2015. június 30., kedd

Ranson Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Évek óta vágytam erre a könyvre. Nagyjából egyszerre jelent meg a Vérbe öltözött Annával, és az akkor még barátom mondta, hogy megkapom az egyiket tőle. Az Annát választottam, aztán valahogy sose vettem meg a Vándorsólyom kisasszonyt. A várakozás pedig egyre növelte az elvárásaimat, már-már misztikus magasságokba emelte a könyvet, hogy ez lesz az a valami, az abszolút kedvenc. A képek annyira betegek, a borító, a fejezetelválasztó lapok annyira szépek. Valamiért azt hittem, ez több lesz egy átlagos könyvnél. Ezentúl nem várok évekig, nem tesz jót.

2015. június 27., szombat

Jennifer Ashley: A vad Mackenzie (Mackenzie 5,5)

Az utolsó magyarul megjelent Mackenzie kötet, és még mindig nem Daniel. Értem én, hogy Daniel még mindig csak húsz éves, kell az élettapasztalat, mielőtt valaki romantikus regényhős lesz, de Lloydra nem voltam kíváncsi. Mackenzie apuka egyik kalandjából született a főhősünk, akinek évekig a bögyében volt, hogy neki kellene a hercegnek lennie, ő az elsőszülött fiú, és míg testvéreinek aranykanállal adagolták a papit, neki szegénységben kellett felnőnie. Azt hiszem, felnőttként sem értette meg, mennyivel jobban járt, mint a többiek.

2015. június 26., péntek

Jennifer Ashley: Szabadító szerelem (Mackenzie 5.)

Általában nem szeretem, ha egy "családregény" szereplői közé beékelnek egy olyan kötetet, ami egy külső, eddig nem is szerepeltetett karakter történetét mutatja be. Magamban nyafogva kezdtem neki, mert egyáltalán nem akartam Elliot történetét olvasni. Ainsley nem volt a szívem csücske, nem voltam kíváncsi a testvérére sem, én már csak Danielt szerettem volna. Ahhoz képest az ő könyve még ki se jött magyarul, ez meg egészen tetszett.

2015. június 25., csütörtök

Jennifer Ashley: Hart hitvese (Mackenzie 4.)

Mennyire vártam Hart könyvét! A könyörtelen, számító, perverz testvérét, aki a markában tartja a Lordok Házát, akitől retteg a londoni elit. Azt hittem, itt végre megkapom azokat a mélységeket, amikre vágytam, amit úgy ígérgettek. Nem kaptam semmi ilyet, ugyanolyan limonádé, mint a többi. Ian történetét egyik sem tudta felülmúlni.

2015. június 24., szerda

Sebastian Barry: Messze, messze

Csak azért szántam rá magam a könyv elolvasására, mert nagyon tetszett az Egy eltitkolt élet. Soha, semmilyen körülmények között nem veszem rá magam a háborús történetekre. Középsuliban törin megnéztük a Nyugaton a helyzet változatlant, és azóta főleg mumusom a téma. Sose értettem, a fiúkat miért vonzotta a történelem világháborús korszaka, a csaták, fegyverek, tankok, gáztámadások. Én utálom. Megnézek bármilyen horrort, de a naturális szenvedést nem bírom. Ez a könyv pedig bemutatja, hogy a háborúban semmi magasztos nincs, az csak vér, mocsok és fájdalom.

2015. június 23., kedd

Jennifer Ashley: Lord Cameron bűnei (Mackenzie 3.)

Cameron volt az egyik, akire nagyon kíváncsi voltam. A sebhelyes tesó, akiről sokan rebesgetik, megölte a feleségét. Csípem a marcona regényhősöket, a sebhelyek pedig a gyengéim. Szeretem, amikor rájönnek, a sérülésük sokkal kisebb, sokkal kevésbé csúf, mint ahogy gondolták, hogy csak egy szerető szem kell ahhoz, hogy meglássák az igazi szépségüket. Pont ahogy Anna szebbnek látja Edwardot a Hollóhercegben. A gyengéim a Szépség és a Szörnyeteg, vagy Békakirály típusú történetek.

2015. június 22., hétfő

Jennifer Ashley: Lady Isabell botrányos házassága (Mackenzie 2.)


Mac Mackenzie hat éve szöktette el Isabellát a bemutatkozó báljáról, aztán a megismerkedésük estéjén feleségül is vette. Ez elég elhamarkodott lépés volt, mindig mondom, idő kell, mielőtt valakivel összekötjük az életünket. Csakhogy az altesti viszketés komoly dolog, és egy nemes hölgyet nem lehet csak úgy ágyba vinni. Ahogy lenni szokott, a kezdeti fellángolás után megmutatja magát a kapcsolat mocskosabbik oldala. Mac a végletek embere, állandóan részeg, vagy a kiégésig fest, a legváratlanabb időben hagyja magára a feleségét és utazik el hetekre. Három év után a nőnek elege lesz, és otthagyja Mac-et. Újabb három év telik el, mire felvesszük a történet fonalát. 

2015. június 12., péntek

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya (Mackenzie fivérek 1.)

Egy ideje kerget ez a könyvsorozat. Úton-útfélen belebotlottam, könyvesboltban, molyon. Néhány, már-már fanatikus moly dicshimnuszokat zengett róla, hogy ez a könyv milyen jó, mekkora újító, micsoda formabontó, a történelmi romantikusokat új magaslatokba emeli. Ezt talán túlzásnak tartom, a könyv messze nem volt olyan vad és perverz, amilyennek beállították, de azért jól szórakoztam rajta.

2015. június 10., szerda

Lisa Kleypas: Karácsonyéj a Péntek kikötőben

Vannak olyan történettípusok, amikhez igazi tehetség kell, hogy elrontsák. Milliószor megírták az elárvult kisgyerek történetét, aki összehoz két magányos embert, aztán megtörténik a hétköznapi kis csoda, és kapunk egy igazi, boldog családot. Ha mindez valamilyen ünnep alkalmával történik, esetlen van benne egy állat is, garantált a siker. Pont ezért szeretjük az ilyen könyveket és filmeket, mert elhitetik, hogy a dolgok rendbe tudnak jönni.

2015. június 8., hétfő

Elisabeth Hoyt: Hercegek trilógia

 A trilógia második két kötetét egyszer megvettem, hirtelen felindulásból, csak mert nem lehet Coop-ba könyvvásárlás nélkül menni. Aztán kapóra is jött, mert a 2015 nagy könyves kihívás egyik tétele egy trilógia elolvasása. Nekem meg pont egy ilyen kis limonádéra volt szükségem. Lássuk a három barát történetét!