Jojo Moyes: Páros páratlan

Kicsit mindig tartok Jojo Moyes könyveitől, mert félek, hogy összetöri a szívem. A Páros páratlan viszont gyógypuszit adott a bibire, amit a Mielőtt megismertelek és az Akit elhagytál ejtett. (Megjegyzés magamnak: írjak már valamit az Akit elhagytálról is.) Ez a harmadik könyv, amit Moyes-től olvastam, és kellemes meglepetés volt, hogy eddig mind a három könyv nagyon különböző volt, történetében, stílusában. Szeretem, ha egy írónak több hangja is van. Mindhárom könyv próbára tette a könnycsatornáimat, de a Páros páratlan többször fakasztott nevetésre, mint sírásra.

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Pippa régóta szemezett velem, aztán júniusban a Könyvhéten szert tettem egy dedikált példányra. Amikor végre elkezdtem olvasni, egy pillanat alatt magával ragadott a történet. Ha nem tudom, meg nem mondtam volna, hogy ez egy elsőkönyves magyar író könyve. Kiforrott, választékos, és egy igazi tökös csajt helyez a középpontba. És zombis. 

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár

Az eltört teáspohár egy rendhagyó krimi, leginkább a Döglött akták és a Hivatal című sorozat keveréke. A szereplőket nem sürgeti semmi, nincs nyomikban loholó, a lebukástól félő gyilkos, nem vadászik rájuk senki. Nem akarnak az igazság bajnokai lenni, nem hajtja őket szuperhőskomplexus, nem akarják a nagy titkot kiteregetni. Csak finoman, bájosan, kicsit esetlenül próbálják összerakni a 15 évvel korábbi kirakós darabkáit. Ez kriminek számít vajon? 

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Történt már veled olyan, hogy elolvastál egy könyvet, és annyira tetszett, hogy muszáj volt valakinek, akárkinek a kezébe nyomni, hogy nesze, olvasd el te is, csak hogy tudjál róla valakivel beszélgetni? Biztos volt. És olyan, hogy az illető mást gondolt róla, máshogy látta a történetet? Persze, hiszen nem vagyunk egyformák.  Én úgy jártam, hogy fellelkesülten kölcsönadtam a könyvet, de az ismerősöm nem csak másként dolgozta fel a könyvet, gyökeresen mást olvasott ki belőle, aztán ízekre szedve a történetet, elmagyarázta, hogy miért nem látom jól a dolgokat. Vélemény persze az enyém is, csak nincs igazam. Nem vagyok elég felnőtt, elég érett, elég megértő, befogadó és nincs bennem elég lelki finomság, hogy megértsem a történet eszenciáját. Hetekig magyarázta, egyre sajnálkozóbb hangnemben, míg végül a számomra addig kedves könyv egyre ellenszenvesebbé vált. Megkeseredett a történet íze. Volt már ilyen? Egy darabig elment a kedvem a könyvek kölcsönadásából, és igazából mások véleményétől is.

Karen Essex: Szerelmes Draklua

Igazán nem titok, hogy a vámpírok gyerekkori nagy szerelmeim. Szeretem a klasszikus, elegáns köpönyeges vérszívókat, és a modern dögös harcos vámpírokat. Az impotens nyavalygós fajtát kivéve mindet szeretem. Drakula különösen kedves nekem, szeretem ezt a reinkarnációs, te vagy a végzetem dolgot. Mindig neki drukkoltam. Ebben a könyvben sajnos nagyon kicsi szerepet kapott, annál több volt a korrajz és a nők helyzetének leírása. Szép volt, jó volt, nem mellesleg anyukámtól kaptam a könyvet szülinapomra.

Én elmentem a Könyvhétre félpénzzel...

Tudom, a Könyvhét már jócskán elmúlt, de mentségemre legyen szólva, annyira belemerültem az olvasásba, hogy egy hete tologatom az élménybeszámolót. Molyon lassan le is csengett a Könyvhét-láz, és talán nem is tűnik olyan nagy dolognak az egész. Akinek csak ki kellett lépnie a lakásból és karnyújtásnyira volt az eseményektől, annak talán nem is. 

Katie McGarry: Szívkarambol (Feszülő húr 3.)

A Feszülő húr óta vártam, hogy végre Isaiah kerüljön a középpontba. A trilógia befejező része hozta az első színvonalát. Már az elejétől érdekelt az autóbolond, zárkózott srác, nagyon szerettem olvasni az ő történetét.