2014. július 31., csütörtök

Júliusi leltár

Mivel július 31-e este nyolc óra van éppen, azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy kész, vége ennyi, a hónapban több könyvet nem veszek. Azt hiszem ebben a hónapban szereztem a legtöbb könyvet, nem is tudom már mióta. Összesen húsz könyvvel lettem gazdagabb. Ráadásul, és ez szintén hihetetlen, minden könyvet bevallottam a férjemnek, aki valamiért nem is akadt ki a vásárlásmániámon. Ilyen is van.

2014. július 29., kedd

Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Nekrofília és kannibalizmus, az emberiség két legnagyobb tabuja, legalábbis szerintem. Lucien nyolc éves kora óta nekrofil, amikor egy önkielégítés során a gyanútlan nagymamája a halott anyja tetemére löki, és az orgazmus örökre összefonódik számára a halál illatával. A szövőlepkék illatával, ahogy ő mondja. A halottak a kedvesei, szerelmei. A halottak szerelme a legigazibb, legönzetlenebb, mert csak adnak, semmit nem kérnek cserébe.

Kresley Cole: A démonkirály csókja

A könyv nagyon tetszett, a történet nem okozott eddig csalódást, de hát ugye sorozat lévén ki kell várni a végét. Tetszett, hogy a történetek nem egymás újragyúrt változatai, eddig minden rész újdonság volt, és nem csak a faji felállás miatt. Az előző rész végén nem tudtam, hogy sikerül megkedvelnem a női főszereplőt, amikor elég gonosz szukának tűnt abból a pár sorból. Nem lett a kedvenc szereplőm, mert az mindörökké Nix marad, de azért bírtam. Rydsrtom nagyon könnyen megkedvelhető karakter, csak ne lenne olyan fenemód nehéz kiejteni a nevét.

2014. július 28., hétfő

Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet

Az egy eltitkolt élet tulajdonképpen az emlékezés könyve. Az igazságra, ami tényleg megtörtént, sosem emlékezhetünk. Az emlékezésben benne van a saját véleményünk, egy idő után a vágyunk, hogy bár máshogy lett volna, egyes emlékek megszépülnek, kivirulnak, mások megfakulnak, átváltoznak. A könyv egy száz éves asszonyról szól, aki egész fiatal kora óta egy elmegyógyintézet, holdkórosmenedék lakója. Titkokban, csak úgy magának, hogy megőrizze a történetét, és kicsit az elméje épségét, leírja a történetét. Közben Green doktor, a kezelőorvosa próbálja megfejteni Roseanne titkát, mert az intézmény bezárása miatt el kell dönteni, valóban beteg-e, vagy csak mint olyan sokan mások, csak félre lettek söpörve.

2014. július 21., hétfő

Szécsi Noémi: A finnugor vámpír

Régóta vágyakoztam erre a könyvre, valamiért mégse vettem meg, egészen múlt hétig, amikor majd' kibökte a szemem az Alexandra akcióban. Szép, igényes kiadás, én meg szeretek minden vámpíros dolgot, ami szép és igényes. Sajnos alig volt időm olvasni, 3-4 oldalanként haladtam csak vele, vittem magammal a munkába, olvastam a buszon. Köszönhetően annak, hogy szinte minden oldalra jut egy visítva röhögős poén, szereztem pár jó pillanatot az útitársaimnak is.

2014. július 14., hétfő

Nick Hornby: Betoncsók

Mi is a betoncsók? Ez volt az első kérdésem a könyvről, mert én nem forgok menő deszkás körökben, honnan is tudhatnám. A könyv legelején fel lettem homályosítva: a betoncsók a szép kifejezés arra, ha eltanyálsz deszkázás közben és az arcoddal törlöd fel a betont. Nagyjából ilyen érzés lehet megtudni, hogy 16 évesen apuka lesz valaki, vagy hogy 32 évesen nagymama.

2014. július 9., szerda

Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet

Figyelem! A következőkben némi cselekményleírás is lesz. Semmi konkrét, de aki még nem olvasta, annak elveheti a meglepetés erejét néhány dologban. (Nem a komornyik a gyilkos. Ha-ha!)
Az első kötetet lebilincselve olvastam, nem értettem egyet Emma totojázásával és birkatürelmével, de megértettem az indokait. Nem akart feldúlni egy családot, amikor a sajátjának már olyan régóta annyi volt. A kötet vége borzalmas függővég, a szépen felépített feszültség lecsapott, alaposan elgyepálta a lányt, és még egy Tortúra fíling is bejátszott, amíg mi Emma elakadó lélegzetére és elsötétülő tekintetére csuktuk be a könyvet.

2014. július 3., csütörtök

Első blogszülinap!

Ma egy éve döntöttem el, hogy nem fogok arra várni, hogy a közben megszűnt freeblog feltámadjon, hanem indítok egy új blogot. Azóta több, mint hatezrszer klikkeltek az oldalamra, összeismerkedtem jófej könyvmolyokkal, akik mindig feldobják a napom.

2014. július 2., szerda

Marni Bates: Segítség, Youtube-sztár lettem!

A második Marni Bates könyv, amit olvastam, ez a Rocksztárt kaptam karácsonyra előzménye. Sajnos nem volt annyira vicces, de azért nagyon jó szórakozás volt.
Mackenzie alapelve: légy láthatatlan, ne hívd fel magadra a figyelmet és éld túl a gimit, majd kikupálódsz a fősulin. Az apja lelépett, az anyukája egyedül neveli őt és az öccsét. Hogy könnyítsen a helyzetükön, saját maga kezd gyűjteni a továbbtanulásra: a tankönyvekre és egy új laptopra korrepetálásból szedegeti össze a pénzt, és teper ezerrel, hogy ösztöndíjat kapjon. Titokban epedezik egy menő srác után, de leginkább csak a stréber barátnőjével és meleg barátjával lóg. Egy szép napon véletlen feldönt egy menő srácot, majd ráveti magát és a szimplán eltaknyolt fiút elkezdi újraéleszteni, miközben a legnagyobb sületlenségeket kiabálja. Innentől csak rosszabb minden: először csak cikizik, aztán valaki feltette youtube-ra, Kenzie-ből pedig egy csapásra híresség lesz. Nem értem ugyan, mi a túrónak vonul ki a teljes amerikai média arzenál egy leégős videó miatt, de a lány lépéseit innentől paparazzók hada kíséri.

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem

Belly már majdnem 16 éves, a nyarakat a testvérével és az anyjával mindig annak barátnőjének nyaralójában töltik a tengerparton annak két fiával. A lány mindig a kis kolonc volt, mindenki közös kishúga és látszólag nem vettek tudomást arról, hogy közben felnőtt, már lányszámba megy. Belly pedig minden évben azt hiszi, ez lesz az a nyár, amikor Conrad észreveszi őt és elkezdődik kettejük tündérmeséje. Conrad, a legidősebb a csapatban igazi tüskeböki, kicsit felsőbbrendű, morcos, mintha egy világ súlya lenne a vállán, nem enged magához senkit igazán közel. A lánynak mégis ő kell. 
Belly szokványos kamasz: kisebbrendűségi érzése van, a világ közepe akar lenni, sértődékeny, hisztis, állandóan kiabál és vagdalkozik, de azért kedves és jószívű, okos és ábrándos. Az első nyara, amikor felfigyelnek rá, amikor végre ő is megbolygatja a kedélyeket, talán jobban is, mint szeretné. Az első nyár, amikor elkezd felnőtté válni.