Nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Az ajánlások alapján többet. Nem mondhatom rá, hogy nem tetszett, mert végig fenntartotta az érdeklődésemet, nevettem a poénokon, de valahogy olyan hiányérzetem van. Nekem valamiért nem volt egész a történet és nem jövök rá, mi hiányzik nekem, amikor tetszett.
A főszereplőt, Jocelyn-t, Josst nem kedveltem. Néhol jófej volt, meg vicces, de ezt az elátkozott a múltam, ezért jobb, ha egyedül vagyok a világ ellen dolgot nagyon nem toleráltam. Alapból nem volt szimpatikus, hogy 14 évesen ivással és válogatás nélküli pasizással "dolgozza fel" a gyászát, amit négy évi absztinencia követ, de hát nem kell az én normáim szerint élni. Nem enged magához senkit sem közel, szeret magában mártírkodni. Mázlija van, hogy ilyen rendes emberekkel keveredett össze, mert nagyon sokan nem vennék a bátorságot, hogy egy ilyen makacs és bonyolult ember körül elkezdjék bontani a falat.
Braden helyes volt, de nem igazán éreztem, hogy tudott a cicababa fan nőfaló ilyen hirtelen ekkora fordulatot tenni, miközben állandó sérüléseket kap a minden bizonnyal méretes férfiegója. A pasik többsége szerintem nem visel el ennyi elutasítást és hisztériát.
Amik igazán tetszettek, a mellékszereplők: Végig inkább Adam-nek és Ellie-nek drukkoltam, a kedvenc szereplőm pedig Hannah volt. Egy édes picit koravén elvarázsolt könyvmoly. Kicsit magamra ismertem benne.
Valószínűleg, ha ezt a könyvet olvasom előbb, nem pedig a Soha határát, az Easy-t vagy a Gyönyörű sorscsapást és társait, jobban megfog. Így viszont még nem tudom, melyik képzeletbeli dobozomba tegyem. Aprópó: a borítóra miért Ellie neve került, amikor nem ő a főszereplő?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése