Katie McGarry: Feszülő húr (Feszülő húr 1.)

Ezt a könyvet nagyon ajánlották már molyon, hogy garantáltan tetszeni fog majd. Aztán mivel amit eredetileg kinéztem magamnak születésnapomra, pont nem volt a boltban, ezt választottam helyette. Bár mindig ilyen szerencsés kézzel választanék. Sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam.

Zempléni Árpád: Zempléni Árpád hátrahagyott verseiből

Szögezzük le, soha az életben nem hallottam Zempléni Árpádról. Csakhogy az én drága szüleim nagyon butácska monogramú névvel áldottak meg, a 2015 könyves kihívása szerint viszont el kell olvasni egy olyan szerző könyvét, akinek a monogramja megegyezik a tiéddel, ráadásul ugyanabban a sorrendben használja. Hetekig keresgéltem, hogy akad-e valaki, vagy ezen fog megbukni a kihívásom.

Gróf Balázs: A Mecsek (leg)alja

A 2015 nagy könyves kihívásának 43. pontja szerint el kellett olvasnom egy könyvet, ami a szülővárosomban játszódik. Sokat töprengtem ezen, Pécs úgy tűnt nem túl vonzó irodalmi helyszín. Végül a férjem mondta, aki amúgy távolról sem nevezhető könyvmolynak, hogy ne agyaljak annyit, olvassam el a Picsa könyvet. Az egyik első randink hat éve egy HétköznaPI CSAlódások koncerten volt. Az egyik haverunk együttese ugyanabban a próbateremben próbál, mint ők. Látni őket a városban, nekem ők csak pécsiek voltak, akik mellesleg zenélnek is. Szeretem a zenéjüket, anyám imádja őket. Egyszer egy egész nyáron át bömböltette a Dollár, hatalom, pornó című lemezüket reggelente, nyitott ablaknál. Imádta a szexhangokkal tűzdelt dalokkal sokkolni a szemközti templom híveit. Mielőtt nagyon csúnyát gondolnátok rólunk, elmondom, hogy elütötték a kutyánkat és meg se álltak, minden májusban kérdezés nélkül letörik az orgonáinkat, többször belehajtottak a kerítésünkbe, és olyan is volt, hogy ráparkoltak a kapura, és nem tudtunk az egész napos miséjük végéig kimenni a házból. Komolyan, mit tudnak reggel nyolctól este hatig nonstop csinálni???

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság (Hannah Swensen titokzatok esetei 2.)

Ezzel a sorozattal meglehetősen összevissza sorrendben haladok. Először a harmadik részt olvastam el, most a másodikat. Kicsit szomorú, hogy úgy látszik, a sorrendiségnek alig van bármilyen jelentősége, ugyanis a kusza olvasási rendem semmivel sem hátráltatta a megértést. Persze ez jó nekem, de egyben azt is jelenti, hogy a történet nem halad semerre.

Liebster Blog Award-díj

Tavaly jelöltek egy hasonló díjra, és Cileetől és Robinsontól (Gabó olvas) idén is kaptam jelölést. Annyiban nem vagyok jó választás, hogy nem jelölök tovább, ugyanis akit olvasok, már kitöltötte. Akinek van kedve, nyugodtan vegye át a stafétát, illetve annak is örülnék, ha itt kommentben válaszolnátok a kérdések bármelyikére.

Anthony Burgess: Gépnarancs

Az egyetemen felvettem a Filmkultúra című szabadon választható kurzust, ahol leginkább számomra kicsit unalmas filmeket néztünk. Csupa komoly, művészies filmet, amiben aztán kerestük a művészi eszközöket, mivel mit akar a rendező érzékeltetni, A zene alátámasztja-e, vagy ellensúlyozza inkább a jelenetet, milyen a kameramozgás, a lassítás, gyorsítás, szuperközelik és társai. Az óráknak két pozitívuma volt: megtanultam kicsit más szemmel figelni filmnézés közben, és megismertem a Mechanikus narancs című filmet. Imádtam, azóta többször újranéztem. A 2015 nagy könyves kihívás betiltásra került könyvének választottam.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Amikor először olvastam a könyvet, olyan 13-14 éves lehettem. Nem gondoltam bele, hogy mennyire úttörő volt a nőirodalomban, hogy Jane miért hősnő, csak szerettem. Nem bíráltam Mr. Rochester jellemét, csak izgultam értük, hogy összejöjjenek. Rettenetesen romantikus hangulatban olvastam. Megnéztem már majdnem minden filmfeldolgozást, és ugyanúgy izgultam értük minden alkalommal.

Interjú Bleeding Bride-dal

Bleeding Bride egyre népszerűbb az olvasók körében. A Moly társadalom már ismerheti közvetlen, szókimondó egyéniségét, de akik nem tagjai a könyves közösségi oldalnak, talán megtudnak pár érdekességet a magyar kortárs irodalom legsötétebb csillagáról.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Az önéletrajzi könyvekkel nagy bajban vagyok, nem is szeretem őket. Ha arról van szó, tetszik-e a könyv, akkor tulajdonképpen miről mondok ítéletet? Tetszik az élete, helyeslem a tetteit, mintha csak egy fiktív történet lenne? Tetszik, ahogy leírta, attól függetlenül, hogy mi a cselekmény? Mondhatok-e véleményt egy memoárról, ítélkezés nélkül? Főleg, ha az ennyire drámai? Bevallom, napok óta kotlom a könyv fölött, és vívódok, mert nekem ez nem tetszett. Nagyon nem.

Laurell K. Hamilton: Halálcsók (Anita Blake 21.)

Az Anita Blake sorozat életem egyik nagy szerelme. Viccen kívül, komolyan. A hullámzó minőség, és a helyenkénti pornóbeütés ellenére is ez az a könyv, ami nem tud akkora csalódást okozni, hogy ne szeressem. Tíz éve olvastam először a belevaló halottkeltő kalandjait (hülye módon az ötödik kötettel kezdtem). Emlékszem, amikor először a kezembe vettem. Másnap rohantam a könyvesboltba és vettem még két kötetet. Aztán kicsit bele akartam halni, hogy többre nincs pénzem. Hihetetlen, hogy ez már a 21. rész, és töretlen a lelkesedésem. Olvastam már jobb könyvet is, mint amit Hamilton írt, és mégis, a szívem csücskének képzeletbeli dobogójára odabetonozták ezt a sorozatot.  A borítók is mesések, nem váltogatták menet közben a stílust, mint néhány másik sorozatnál.