterrel beszélt. Tetszett, hogy meg akart maradni önmagának, de kicsit életszerűtlennek éreztem, hogy ennyire le se tojja a kaja kivételével az elé táruló pompát. Bár az érzelmi döntésképtelensége (az újra felbukkanó Aspen és a közben nagyon megkedvelt Maxon) a kora és a történet szerinti rövid cselekményidő számlájára írható, azért nekem nem volt szimpatikus.

Maxon karaktere kedves, vicces, kicsit esetlen, ártatlan, de mégis kellően határozott, valahogy nem éreztem azt a hűű faktort, amit a molyok értékelései alapján vártam.

Tetszett, nagyon is, hiszen érdekes volt, olvasmányos, sok vicces jelenettel, de ha nem hallok róla ennyit és kicsit felnőttesebb lett volna, jobb lenne. (America anyját és Celeste-t pedig nagyon-nagyon utálom, bármi is lesz a folytatásban!)

Karen Erickson: Játék a házassággal

Nohát, az idei elsőm. Előre látom, hogy nem ez lesz az év kedvenc olvasmánya, de szerencsére nem is lőttem túl nagy bakot. Ez afféle könnyed, délutáni olvasmány.

A történet nagyvonalakban: Sheridan festő, aki lelkes, tehetséges, de kissé le van égve, sokat küszködik, hogy megtarthassa a nagymamájától örökölt menő galériát és műtermet. Egy gasztro bemutatón találkozik Jareddel, aki a közeli amerikaifoci (vagy rögbi, nem tudom a különbséget) sztárhátvédje. Flörtölgetnek, eltöltenek egy nagyon-nagyon forró éjszakát, és a lány azt hiszi, ennyi volt. Másnap megjelenik nála a férfi és a sajtófőnöke, és felajánlják, hogy egy évig legyen a felesége, hogy helyretegye a megtépázott renoméját, cserébe segítenek felfuttatni a galériát. Belemegy, egymásbazúgnak, borul a bili, összevesznek, kibékülnek. Igazából semmi extra, nincs benne kavarás, feszültség, érzelmi dráma, ezért igazi feloldás sem. Van viszont sok kiaknázatlan lehetőség: Sheridan barátnője, Willow, és Jared barátja, Nick kapcsolata (elejtett utalás a közös múltról), zűrös, csonka család, fiatalkori szerelmi csalódás, és hogy mivel győzte meg a sajtós a lányt, hogy fogadja el az üzletet. Kis utalások, de nem derül ki semmi.

A butácska, kiszámítható történetet viszont feljavítja, hogy végeredményben egész kellemes az összkép, nincsenek nagy hisztik, nagyképűsködések, viszonylag könnyen túllépnek a sérelmeken. Nincsenek a könyvben idegesítő kifejezések, nem találkozunk féloldalanként puncival, klitorisszal és vulvával, viszont vicces, amikor Jared csúnya beszéddel akarja felhúzni a lányt, és persze a félliteres pepsis üveg méretű függelékével. :D Egyszer érdemes elolvasni, de ne várjunk csodát.

Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja

Általában nem szeretem a "kiegészítő" novellácskákat, amiket külön kötetben adnak ki. Vagy nem behatárolható, hogy hol helyezkedik el a nagy egészben, vagy olyan érzésem van, hogy csak utólag szuszakolták bele, nem illeszkedik szervesen. A Fekete Tőr Testvériség Beavatás kötete például nekem egy nagyon drága felesleg, attól az egyszem Zsadist-os novellától eltekintve.

Az érinthetetlen

A Vámpírvérben, Conrad történetében megtudtuk, hogy a negyedik testvér, Murdoch megtalálta az aráját, de nem hajlandó elmondani, ki az. Persze nem is lenne az igazi, ha normálisan jönne össze valaki a Szövetségben. A vámpír párja ugyanis nem más, mint a kétezer éves szűz, Danela, a valkűr. Szegény csaj nem érhet hozzá soha senkihez, mert megég a bőre, így viszont nehéz bepasizni, jobbára lehetetlen. Nekem a Halottnak a csók című sorozat jutott róla az eszembe, csak ott a lány meg is hal, ha a srác hozzáér. Alapból a történet tetszett, néhány dolog kivételével. Danii észrevette, hogy Murdoch szíve újra dobog, erre rögtön rászáll, hogy akkor ők egy pár, nem baj, ha nem élhetnek valódi közös életet, a pasi maradjon mellette, mert elég ciki, ha valaki pattintja a sors által neki rendelt nőt, hát még őt, pláne, ha a látványától csöpögni kezd. Murdoch reakciója, miszerint nem lelkesedik az örökkévaló romantikától, szerintem nem agglegénypánik, teljesen jogos. Jön egy nő, újra vérrel telíti, de nem könnyíthet rajta, nem teheti a magáévá, titkolóznia is kell, mert persze az is ciki, ha felvállalja a kapcsolatot. Danii közel sem lett a kedvenc szereplőm a sorozatban, nem elég tökös a többi csajhoz képest. Murdoch sok mindent elcseszik a kapcsolatban, de legalább próbálkozik. A másik, ami zavart a történetbeen, hogy túl nagy időt ölel fel, de ahhoz képest alig történik valami. A találkozástól kábé két év a történetük, közben párra lel Emma, Kaderin, Mariketa és Conrad is, ők meg még mindig nyűglődnek. A megoldás szörnyen kézenfekvő és egyszerű, az epilógus túl nyálas.

Örök csábítás

Egy alternatív földön járunk, ahol folyamatos a földönkívüli fenyegetettség, a fák csaknem teljesen kipusztultak, a vízkészletek kiapadóban vannak. Aleha alakváltó, bárki alakját fel tudja venni, akit megérintett. Egy Macy nevű nő életét vette át, és a földönkívülieket figyelő ügynökségnél dolgozik. A bolygót újabb nagy fenyegetés érte, hírül vették, hogy a schönök, egy kannibállá változtató betegséget hordozó csapat tart a föld felé. A harapós ufók helyett viszont egy csomó aranybőrű (legalább nem gyémántcsillogású) férfi érkezik, akiknek az otthonát feldúlták a schönök, elpusztították az asszonyaikat. Elfogják az ügynököket, de Aleahát persze Breean, a vezetőjük magának követeli. Elemi erejű vonzódás van kettejük között, meg persze egy csomó titok, ellenállás, egyezkedés. A schönök végül nem jönnek, a rakai harcosok beilleszkednek, a hepiend garantált. Nem nagy durranás az egész, mégis, a világ felépítése, a kannibál földönkívüliek, a párhuzamos dimenziókba való átlépés ötlete nagyon izgalmas, csakúgy, mint az akaratlan alakváltás, annak csúnya következményei, és a vértől való fóbia. Szívesen olvastam volna még, Showalter pedig bemutatja, milyen izgalmakat rejthet, ha olyan pasival hál az ember lánya, aki képes kikelni a testéből, meg tudja szállni a másikat, a cukrozott málna ízű testnedvekről nem is beszélve.

2013 könyvekben

Az idei év mindenféle újdonságokat hozott számomra. Összeköltöztem a barátommal, férjhez mentem, kaptam egy macskát, és idén először, teljesítettem az évi 100 olvasást is. 

Nagy-nagy köszönet a Romantikus-erotikus zóna csajainak, hihetetlenül feldobták az irodában töltött üresjáratokat. Köszi az utazókönyvekért és a sok jó ajánlásért. 

A 2013-as év könyvei számokban:

- 103 könyvet olvastam, ha éjfélig be tudom fejezni az aktuálisat, egy kifogott rajtam, az Esztelennel majd valamikor újra próbálkozom.

- 38 új könyvhöz jutottam hozzá: nagy része saját vásárlás

- 25 ebből antikvár példány

- 33 olvasatlan könyvem van

- Az év a romantikus-erotikus könyveké volt, a blogon 38 könyv kapott romantikus, 31 erotikus címkét

-25 könyvvel az Ulpius nyert, tőle olvastam a legtöbb könyvet

-20 ifjúsági könyvvel bizonyítottam, hogy még nem nőtt be a fejem lágya

- A legolvasottabb bejegyzés A gyönyör sötét hercege volt 38 megtekintéssel, második 29-cel az Egymásba fonódva, míg a dobogó alsó fokán 25-tel az Osztozni Hailey-n című remekmű landolt a júliusi blogindítás óta.

- 75 bejegyzés született, a legaktívabb hónap a július volt, szinte minden nap kiolvastam egy könyvet, így 23 bejegyzés született.

2014 nagy tervei

- Az összeharácsolt szépirodalomból elolvasni legalább két könyvet

- Utolérni magam az elhanyagolt sorozatokkal, pl. True Blood és Merry Gentry

- Az olvasatlan könyveimből legalább a vámpírosokkal végezni

- Ne vegyek sokkal több könyvet, mint amennyit be merek vallani a férjnek...