Sokáig szemeztem ezzel a könyvvel, aztán sokáig tologattam. A vámpíros történeteket szeretem, a vérszívókat imádom, de egyre több felhígult vámpírocskába botolni manapság, a magyar könyvekkel pedig szégyen ide vagy oda, én bizony előítéletes vagyok picit. Nem olvastam túl sokat belőlük, amit igen, az jobbára még tetszett is, és mégis... Ennek a könyvnek az olvasása közben jöttem rá az okára: a magyar nevek nem kívánt képtársítást idéznek elő. Példának okáért: Béla, a vámpír. Felváltva láttam magam előtt a régi gimis osztálytársamat a szőke bongyor hajával (még passzolt is volna a karakterhez), és a főnökömet. Szerintem soha, senki nem akarja a szabadidejében, kikapcsolódás közben maga előtt látni a főnökét. Géza, alias Antonius... a kocka, vagyis Géza, az unokatestvérem, szintén zenész, akarom mondani informatikus. Ezzel szemben Jean-Claude, Lestat vagy Zsadist elég ritkán fordul meg az átlag magyar ismeretségi körében.
Maga a könyv egészen tetszett. Vámpírcsapoló Borbíró Bori a tűrhető és a mondjuk kedvelem női karakterek közé került. Egyrészt: nehezebben szimpatizálok a nőkkel, velük sokkal kritikusabb a hozzáállásom (dolgozom rajta, hogy ne így legyen). Kellően határozott, kíváncsi, okos, és szerethetően szerencsétlen. Ami nem tetszett benne, a kvázi alkoholizmusa (munkához bort, minden máshoz, minden alkalomra málnapálesz, ami kifejezés kicsit sokszor fordul elő, de az én bűnöm, hogy nem szeretem a szlenges beszédet), idegesített a függősége arra, hogy függőségben éljen, és kicsit szósszártyárnak is tartottam.
Alapvetően nagyon tetszett a könyvben leírt környezet: varázslények, mitológiai alakok beépülése a társadalomba, mindez Magyarországon, világelsőként nyíltan vezető pozícióba került vámpírokkal, szuper elgondolás, főleg, hogy a könyv elején kiterjesztette a szálakat nemzetközi szintre is. A részletek viszont néhol, főleg Borinak köszönhetően untattak. Azt értem, hogy egy első kötetben sokat kell körülírni, elmagyarázni, hogy megértsük a világot, amiben a történet játszódik, de nagyon untam, hogy mindenről az egyiptomiak jutnak eszébe, tetszett a datrsnyíl, mint a karó alternatívája, de hosszúnak véltem a darts, mint ősi pannon-római vámpírszokás eredeztetését, és a végén Ligea és Bori Poe-ról és a vámpírmúzsák szerepéről folytatott eszmecseréje is inkább tűnt női locsogásnak, mint feltétlenül szükséges információnak.
Ami miatt mégis folytatni fogom a sorozatot, hogy a sziporkázó szócsaták nagyon megnevettettek, az érzelmi hullámvölgyek pedig nagyon ütöttek. A könyvet vacsorafőzés közben fejeztem be, és amikor Bori megtudta, Antonius hogyan tűnt el az életéből, én olyan mérges lettem helyette is, hogy azt se tudtam, miért vagyok mérges, csak elindultam lekiabálni a férjem fejét, hogy mekkora tahó (mert biztos csinált valamit). Szerencsémre időben leesett a tantusz, ő meg csak kicsit nézett hülyének, hogy mi bajom. Szóval ez egy nagyon jó kis könyv, minden, ami nem tetszett benne, csak az én kényes ízlésem hibája, mert valahogy jobban kedvelem a fedhetetlenebb erkölcsű hölgyszereplőket. Ez viszont biztos a hülye katolikus gimi hatása, úgyhogy duplán igyekszem, hogy megértőbb legyek szegény csóri könyvszereplőkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése