2015. november 24., kedd

Vladimir Nabokov: Lolita

Alig van ember, aki ne hallott volna Lolitáról. Lolita egy fogalom, öltözködési stílus (bár ennek a regényhez már nem sok köze van: Japánban jellemző, ahol fiatal nők fodros kislányruhákat hordanak). Lolita a pedofil szerelem emblémája. Akik csak hallomásból ismerik a történetet, vagy azt gondolják, gusztustalan, ahogy van, vagy olvadoznak, hogy hát igen, a szerelmet nem lehet korlátok közé szorítani, sőt odáig mennek, hogy Lolita az ifjú csábító megtestesülése, aki azért született a földre, hogy romlásba döntse a tisztes férfiakat. 

2015. november 23., hétfő

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

Körülbelül tizenkét éves koromra kialakult bennem az a makacs ellenállás a kötelező olvasmányok felé, ami végigkísért a középiskolai évek alatt is. Becsülettel elkezdtem minden feladott könyvet, de két fejezet után ami nem tetszett, azt erőszakkal kellett lenyomni a torkomon. Hangosan kellett felolvasnom anyámnak, fejezetenként tartalmi összefoglalót kellett írnom, hogy biztosak legyenek benne, tényleg elolvastam. Amit egyszer megutáltam, azt sose kedveltem meg többet. Később felfedeztem az emberiség egyik legfurfangosabb találmányát, a rövidített kötelezőket. 

2015. november 21., szombat

Michael Cunningham: Az órák

Ha nincs a 2015 nagy könyves kihívása, valószínűleg sosem veszem a kezembe ezt a könyvet. Próbálkoztam Virginia Woolf-fal, de nem tetszett és inkább nem erőltettem. Nem gondoltam, hogy elolvasok egy olyan könyvet, ami, ha részben is, az életéről szól. Bár kiléptem kicsit a komfortzónámból, nem bántam meg.

2015. november 17., kedd

Gil McNeil: A dívák nem kötnek (Jo McKenzie 1.)

A könyv elolvasása után szinte leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy kössek valamit. Mintha nem lenne hét éve félbehagyva egy kardigánom, aminek csak fél ujja hiányzik, mintha nem kezdtem volna el tavaly egy sálas sapkát. A cm ellenére nem a kötésé a főszerep, a kötés csak egy néha felbukkanó hobbi, ami összefűzi a szereplőket. A könyv arról szól, hogy egy közel negyven éves kisgyerekes anyuka hogyan kezd új életet, miután néhány óra alatt romba dől minden, amit addig szilárdnak hisz.

2015. november 16., hétfő

Cassandra Clare: Csontváros

Régóta nézegettem ezt a könyvet, főleg a molyos rajongótábor miatt, de sosem éreztem igazi késztetést, hogy elolvassam. Most is csak azért vettem sorra, mert valami könnyűre vágytam a lány a vonaton után. Kicsikét olyan volt nekem a könyv, mintha tűzijátékot vártam volna, de csak csillagszórót kapok. Azt hittem, nagyobb durranás, izgalmasabb, igazi hűha könyv. Bár nem volt igazán magával ragadó az élmény, mégis kíváncsi vagyok a folytatásokra, és nem csak a függővég miatt.

2015. november 15., vasárnap

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Szögezzük le, hogy ez a könyv semmiben sem hasonlít a Holtodiglanhoz, és akkora csavarok sincsenek benne. A vége ugyan meglepő, de nem olyan, amitől az állunk is leesik. Ennek ellenére jó könyv, már ha az olvasót nem zavarja a szürke kisemberek hétköznapian mocskos világa. 

2015. november 7., szombat

Agatha Christie: Macska a galambok között

Amikor hatodikos voltam, két osztálytársam falta az Agatha Christie könyveket, úgy bele voltak bolondulva ezekbe a krimikbe, ahogyan a fiúzenekarokba. Akkoriban én inkább romantikus regényeket olvastam. Néhány éve gondoltam, hogy próbát teszek Christie-vel, és elolvastam a Tíz kicsi négert, ami anyu szerint nagyon jó, de nekem legjobb esetben is csak közepes olvasmányélményt nyújtott. A 2015 olvasós kihívásra kellett egy könyv, ami anyu kedvence, és ez volt az egyik legnehezebb választás. Anyu ugyanis, ha mostanában nem is, de ugyanannyit olvas, mint én. Ebből következik, hogy ha meggebed se tud egy kedvenc könyvet mondani. Elindult tehát az egyezkedés. Ő mondott egy kedvencet, én megvétóztam, de csupa olyat akart rám sózni, amit tényleg nem szerettem volna. Egyszer fogadást kötöttünk: én elolvasom az egyik kedvencét, Jókaitól a Mire megvénülünket, cserébe ő tesz egy próbát Anita Blake-kel. Én szenvedtem, mint egy bolhás kutya, ő meg egészen megveszett a vámpírokért. Azért ez nem volt fair. Mivel nemet mondtam Jókaira, Vernére, nem volt kedvem Robin Cook-hoz, már csak Agatha Christie maradt.

2015. november 6., péntek

Laurell K. Hamilton: Ragály (Anita Blake 22.)

Az Anita Blake volt az első modern vámpírkönyv, amibe beleszerettem, és az első könyvsorozatom is. Mindig szerettem olvasni, de ez volt az, ahol türelmetlenül lestem a folytatások megjelenését. Valószínűleg eddig minden Anita Blake bejegyzést hasonló lelkendezéssel kezdtem, de ez most nem csak a nosztalgiának szól. Persze éreztem én, hogy az előző néhány kötetből valami hiányzik. Ez a rész végre tényleg az igazi, amilyen a hőskorszakában volt. Nyomozás, vér, gyilkosság, zsigerelés, és igen, szex és szerelem, mert az már sosem fog kikopni a történetből, de az eddigiekhez képest Hamilton tartotta a mértéket.

2015. november 3., kedd

William Shakespeare: A makrancos hölgy

Ha csak a történetet nézzük, lecsupaszítva, mai női szemmel nehéz szeretni, egyetérteni vele pedig majdhogynem lehetetlen. Igazából nem is tetszett, soha nem szerettem a történet alapját, valamiért mégis élveztem olvasni. Láttam sok filmfeldolgozását, jókat kacarásztam rajtuk, de azzal a biztos tudattal, hogy a.) na velem ilyet nem lehetne csinálni, b.) Kata biztos csak tettet, és a végén majd alaposan visszanyal a fagyi.