Általában nem szeretem, ha egy "családregény" szereplői közé beékelnek egy olyan kötetet, ami egy külső, eddig nem is szerepeltetett karakter történetét mutatja be. Magamban nyafogva kezdtem neki, mert egyáltalán nem akartam Elliot történetét olvasni. Ainsley nem volt a szívem csücske, nem voltam kíváncsi a testvérére sem, én már csak Danielt szerettem volna. Ahhoz képest az ő könyve még ki se jött magyarul, ez meg egészen tetszett.
Elliott Indiában volt katona, felderítő, vagy valami szupertitkos, szupervalami, de fogságba esett, ahol alaposan megkínozták. A szabadulása után elég kemény poszttraumás stressz alakult ki nála, amit akkoriban úgy jellemeztek: ez az alak megzakkant. Néha pánikba esik, kiesik neki az idő és fura helyeken találja magát, nehezen ismeri fel az embereket. Nem szabad felébreszteni és a háta mögé lépni. Egy idegroncs katona elég veszélyes.
Amikor úgy gondolja, már emberek közé tud menni, elhatározza, hogy megszerzi magának...dobpergés... a gyerekkori szerelmét. Erre a legalkalmasabb időpont a lány esküvője, ami nagy szerencsére kútba esik. De ha már ott a násznép, meg torta is van, beugrik a vőlegény helyére, este pedig már vonatozik is a kies kietlenben lévő kastélya felé újdonsült arájával. Mindennapos eset, szemünk se rebben. Egész kellemes dolog, hogy a szereplők már a könyv legelején dűlőre jutottak egymással, a huzavona rész teljesen kimaradt. Persze kapunk óvatos megismerkedést, lassú gyógyulást és elfogadást. Juliana kedvelhető karakter, tetszett, ahogy kiált a szinte ismeretlen férje mellett, hogy felfogta, ez nem az a férfi, akit kamaszként szeretett, hogy annak már csak morzsái vannak meg a férjében. Kellemesen hisztimentesen vette az akadályokat.
A Mackenzie család természetesen nem marad ki ebből a kötetből sem, sőt, egy részük már a nászéjszaka másnapján lelkesen robog a lány után, hogy kiszabadítsák a nyomorult, romos kastély fogságából. Külön jó pont Juliana-nak, hogy elküldte őket a sóhivatalba.
Üde színfolt volt az indiai kultúra szerepeltetése, kár, hogy nem kedvelem. Az a része tetszett, hogy kiderül, Elliotnak van egy indiai gyereke, de annyira kívülálló maradt. Amikor Mac és Isabella befogadta a francia kislányt, szülőként viselkedtek. Itt se Elliot, se Juliana nem foglalkozott igazán a gyerekkel, nem volt vele sok közös jelenet, szinte semmi, ami mutatta volna, hogy fontos nekik.
A bonyodalom része kicsit krimisebb volt az előzőekhez képest, bár itt is hipphopp megoldódott minden. Talán ha különálló történetként olvastam volna, jobban tetszett volna, de azért határozottan jó volt így is. Az öreg skót nagybácsit nagyon csíptem az éles nyelvével (bár engem az ég mentsen meg egy ilyen rokontól).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése