Nagy évösszegző poszt

2015 hosszú volt, talán az egyik legnehezebb év az életemben. Sok rossz és nehéz dolog történt velem, amiken a könyvek segítségével próbáltam túljutni. Tavasszal (többé-kevésbé a saját akaratomból) elvesztettem az állásom, ami azt jelentette, hogy piszok sok időm maradt olvasni, és igencsak megcsappant a könyvbeszerzésekre fordítható keret. Valamit valamiért, ugyebár. Ezért hagytam fel egy ideje a havi zárásokkal, mert a könyvtáram gyarapodása olyan semmilyen volt, hogy arról igazán nem volt érdemes szót vesztegetni. Idén sok töprengeni és feldolgozni valóm volt, de talán elmondhatom, hogy erősebben, magabiztosabban lépek majd át az új évbe. Sokan, köztük sok moly támogatott, biztatott, nekik innen küldök egy nagy cuppanóst! Köszi csajok! Nekem van a legcukibb férjem, aki kiállt mellettem a nehéz időkben, és nem csak azért, mert ez a dolga. Vele talán jövőre sem szakad a fejemre az ég.

Számszerűsítve azért jó évem volt:

• Eddig 118 elolvasott és 2 folyamatban lévő olvasással a 2015-ös év volt a rekordom. Tavaly 94 könyvet, tavalyelőtt 105-öt olvastam. Ügyi én! Ennyi könyvet kényelmesen olvastam el, nem erőltettem semmit. Persze sokat segített, hogy az év nagy részében nem volt munkám.
• Kábé 93 könyvet szereztem. Csak kábé, mert néhány könyvet továbbadtam, néhányat nem vittem fel a magánkönyvtárba, és csak a molyra támaszkodhatok. Még februárban a bezáró Minerva könyvtár kiárusításán vettem potom pénzért két doboz könyvet, ezek közül viszont nem mind vándorolt a polcomra. Ha minden igaz, jelenleg 416 könyvem van, melynek 68%-át olvastam. Az olvasottságomat szeretném jövőre 80% körülre feltornászni, meglátjuk, mennyire sikerül.
• Noha eléggé kicentiztem, legalábbis ami a dokumentálást illeti, kiálltam a próbát, és teljesítettem a "2015 reading challenge"-t (hogy mennyire gyűlölöm az elangolosodást), méghozzá szigorúan az egy könyvet egy ponthoz változatot. Persze jelentkeztem a molyos kihívásra is, ott viszont az 50 kritériumhoz elég volt 15 könyv elolvasása, ami azért lássuk be, nem nagy kunszt. Megjegyzés magamnak, küldjem be a teljesítésemet. 
• Idén először indultam a Ki tud többet olvasni? versenyen, ahol saját magamat meglepve rohamtempóban haladtam és egy hónap alatt elolvastam 16 könyvet. Aztán találtam munkát, így egyből megcsappant a lendület, de azért igyekszem.
• A molynak hála tudom, hogy idén megközelítően 40882 oldalt olvastam.

Sikerült eljutnom több molytalálkozóra, és részt vettem az idei molykarácsonyon is. Szép volt, jó volt.

Balról a második muki vagyok. Igen, a szemtelen. A kezemben az ajándékkönyvem, Az őrző.

Ahogy elnézem az idei olvasmánylistámat, idén szép számmal akadtak nehéz (témájú) könyvek: nemi erőszak, családon belüli erőszak, pedofília, öngyilkosság, még háborús könyvet is olvastam. Nem olvastam annyi klasszikust, amennyit tavaly szerettem volna erre az évre betervezni, csak egy Jane Eyre újrázás, egy végigszenvedett Wildfell asszonya, Beszterce ostroma, A makrancos hölgy és egy Állatfarm sikerült. Idén volt sok újraolvasás is: a Jane Eyre és a Virágot Algernonnak mellett újra elővettem a Fekete Tőr testvériség első néhány részét. A legfrissebb kötetet épp ma reggel fejeztem be (karácsonyi ajándék volt Gábortól), de sajnos nem volt az igazi. Erről majd csacsogok később, és talán a többi kimaradt könyvről is. Igyekszem még idén befejezni a molyos ajándékkönyvemet, hogy csak egy könyvvel csússzak át 2016-ba. 

Az idei kedvenceim ők voltak: A téboly kertje, Ragály, Csábítások és csemegék, A szent, Mielőtt elalszom. A legnagyobb meglepetést A marsi okozta, mert nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni (még a film is, pedig Matt Damon nem a kedvencem).

S.J.Watson: Mielőtt elalszom (Amnézia)

Idén nem sikerült túl sok krimit és thrillert olvasnom, talán csak a Téboly kertje, A lány a vonaton, a 13 1/2 és a Macska a galambok között tartozott ebbe a kategóriába. Hannah Swensen kis cukormázas nyomozásait talán ne számítsuk ide. Négy könyv az idei 118 olvasmányból nem sok. (118 az egyéni csúcsom!) Abszolút hirtelen felindulásból olvastam el, mert valami kézzelfoghatóbb izgalomra vágytam a Dívák nem kötnek hétköznapisága és a Lolita szorongása után. Egy jó kis krimit szerettem volna, valami fondorlatosat és csavarosat, ahol nagyon lehet utálni valakit. Nem csalódtam.

Vanessa Diffenbaugh: A virágok nyelve

Hősiesen bevallom, a borító miatt sugalltam a férjemnek, hogy vegye meg nekem ezt a könyvet. Kicsikét vidámabbra, romantikusabbra, talán regényesebbre számítottam. A virágok nyelve lassú, keserédes, csak egy csepp választja el attól, hogy igazán szomorú legyen. Victoria egész életében gondozásban élt, életunt, bizalmatlan, fásult, nem érdekli semmi, csak a virágok. Hiába kap több esélyt, csak akkor nyúl értük, amikor már majdnem mindegy. Ugyanakkor sosem késő változtatni, főleg ha az illető egy dacos tizennyolcéves.

Stephen King: Minden haláli

Elérkeztem a 2015-ös nagy könyves kihívás utolsó tételéhez: a könyv, amely megrémít. Bár olvastam ennél már ijesztőbbek szánt történeteket, és komoly horrorrajongó múltam miatt nehezen lehet rám ijeszteni, egy novella miatt mégis az elevenembe talált.

Jessica Sorensen: Callie és Kayden

Jessica Sorensen két könyvét bűn külön olvasni. Aki megpróbálja, olyan függővéget kap, hogy meg is érdemli, amiért egyáltalán eszébe jutott ilyen csacskaság.

Sokszor előkerült, hogy mintha sikk lenne családon belüli erőszakról, nemi erőszakról és úgy általában valamilyen formában bántalmazott fiatalokról írni. Azon a véleményen vagyok, hogy amíg nem túl erőltetett a történet és bemutatja, ahogy a szereplők feldolgozzák a traumát, addig minden ilyen történetnek van létjogosultsága. Callie és Kayden története nehéz volt, de kell néha olyan könyv is, amiben a gyógyulás nem varázsütésre történik.

Arthur Japin: Casanova menyasszonya

Ez a könyv majdnem másfél éve várt türelmesen a polcomon. Ha belegondolok, hogy csak azért vettem meg, mert 350 forintra volt akciózva az Alexandrában. Ilyen az én szerencsém, hogy az utamba került ez a csodás történet. Emlékszem, egyszer Casanova és Don Juan összehasonlításából írtam házidolgozatot. A kezembe került forrás szerint Casanova nem volt akkora hódító, inkább a könnyű zsákmányra ment a kihívást jelentő hölgyek helyett. Kíváncsi voltam, ez a történet milyen színben tünteti fel. Aki Casanovára kíváncsi, keressen másik könyvet, mert itt csak és kizárólag Lucia a főszereplő, mindenki más csak epizódszerepet kaphat.

Anne Brontë: Wildfell asszonya

Mivel a Brontë nővérek nem írtak túl sok könyvet, az eddig olvasott háromból pedig kettő tetszett, gondoltam teszek egy próbát Anne munkásságával is. Annál is inkább, mivel valami elképesztő szép aranyozott vászonborítású könyvecskét sikerült szereznem belőle még februárban. Nagy várakozásokkal kezdtem Helen történetét, de a könyv minden pozitívuma ellenére is csalódtam.

Vladimir Nabokov: Lolita

Alig van ember, aki ne hallott volna Lolitáról. Lolita egy fogalom, öltözködési stílus (bár ennek a regényhez már nem sok köze van: Japánban jellemző, ahol fiatal nők fodros kislányruhákat hordanak). Lolita a pedofil szerelem emblémája. Akik csak hallomásból ismerik a történetet, vagy azt gondolják, gusztustalan, ahogy van, vagy olvadoznak, hogy hát igen, a szerelmet nem lehet korlátok közé szorítani, sőt odáig mennek, hogy Lolita az ifjú csábító megtestesülése, aki azért született a földre, hogy romlásba döntse a tisztes férfiakat. 

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

Körülbelül tizenkét éves koromra kialakult bennem az a makacs ellenállás a kötelező olvasmányok felé, ami végigkísért a középiskolai évek alatt is. Becsülettel elkezdtem minden feladott könyvet, de két fejezet után ami nem tetszett, azt erőszakkal kellett lenyomni a torkomon. Hangosan kellett felolvasnom anyámnak, fejezetenként tartalmi összefoglalót kellett írnom, hogy biztosak legyenek benne, tényleg elolvastam. Amit egyszer megutáltam, azt sose kedveltem meg többet. Később felfedeztem az emberiség egyik legfurfangosabb találmányát, a rövidített kötelezőket. 

Michael Cunningham: Az órák

Ha nincs a 2015 nagy könyves kihívása, valószínűleg sosem veszem a kezembe ezt a könyvet. Próbálkoztam Virginia Woolf-fal, de nem tetszett és inkább nem erőltettem. Nem gondoltam, hogy elolvasok egy olyan könyvet, ami, ha részben is, az életéről szól. Bár kiléptem kicsit a komfortzónámból, nem bántam meg.

Gil McNeil: A dívák nem kötnek (Jo McKenzie 1.)

A könyv elolvasása után szinte leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy kössek valamit. Mintha nem lenne hét éve félbehagyva egy kardigánom, aminek csak fél ujja hiányzik, mintha nem kezdtem volna el tavaly egy sálas sapkát. A cm ellenére nem a kötésé a főszerep, a kötés csak egy néha felbukkanó hobbi, ami összefűzi a szereplőket. A könyv arról szól, hogy egy közel negyven éves kisgyerekes anyuka hogyan kezd új életet, miután néhány óra alatt romba dől minden, amit addig szilárdnak hisz.

Cassandra Clare: Csontváros

Régóta nézegettem ezt a könyvet, főleg a molyos rajongótábor miatt, de sosem éreztem igazi késztetést, hogy elolvassam. Most is csak azért vettem sorra, mert valami könnyűre vágytam a lány a vonaton után. Kicsikét olyan volt nekem a könyv, mintha tűzijátékot vártam volna, de csak csillagszórót kapok. Azt hittem, nagyobb durranás, izgalmasabb, igazi hűha könyv. Bár nem volt igazán magával ragadó az élmény, mégis kíváncsi vagyok a folytatásokra, és nem csak a függővég miatt.

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Szögezzük le, hogy ez a könyv semmiben sem hasonlít a Holtodiglanhoz, és akkora csavarok sincsenek benne. A vége ugyan meglepő, de nem olyan, amitől az állunk is leesik. Ennek ellenére jó könyv, már ha az olvasót nem zavarja a szürke kisemberek hétköznapian mocskos világa. 

Agatha Christie: Macska a galambok között

Amikor hatodikos voltam, két osztálytársam falta az Agatha Christie könyveket, úgy bele voltak bolondulva ezekbe a krimikbe, ahogyan a fiúzenekarokba. Akkoriban én inkább romantikus regényeket olvastam. Néhány éve gondoltam, hogy próbát teszek Christie-vel, és elolvastam a Tíz kicsi négert, ami anyu szerint nagyon jó, de nekem legjobb esetben is csak közepes olvasmányélményt nyújtott. A 2015 olvasós kihívásra kellett egy könyv, ami anyu kedvence, és ez volt az egyik legnehezebb választás. Anyu ugyanis, ha mostanában nem is, de ugyanannyit olvas, mint én. Ebből következik, hogy ha meggebed se tud egy kedvenc könyvet mondani. Elindult tehát az egyezkedés. Ő mondott egy kedvencet, én megvétóztam, de csupa olyat akart rám sózni, amit tényleg nem szerettem volna. Egyszer fogadást kötöttünk: én elolvasom az egyik kedvencét, Jókaitól a Mire megvénülünket, cserébe ő tesz egy próbát Anita Blake-kel. Én szenvedtem, mint egy bolhás kutya, ő meg egészen megveszett a vámpírokért. Azért ez nem volt fair. Mivel nemet mondtam Jókaira, Vernére, nem volt kedvem Robin Cook-hoz, már csak Agatha Christie maradt.

Laurell K. Hamilton: Ragály (Anita Blake 22.)

Az Anita Blake volt az első modern vámpírkönyv, amibe beleszerettem, és az első könyvsorozatom is. Mindig szerettem olvasni, de ez volt az, ahol türelmetlenül lestem a folytatások megjelenését. Valószínűleg eddig minden Anita Blake bejegyzést hasonló lelkendezéssel kezdtem, de ez most nem csak a nosztalgiának szól. Persze éreztem én, hogy az előző néhány kötetből valami hiányzik. Ez a rész végre tényleg az igazi, amilyen a hőskorszakában volt. Nyomozás, vér, gyilkosság, zsigerelés, és igen, szex és szerelem, mert az már sosem fog kikopni a történetből, de az eddigiekhez képest Hamilton tartotta a mértéket.

William Shakespeare: A makrancos hölgy

Ha csak a történetet nézzük, lecsupaszítva, mai női szemmel nehéz szeretni, egyetérteni vele pedig majdhogynem lehetetlen. Igazából nem is tetszett, soha nem szerettem a történet alapját, valamiért mégis élveztem olvasni. Láttam sok filmfeldolgozását, jókat kacarásztam rajtuk, de azzal a biztos tudattal, hogy a.) na velem ilyet nem lehetne csinálni, b.) Kata biztos csak tettet, és a végén majd alaposan visszanyal a fagyi. 

Katie McGarry: Feszülő húr (Feszülő húr 1.)

Ezt a könyvet nagyon ajánlották már molyon, hogy garantáltan tetszeni fog majd. Aztán mivel amit eredetileg kinéztem magamnak születésnapomra, pont nem volt a boltban, ezt választottam helyette. Bár mindig ilyen szerencsés kézzel választanék. Sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam.

Zempléni Árpád: Zempléni Árpád hátrahagyott verseiből

Szögezzük le, soha az életben nem hallottam Zempléni Árpádról. Csakhogy az én drága szüleim nagyon butácska monogramú névvel áldottak meg, a 2015 könyves kihívása szerint viszont el kell olvasni egy olyan szerző könyvét, akinek a monogramja megegyezik a tiéddel, ráadásul ugyanabban a sorrendben használja. Hetekig keresgéltem, hogy akad-e valaki, vagy ezen fog megbukni a kihívásom.

Gróf Balázs: A Mecsek (leg)alja

A 2015 nagy könyves kihívásának 43. pontja szerint el kellett olvasnom egy könyvet, ami a szülővárosomban játszódik. Sokat töprengtem ezen, Pécs úgy tűnt nem túl vonzó irodalmi helyszín. Végül a férjem mondta, aki amúgy távolról sem nevezhető könyvmolynak, hogy ne agyaljak annyit, olvassam el a Picsa könyvet. Az egyik első randink hat éve egy HétköznaPI CSAlódások koncerten volt. Az egyik haverunk együttese ugyanabban a próbateremben próbál, mint ők. Látni őket a városban, nekem ők csak pécsiek voltak, akik mellesleg zenélnek is. Szeretem a zenéjüket, anyám imádja őket. Egyszer egy egész nyáron át bömböltette a Dollár, hatalom, pornó című lemezüket reggelente, nyitott ablaknál. Imádta a szexhangokkal tűzdelt dalokkal sokkolni a szemközti templom híveit. Mielőtt nagyon csúnyát gondolnátok rólunk, elmondom, hogy elütötték a kutyánkat és meg se álltak, minden májusban kérdezés nélkül letörik az orgonáinkat, többször belehajtottak a kerítésünkbe, és olyan is volt, hogy ráparkoltak a kapura, és nem tudtunk az egész napos miséjük végéig kimenni a házból. Komolyan, mit tudnak reggel nyolctól este hatig nonstop csinálni???

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság (Hannah Swensen titokzatok esetei 2.)

Ezzel a sorozattal meglehetősen összevissza sorrendben haladok. Először a harmadik részt olvastam el, most a másodikat. Kicsit szomorú, hogy úgy látszik, a sorrendiségnek alig van bármilyen jelentősége, ugyanis a kusza olvasási rendem semmivel sem hátráltatta a megértést. Persze ez jó nekem, de egyben azt is jelenti, hogy a történet nem halad semerre.

Liebster Blog Award-díj

Tavaly jelöltek egy hasonló díjra, és Cileetől és Robinsontól (Gabó olvas) idén is kaptam jelölést. Annyiban nem vagyok jó választás, hogy nem jelölök tovább, ugyanis akit olvasok, már kitöltötte. Akinek van kedve, nyugodtan vegye át a stafétát, illetve annak is örülnék, ha itt kommentben válaszolnátok a kérdések bármelyikére.

Anthony Burgess: Gépnarancs

Az egyetemen felvettem a Filmkultúra című szabadon választható kurzust, ahol leginkább számomra kicsit unalmas filmeket néztünk. Csupa komoly, művészies filmet, amiben aztán kerestük a művészi eszközöket, mivel mit akar a rendező érzékeltetni, A zene alátámasztja-e, vagy ellensúlyozza inkább a jelenetet, milyen a kameramozgás, a lassítás, gyorsítás, szuperközelik és társai. Az óráknak két pozitívuma volt: megtanultam kicsit más szemmel figelni filmnézés közben, és megismertem a Mechanikus narancs című filmet. Imádtam, azóta többször újranéztem. A 2015 nagy könyves kihívás betiltásra került könyvének választottam.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Amikor először olvastam a könyvet, olyan 13-14 éves lehettem. Nem gondoltam bele, hogy mennyire úttörő volt a nőirodalomban, hogy Jane miért hősnő, csak szerettem. Nem bíráltam Mr. Rochester jellemét, csak izgultam értük, hogy összejöjjenek. Rettenetesen romantikus hangulatban olvastam. Megnéztem már majdnem minden filmfeldolgozást, és ugyanúgy izgultam értük minden alkalommal.

Interjú Bleeding Bride-dal

Bleeding Bride egyre népszerűbb az olvasók körében. A Moly társadalom már ismerheti közvetlen, szókimondó egyéniségét, de akik nem tagjai a könyves közösségi oldalnak, talán megtudnak pár érdekességet a magyar kortárs irodalom legsötétebb csillagáról.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Az önéletrajzi könyvekkel nagy bajban vagyok, nem is szeretem őket. Ha arról van szó, tetszik-e a könyv, akkor tulajdonképpen miről mondok ítéletet? Tetszik az élete, helyeslem a tetteit, mintha csak egy fiktív történet lenne? Tetszik, ahogy leírta, attól függetlenül, hogy mi a cselekmény? Mondhatok-e véleményt egy memoárról, ítélkezés nélkül? Főleg, ha az ennyire drámai? Bevallom, napok óta kotlom a könyv fölött, és vívódok, mert nekem ez nem tetszett. Nagyon nem.

Laurell K. Hamilton: Halálcsók (Anita Blake 21.)

Az Anita Blake sorozat életem egyik nagy szerelme. Viccen kívül, komolyan. A hullámzó minőség, és a helyenkénti pornóbeütés ellenére is ez az a könyv, ami nem tud akkora csalódást okozni, hogy ne szeressem. Tíz éve olvastam először a belevaló halottkeltő kalandjait (hülye módon az ötödik kötettel kezdtem). Emlékszem, amikor először a kezembe vettem. Másnap rohantam a könyvesboltba és vettem még két kötetet. Aztán kicsit bele akartam halni, hogy többre nincs pénzem. Hihetetlen, hogy ez már a 21. rész, és töretlen a lelkesedésem. Olvastam már jobb könyvet is, mint amit Hamilton írt, és mégis, a szívem csücskének képzeletbeli dobogójára odabetonozták ezt a sorozatot.  A borítók is mesések, nem váltogatták menet közben a stílust, mint néhány másik sorozatnál.

Lakner Artúr: Édes mostoha

Előrebocsátom, hogy ez nem dicsérő poszt lesz. Aki szereti, vagy nosztalgikus érzések fűzik a könyvhöz, ne olvassa tovább. A gyerekkoromból kimaradt a könyv és a filmet sem láttam soha. A régi magyar filmekkel úgyis hűvösen távolságtartó a viszonyom. Páger Antal, Hajmássy Miklós, Latabár Kálmán filmjeit megnézem, de ha meglátom a szereplők között Jávor Pál, Sárdy János Vagy Karády Katalin nevét, kifutok a világból. Anyukám nagyon szereti a 30-as, 40-es évek filmjeit, így többet is láttam, mint amennyit szerettem volna. Ez mégis kimaradt.

Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem

Szeretem az állatos történeteket, még akkor is, ha kisírom a szemem a végükön. Általában akkor írja meg a gazdi közös kalandjukat, ha a kedvence meghalt már. Nagy mázlim volt Gwen Cooper könyvével, a Homérral, mert ott a cica évekkel a könyv megírása után pusztult el. De mivel nem akarok szomorú véget, kerülöm a Dewey, a könyvtár macskáját, a Marley és ént. Nem tudom még egyszer megnézni a Hachit. Általánosságban jobban megérint az állatok sorsa. Világ életemben volt állat a családban. Talán mert anyunak nem engedték gyerekkorában, nekünk mindig volt macskánk, kutyánk. Egy időben három macskánk, egy kutyánk, egy hörcsögünk, két táncolóegerünk, két tengerimalacunk és két zebrapintyünk volt. Egyszerre. Amikor elköltöztem otthonról, egy kutya, egy macska, egy csincsilla, két hörcsög és egy törpenyúl volt még a család tagja. A nyulat vittem magammal, és hamarosan feltöltöttünk két akváriumot és befogadtam egy macskát. Ha a környezetemben valaki megunta az állatát, talált egyet, majdnem biztos, hogy hozzánk került. Ezért nagyon bele tudom élni magam az ilyen megmentéstörténetekbe.

Diana Wynne Jones: A vándorló palota (Palota 1.)

A vándorló palota volt az első egész estés anime, ami a kedvencem lett. Később nagyot koppantam, hogy az a csodás film egy brit ifjúsági regény alapján született. Azt hittem, nehéz lesz elválasztani a filmélménytől, de a történet csak alapjaiban egyezik, Miyazaki erősen átgyúrta. Olvasás közben egyre inkább elhatárolódtam a filmélménytől és különálló történetként kezdtem élvezni.

Rachel Gibson: Ments meg!

Elhatároztam, hogy egy darabig csak a 2015-ös könyves kihívásra olvasok, mert az izgalmasabb és a szódával elmegy kategóriák elfogytak, és félek, hogy a nyögvenyelősebbekkel kicsúszom az időből. Befejeztem a Trónok harcát, az aktuális olvasmányaimmal pedig elég nehezen haladok. A kezdődő olvasási válságra pedig nincs jobb gyógyír egy könnyű kis limonádénál. Mondhatni, Rachel Gibson könyve megmentett. 

A történet annyira nem gagyi mint amire számíthatnánk a borító alapján, bár tény, hogy elég figyelemfelkeltőre sikerült: nekem jojózik tőle a szemem, mint amikor az Űrgolyhók című filmben átváltanak elképzelhetetlen sebességbe. 

George R. R. Martin: Trónok harca (Tűz és Jég dala 1.)

Nehéz helyzetben vagyok, hiszen a Trónok harca valóságos sztár a könyvek között. Kicsit olyan, mint a Harry Potter: illik szeretni, de ha gondunk van vele, jobb hallgatni. Nem vitatom, hogy ez egy remek történet, de nekem nem lett kedvenc, nem éreztem katarzist az olvasása közben. Mondom ezt úgy, hogy folytatom a sorozatot, csak az első kötet alapján nem ez lesz életem korszakalkotó sorozata.

Ami a Téboly kertjéből kimaradt...

A Téboly kertjéből kimaradt illusztráció,
készítette : Z-art and tattoos

Egy regény születését közelebbről figyelni csodálatos dolog. Kicsit olyan, mint amikor gyorsított felvételen figyeljük egy virág kinyílását. Nincs hozzá sok közöm, de mégis fenemód büszke vagyok rá. Ilyen érzés volt a megjelenése előtt elolvasni a Téboly kertjét. Az a megtiszteltetés ért, hogy az író, Bleeding Bride megosztott velem egy részletet, ami eddig csak a füzete lapjain létezett. Annak apropójából, hogy éppen három éve kezdett el dolgozni a történeten, fogadjátok szeretettel a Sötétség Lovagjának kimaradt levelét.

Madeline Rosca: Lidércfölde

Nagyon helyes, gyerekeknek való képregény. Stílusát és az olvasási irányát tekintve manga, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt a kifejezést kell használni, hiszen az alkotója egy ausztrál hölgy. Ha a megnevezésében megkülönböztetik a japán, kínai és koreai képregényt, biztos erre is van egy szakkifejezés. 

Maga a történet cuki, inkább fiatalabbaknak való steampunkos mese, nekem tetszett a borongós, kicsit horroros miliő miatt, bár voltak vele problémáim.

Sorsoltam!

Halihó! Mindenkinek köszönöm, akik részt vettek a szülinapi játékomon! Tegnap este sorsoltam, a nyertes pedig:

(dobpergés)

Borika

Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot a kicsi.boszi@hotmail.com e-mail címen, hogy egyeztessünk a nyeremény miatt.

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Gyerekkoromban nem a koromnak megfelelő könyveket bújtam. Vámpírok, kísértetek, történelmi romantikusok jöhettek számolatlanul. Körülbelül 13-14 éves lehettem, amikor először csentem el a nagymamám polcáról az O történetét. A 2015-ös könyves kihívásra viszont gyerekkori olvasmányélménynek nem akartam szellemészleléses könyvet olvasni, a Micimackót és a Mary Poppinst pedig kicsiként anyu olvasta fel, én csak húszon túl vettem elő magamtól. Talán a Bezzeg az én időmben volt az egyetlen könyv, amit a megfelelő korban olvastam.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy viszonylag keveset kellett bezzeg az én időmben kezdetű történeteket hallgatnom. Jó volt ugyanazt a könyvet olvasni, amit anyu olvasott, amikor annyi idős volt, mint én. Örülök, hogy más saját példányom is van (köszi rukkola!).

Veronica Roth: Beavatott (Divergent 1.)

A disztópiákat, utópiákat, antiutópiákat két csoportba szoktam sorolni. Az egyik az a világ, aminek a jövőbeni létezését el tudom hinni, a világ alakulása akár abba az irányba is tarthat. Ezektől jóleső szorongás és félelem lesz rajtam úrrá. A másik csoport az, ami szerintem tényleg csak fantázia marad, egy alternatív jövőkép, ha úgy tetszik. A beavatott világát a második csoportba sorolom.

Két éves a blog - NYEREMÉNYJÁTÉK!

Ezt is megértük, a blog két éves lett. Nem most, még júliusban, csak én butus, észre se vettem. A két év alatt sok remek és néhány vacak könyvet olvastam. A könyvek olyan barátokat szereztek nekem, akik támogattak az életem nagyon nehéz fordulóiban is. 

Hihetetlenül sokat ad nekem az, hogy ide leírhatom a véleményemet, a gondolataimat az elolvasott könyveimről. Nagyon jó érzés, amikor valaki azt mondja nekem, elolvastam valamit, mert meghoztad hozzá a kedvem. Néha nagyon megható üzeneteket kapok. 

Szeretném ezt a szeretetet kicsit viszonozni. Készítettem egy fém könyvjelzőt, amit szeretnék kisorsolni. Nem kérem, hogy lájkoljátok a facebook oldalamat, nem kérek megosztást. Csak annyit lenne a "feladat", hogy jelentkezésként hozzászólásban a poszt alatt írjátok meg nekem, mi a kedvenc könyvetek. Igazán kíváncsi vagyok.

Az én mindenkori kedvencem (sok másik mellett) a Jane Eyre, amit épp most olvasok újra.

Sorsolás: Szeptember 10.

Jim Morrison: Indián varázsló -megsejti halálát

Középiskolában olyan volt nekem Jim Morrison, mint egy elkésett szerelem. Tizenhat évesen ismerkedtem meg a verseivel, előtte csak a zenéjét hallgattam. Olyan volt, mint egy villámcsapás. Nem az életet megváltoztató fajtából, inkább csak egy kis heuréka bizsergés volt. Jé, itt egy pasi, aki ha élne, annyi idős lenne, mint a nagymamám, és leírta azokat a verseket, amik az érzéseimről szólnak.

Lauren DeStefano: Hervadás (Vegyészkert 1.)

Valamikor a harmadik világháború után, amikor az általunk ismert világból természetesen csak Észak-Amerika maradt fenn, a tudósok felfedezik a rák és az AIDS ellenszerét, a hosszú élet titkát, és mesterséges megtermékenyítéssel létrehozzák a jövő tökéletes, feljavított generációját. De a természet visszavág, és a következő, természetes úton fogant nemzedék élete tiszavirág lett: a lányokat húsz, a fiúkat huszonöt évesen támadja le a halálos vírus. Nincs ellenszer. Az első generáció hetven éve nézi, ahogy a gyermekeik hullanak, mint a legyek. Egyesek mindent megtesznek a gyógymód megtalálásáért, mások szerint jobb lenne meghalni.

Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a fekete mágus

Egy történet ritkán érdekes, ha csak a puszta tényeket mesélik el. Hiába korrekt és pontos, olyan, mintha csak a történet vázlata lenne. Aztán ha hozzáteszik a környezetet, az érzéseket, személyessé válik. Henry Walker története elrugaszkodik a tényektől, olyan, mintha egy kaleidoszkópon keresztül néznénk, apró, csillogó szilánkokból áll össze, amik kiszíneznek és szebbé varázsolnak egy tragikus életet.

Amikor megvettem a könyvet,a mesekönyveim közé tettem (igen, van külön mesekönyves polcom, és?), aztán el is feledkeztem róla, amíg nem kellett a 2015 nagy könyves kihívásához olyan könyvet találnom, aminek szín van a címében. Akkor rájöttem két dologra: nem kellett volna olyan sokáig árválkodni hagynom a polcon, és hogy ez egyáltalán nem mesekönyv.

M. Leighton: Rajtad áll (Rosszfiúk 1.)

Közvetlen azután kezdtem ezt a könyvet, hogy befejeztem Fragoso könyvét. Kellett egy könnyű limonádé, nyálas valami, ami kicsit felvidít. Attól tartottam, ha sokáig nyomorgok a könyv utóhatásában, elmegy a kedvem egy időre az olvasástól. Pont erre valók a rosszfiúk, hogy felrázzanak kicsit. Én pedig szeretem a fiktív és igazi rosszfiúkat, egyhez hozzá is mentem. 

Darynda Jones: Első sírhant

Sokáig nézegettem ezt a könyvet, mire rászántam volna magam a megvásárlására és az elolvasására. Azt mondták nekem, olyan, mint az Anita Blake sorozat. Számomra az viszont egyedi és megismételhetetlen, amik majmolni szerették volna, nekem nem okoztak jó olvasásélményt. Szerencsére nem volt semmilyen Anita Blake fílingem olvasás közben. A két történetnek csak egy másfél közös pontja van: a főszereplők kapcsolatba tudnak lépni az elhunytakkal, és nyomozással foglalkoznak. Csakhogy míg Anita nekromanta, aki zombikat hív elő a sírból, Charley inkább médium, aki átsegíti a lelkeket a túlvilágra.

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod

Egy hét éves lány és egy ötvenegy éves férfi szerelme. Azt gondolom, ez a provokatív alcím sokakat rettentett vissza a könyv olvasásától. A pedofil kapcsolatokról senki nem akarja azt gondolni, hogy kétirányú, romantikus kapcsolatban jön létre. Ez csakis egy aberrált felnőtt ember és egy áldozat gyermek között lehetséges. Nehéz volt olvasni a könyvet, és talán még nehezebb írni róla.

Fragoso a saját gyermekkoráról ír ebben a könyvben. Minden, ami a könyvben szerepel, a valóság, ha az emlékek torzítanak is kissé, minden megtörtént, amit papírra vetett. 15 év története.

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

Már majdnem két éve vettem meg a könyvet. Akárhányszor a polcom előtt álltam, hogy olvasnivalót válasszak, megakadt rajta a szemem, aztán mégis másik könyvet emeltem le róla. Pár éve láttam a könyvből készült film felét, és akkor nagyon megfogott. Szerettem volna megismerni az egész történetet, csakhogy ez a könyv nem ilyen. Elolvashatjuk, végigrághatjuk visszafelé is akár, a teljes egészt nem láthatjuk meg. 

Stephen W. Hawking: Az idő rövid története

Ha azt állítom, nem vagyok reál beállítottságú ember, kicsit sem túlzok. Én voltam az a diák, aki gyomorideget kapott minden matek és fizika óra előtt a suliban. Főleg a matek előtt, főleg Anett néni miatt. Amikor még nem tanultunk fizikát, azt hittem, szeretni fogom, hogy feltárul előttem a világ sok csodája, hogy rejtett misztériumokba nyerek bebocsájtást (és sokat kísérletezünk). Ehelyett csak képleteket számoltunk, nem volt semmi kísérlet, semmi érdekesség, csak áramvezetési kapcsolási rajzok és Micimackó fa tetejéről való lezuhanásának a sebességének a kiszámítása. Úgy éreztem, becsaptak, hogy ez egy szükséges rossz, és unalmas, végső soron meg hülye vagyok és nem is tudnám megérteni. Aztán elolvastam ezt a könyvet, és örültem, mert érdekes, és ha nem is mindent, de elég sokat megértettem ahhoz, hogy ne érezzem magam újra középiskolás szerencsétlenségnek.

Tiffany Reisz: A szent (Eredendő bűnösök 5.)

Tiffany Reisz könyvsorozata szépen lassan belopta magát a kedvenc könyveim közé. A második kötettől tudtam, hogy örök kedvenc lesz, és eddig egyik részben sem kellett csalódnom. Szeretem nézegetni a polcon. A szentet elkezdtem angolul, de annyira nem csúszott. Érdekes, hogy az Úrnőt hamar elolvastam eredetiben is.

Helen Simonson: Pettigrew őrnagy utolsó csatája

Először egy figyeltem kívánságlistáján láttam ezt a könyvet. Átfutottam a fülszöveget, hmm, biztos jó, csinos a borító, így én is listára tettem. Aztán amikor véletlen nem üres pénztárcával mentem a könyvesboltba, a sok kellnekem könyv közül ezt tettem a kosaramba. Nem bántam meg, hogy elolvastam, sem azt, hogy megvettem, de másra számítottam.

Sarah Dessen: Figyelj rám!

Sarah Dessen könyveivel kicsit nehezen indult a kapcsolatom. Az Altatódal számomra nagy csalódás volt, egyáltalán nem tudtam a szereplővel azonosulni, sőt, együtt érezni sem. A problémái és a döntései idegenek voltak nekem. A Figyelj rám! sokkal jobban tetszett, úgyhogy adok még egy esélyt Dessen könyveinek.

Clive Barker: Pokolkeltő

Horrorkedvelő családban nőttem fel. Nekem a Rémálom az Elm utcában, a Kedvencek temetője és a Hullajó volt az etalon. Anyukám viszont évekig keresett egy filmet, a FILMet, amit egyszer látott, és azóta sem találja sehol. Ez még a videókazik és kölcsönzők idejében volt, amikor nem lehetett két klikkel ráguglizni valamire, egy perc alatt letölteni és megnézni. Néhány éve bukkant rá egy kupac leértékelt dvd között egyre, aminek a borítóján egy arany puzzle doboz és egy barátságos úriember volt százasszöggel kidekorált, megnyerő ábrázattal. Viszonylag későn ismerkedtem meg ezzel a horrorklasszikussal, és nem voltam meggyőzve arról, hogy van annyi a sztoriban, hogy érdemes legyen elolvasnom. Viszont a 2015-ös könyves kihívásra kellett egy könyv a születésem évéből, ez a könyv pedig az utánozhatatlan 1986-os év szörnyszülöttje.