Egyre több olyan könyvbe futni bele manapság, aminek a fő mondanivalója az erőszakos múlttal való szakítás, az újrakezdés, elengedés, megbocsájtás, lelki gyógyulás. Egyrészt, ezek nagyon fontosak, aki hasonló gondokkal küzd, annak terápiás hatása lehet egy-egy ilyen könyvnek, aki pedig szerencsés, és nincs ilyen problémája, talán érzékenyebbé válik másokéra. Másrészt kicsit olyan érzésem van, hogy sikk nemi erőszakról, családon belüli erőszakról, lelki traumáról írni. Olyan, mint a filmekben a kutya és a kisgyerek. Csak itt nem az awww-faktorra számít az ember, hanem a mély gondolatokra.
Van, ami tetszik ezek közül a könyvek közül, és van, ami kevésbé. Ez a könyv nekem túl sok volt, túl vallásos, és kicsit talán hiteltelen.
Adott egy napóleon-komplexusos újgazdag, alkoholista ember, akinek az a hobbija, hogy veri a környezetét és dugja a titkárnőit. A rövid munkahelyi kapcsolataiból két kisfia született, akiket valamiért az anyjuktól elszakítva, ridegen nevel(tet) a vidéki birtokán. A két fiú senkitől nem kap szeretetet, csak Miss Ellától, a mélyen vallásos nevelőnőjüktől. Miss Ella Mary Poppins és egy apáca keveréke, vallásos szigorral és sok szeretettel igyekszik embert faragni a gondjaira bízott kisfiúkból. Van abban valami csodálatos, ahogy valaki idegen emberek iránt képes olyan szeretetet érezni, hogy az felülírja minden saját érdekét. Miss Ella testi épségét is feláldozza, hogy a gyerekek mellett lehessen. Eltűri, hogy a gazdája kiverje a fogait, eltörje a csontjait, megvakítsa, csak ne szakadjon el a fiúktól. Egy ponton túl már kezdtem úgy érezni, hogy ez már mártírság, hogy olyan, mint a középkori szentek, akik azzt hiszik, a szenvedés automatikus megváltást jelent. Nem próbálja védeni magát, nem üt vissza, csak áll, térdel, és várja az ütéseket. Nem próbálja hivatalos úton megvédeni a gyerekeket, nem keresi fel a gyámhatóságot, nem akarja, hogy a gyerekek kikerüljenek a családból. Megszabadulnának az erőszakos apjuktól, de valószínűleg ő is elvesztené őket (hiszen csak egy alkalmazott, és az ő megélhetésének is annyi lenne). Akkor most egy erős nő, aki áldozatokat hoz a gyerekekért, vagy egy önző nő, aki bármit elvisel, hogy Isten szemében jókislány legyen, és megtarthassa a gyerekeket? Nehéz eldönteni, néha így gondolom, néha úgy. Talán, ha tett volna valamit, nem csak tűrt volna, a fiúk sorsa is jobban alakul.
Felnőve egyikük híres, kissé kiégett fotós lett, a másikuk bolondokházi ápolt, mániákus kényszerbeteg. Mutt megszökik az elmegyógyintézetből, Tuck pedig a keresésére indul. Hét éve nem látta a testvérét, azóta, hogy Miss Ella temetése után becsukatta az intézetbe. Feléled a lelkiismerete, és magához veszi a testvérét. Abban bízik, jobban tud segíteni neki, mint az orvosok. Ennél a pontnál féltem tőle, hogy valami giccses, csodás gyógyulás lesz a történet vége, valami olyasmi, ami a való életben biztosan nem következne be. Majdnem igazam is lett. Tuck és Matt visszatér a gyerekkoruk helyszínére, kiegészülve az erőszakos férje elől kisfiával menekülő gyerekkori barátnőjükkel, Katievel.
Katie cselekvőképtelen, kicsit hisztériás nő. Az első találkozásuknál a zárt autóban, vaktában elkezdett lövöldözni az alvó gyereke mellett. Noormális? Az ő karakterét egyáltalán nem értettem. Összejött az első kicsit is jóképű hapsival, akinek a pénztárcája bevallottan elbűvölte. A nála idősebb férfi unszolására gyereket szült neki, pedig nem szerette, ezt is elmondta. Nem volt apakomplexusa, nem menekült semmi elől, nem értem, miért volt ilyen hülye. Nem lépett le az első pofonnál, újabb és újabb esélyeket adott a férfinek. Még a válás után is megpróbálta újrakezdeni vele. És miért? Hogy egy újabb verés után meneküljön, immár a második gyerekkel a hasában. Aztán a szökés után mégse csinál semmit. Kicsit flörtölget Tuck-kal, olvasgat, körmöt lakkozgat, és az se zavarja, hogy a birtokon felügyelet nélkül mászkál egy diagnosztizált skizofrén.
Tuck motivációja is zavaros kicsit. a múltban játszódó részek alapján tudjuk, hogy Katie fontos volt neki, hogy ő volt az első ártatlan szerelme. A jelenben mégis olyan, mintha a nő hidegen hagyná és csak a gyerek érdekli. A fiának akarja, saját magát látja benne, a megfélemlített kisgyereket. Mintha azzal, hogy olyan apaszerepet vesz fel mellette, amilyenre ő is vágyott, az ő múltja is megváltozik. Miss Ella úgy sugdolózik a fülébe, mint egy rátapadt szellem. Néha úgy éreztem, neki komolyabb mentális gondjai vannak, mint az öccsének.
A vége túl filmszerű volt. Az életben nem egy csapásra oldódik meg minden. Feltűnik a volt férj, és néhány oldallal később el is tűnik. Megbocsájtanak az erőszakos apjuknak, hetente látogatják az elfekvőben. Ez idegen számomra, nem vagyok ilyen megbocsátó típus. Tuck elveszi Katiet, Mutt, ha nem is gyógyul meg, csodás állapotjavuláson megy keresztül, és ő lesz a falu fagyisembere. Valahogy olyan, mintha a szereplők nem is ebben a világban élnének. Csak úgy lógnak a levegőben. Szép könyv, szép történet, de nekem túl konkrét benne a tanulság, túl sok benne a giccs.
Van, ami tetszik ezek közül a könyvek közül, és van, ami kevésbé. Ez a könyv nekem túl sok volt, túl vallásos, és kicsit talán hiteltelen.
Adott egy napóleon-komplexusos újgazdag, alkoholista ember, akinek az a hobbija, hogy veri a környezetét és dugja a titkárnőit. A rövid munkahelyi kapcsolataiból két kisfia született, akiket valamiért az anyjuktól elszakítva, ridegen nevel(tet) a vidéki birtokán. A két fiú senkitől nem kap szeretetet, csak Miss Ellától, a mélyen vallásos nevelőnőjüktől. Miss Ella Mary Poppins és egy apáca keveréke, vallásos szigorral és sok szeretettel igyekszik embert faragni a gondjaira bízott kisfiúkból. Van abban valami csodálatos, ahogy valaki idegen emberek iránt képes olyan szeretetet érezni, hogy az felülírja minden saját érdekét. Miss Ella testi épségét is feláldozza, hogy a gyerekek mellett lehessen. Eltűri, hogy a gazdája kiverje a fogait, eltörje a csontjait, megvakítsa, csak ne szakadjon el a fiúktól. Egy ponton túl már kezdtem úgy érezni, hogy ez már mártírság, hogy olyan, mint a középkori szentek, akik azzt hiszik, a szenvedés automatikus megváltást jelent. Nem próbálja védeni magát, nem üt vissza, csak áll, térdel, és várja az ütéseket. Nem próbálja hivatalos úton megvédeni a gyerekeket, nem keresi fel a gyámhatóságot, nem akarja, hogy a gyerekek kikerüljenek a családból. Megszabadulnának az erőszakos apjuktól, de valószínűleg ő is elvesztené őket (hiszen csak egy alkalmazott, és az ő megélhetésének is annyi lenne). Akkor most egy erős nő, aki áldozatokat hoz a gyerekekért, vagy egy önző nő, aki bármit elvisel, hogy Isten szemében jókislány legyen, és megtarthassa a gyerekeket? Nehéz eldönteni, néha így gondolom, néha úgy. Talán, ha tett volna valamit, nem csak tűrt volna, a fiúk sorsa is jobban alakul.
Felnőve egyikük híres, kissé kiégett fotós lett, a másikuk bolondokházi ápolt, mániákus kényszerbeteg. Mutt megszökik az elmegyógyintézetből, Tuck pedig a keresésére indul. Hét éve nem látta a testvérét, azóta, hogy Miss Ella temetése után becsukatta az intézetbe. Feléled a lelkiismerete, és magához veszi a testvérét. Abban bízik, jobban tud segíteni neki, mint az orvosok. Ennél a pontnál féltem tőle, hogy valami giccses, csodás gyógyulás lesz a történet vége, valami olyasmi, ami a való életben biztosan nem következne be. Majdnem igazam is lett. Tuck és Matt visszatér a gyerekkoruk helyszínére, kiegészülve az erőszakos férje elől kisfiával menekülő gyerekkori barátnőjükkel, Katievel.
Katie cselekvőképtelen, kicsit hisztériás nő. Az első találkozásuknál a zárt autóban, vaktában elkezdett lövöldözni az alvó gyereke mellett. Noormális? Az ő karakterét egyáltalán nem értettem. Összejött az első kicsit is jóképű hapsival, akinek a pénztárcája bevallottan elbűvölte. A nála idősebb férfi unszolására gyereket szült neki, pedig nem szerette, ezt is elmondta. Nem volt apakomplexusa, nem menekült semmi elől, nem értem, miért volt ilyen hülye. Nem lépett le az első pofonnál, újabb és újabb esélyeket adott a férfinek. Még a válás után is megpróbálta újrakezdeni vele. És miért? Hogy egy újabb verés után meneküljön, immár a második gyerekkel a hasában. Aztán a szökés után mégse csinál semmit. Kicsit flörtölget Tuck-kal, olvasgat, körmöt lakkozgat, és az se zavarja, hogy a birtokon felügyelet nélkül mászkál egy diagnosztizált skizofrén.
Tuck motivációja is zavaros kicsit. a múltban játszódó részek alapján tudjuk, hogy Katie fontos volt neki, hogy ő volt az első ártatlan szerelme. A jelenben mégis olyan, mintha a nő hidegen hagyná és csak a gyerek érdekli. A fiának akarja, saját magát látja benne, a megfélemlített kisgyereket. Mintha azzal, hogy olyan apaszerepet vesz fel mellette, amilyenre ő is vágyott, az ő múltja is megváltozik. Miss Ella úgy sugdolózik a fülébe, mint egy rátapadt szellem. Néha úgy éreztem, neki komolyabb mentális gondjai vannak, mint az öccsének.
A vége túl filmszerű volt. Az életben nem egy csapásra oldódik meg minden. Feltűnik a volt férj, és néhány oldallal később el is tűnik. Megbocsájtanak az erőszakos apjuknak, hetente látogatják az elfekvőben. Ez idegen számomra, nem vagyok ilyen megbocsátó típus. Tuck elveszi Katiet, Mutt, ha nem is gyógyul meg, csodás állapotjavuláson megy keresztül, és ő lesz a falu fagyisembere. Valahogy olyan, mintha a szereplők nem is ebben a világban élnének. Csak úgy lógnak a levegőben. Szép könyv, szép történet, de nekem túl konkrét benne a tanulság, túl sok benne a giccs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése