Kicsit mindig tartok Jojo Moyes könyveitől, mert félek, hogy összetöri a szívem. A Páros páratlan viszont gyógypuszit adott a bibire, amit a Mielőtt megismertelek és az Akit elhagytál ejtett. (Megjegyzés magamnak: írjak már valamit az Akit elhagytálról is.) Ez a harmadik könyv, amit Moyes-től olvastam, és kellemes meglepetés volt, hogy eddig mind a három könyv nagyon különböző volt, történetében, stílusában. Szeretem, ha egy írónak több hangja is van. Mindhárom könyv próbára tette a könnycsatornáimat, de a Páros páratlan többször fakasztott nevetésre, mint sírásra.
Jess egyedül neveli kissé különc matekzseni kislányát és a lelépett férje kamaszfiát. Egy nő, aki még nincs harminc éves, egyedül a világ ellen két kívülálló gyerekkel. Nickyt boxzsáknak használja a szomszéd zsarnok gyerek, Tanzie-t kinevetik a flitteres ruhái, szemüvege és a matekszerete miatt. Amikor sürgősen pénzt kell szerezni, a drága magániskola tandíjára, nincs más út, mint nyakukba venni a fél országot, hogy eljussanak a pénzdíjazásos matekversenyre. Nem olyan menő, mint a kaszinós jelenet az Esőemberben, de legalább viszik a hatalmas kutyájukt, akit állandóan szelek gyötörnek. Hogy ne legyen egyszerű a helyzet (mert eddig ugye sétagalopp volt), rászorulnak a kvázi idegen, Ed segítségére, akinek a házában Jess takarítani szokott. Aki látta a Családi vakáció filmeket, sejtheti, milyen utazásnak néznek elébe.
Bár majdnem végig könnyed, nevetéssel teli a történet, a felszín alatt nem is sokkal elég komoly kérdéseket boncolgat: meg nem értett gyerekek, egyedülálló szülő gyötrődése, családot elhagyó, új életet kezdő apa gyerekes felelőtlensége, Ed részéről, hogy egy pasi bárhány évesen éretlen kamasz lesz, ha a bálirálynő kézbe veszi a nemesebb testrészeit, hol a határ a balfékség és a törvényszegés között, melyik baklövés bocsájtható meg, okozhat-e csalódás a gyerek a szüleinek, és mennyire nehéz olykor megbékélni egy haldoklóval. Ezt kihagyta, de nekem hiányzott, fontos lett volna: milyen érzés a szeretőnek, hogy a férfi, aki a gyerekeinek apaszerepet tölt be, elhagyta a saját gyerekeit? Nem okoz neki némi lelki vívódást? nem érzi magát tolvajnak? Vagy nem gondolja, ha a saját családját elhagyta, mellette, a "készen kapott" család mellett sem fog kitartani? A pasi egy aljas féreg a könyvben, de a nőtől némileg több tartást vártam volna. Tudom, elvileg mindenkinek jár a második esély, de az én szememben vannak kivételek.
Jess, Ed, Tanzie és Nicky szemszögéből ismerjü meg a történet részleteit. Megérintő, ahogy Tanzie látja az eseményeket maga körül, amiket nem is ért igazán, de az olvasó pontosan tudja, miről van szó. Mint ahogy gyerekkoromban jókat nevettem a Nicsak, ki beszél? filmen, de az a bizonyos pesszáriumos poén csak jóval később esett le. Nicky első fejezetei alig pár tőmondatból állnak, amilyen zárkózott, annyira nem engedi szabadjára a gondolatait sem. A könyv végére csodálatosan kinyílik, megmutatkozik, milyen összetett, érző szívű srác. Hatalmas jópont, hogy amikor rendbe jön az érzelmi élete, akkor sem vált stílust. Gyűlölöm, amikor az írók/filmesek azt gondolják, azzal lehet érzékeltetni a lelki problémákat, hogy fekete hacukát és sminket aggatnak a szereplőkre, mert milyen érzékletes, amikor jóra fordul a szereplő sorsa, aki ezentúl kivilágosodik és csupa cukker rózsaszín baba holmikat kezd hordani. Millió hála Jojo Moyes-nak, hogy megtartotta Nicky emós/goth akármilyen stílusát a könyv végén is.
Volt egy rész a könyv vége felé, amikor a tékozló apa visszatér a család életébe, hétvégéket akar, ottalvást, de mellette leszögezi, hogy pénzt nem ad továbbra se, ő csóró, csak a barátnője tehetős. Ugyebár Jess megérti, hogy a barátnője pénzét nem költheti az ő gyerekeire. Nem a közös gyerekeire, csak a nő gyerekeire. Akkor, ha lett volna egy mágikus átjáró a történetbe, úgy szétrúgtam volna a micsodáját, hogy Voldemort varázsigéje se támasztja fel neki. Egy tízéves kislány viszont csak annyit lát az egészből, hogy apu újra itt van, szép a lakása, sok holmijuk van és finom ételeket esznek. Ha nem gondoltam volna, hogy a pasi túl önző és elkényelmesedett, félni kezdtem volna, hogy el akarja venni Jesstől a gyerekeket. Véleményem szerint a kapcsolattartást sem érdemelte meg. Aki egy évig a gyerekei felé se néz, kihagy minden szülinapot, iskolai fellépést, karácsonyt önhibájából (!), az nem érdemli meg, hogy apa legyen.
Ed kicsit balek, úgy behúzták a csőbe, hogy észre se vette, amíg nyakig nem merült a trutyiban. Nem hiányzott a nyakából egy ilyen hangos, szellentős pereputty. A zárkózott kockából a történet végére kicsit tökösebb, nyíltszívűbb férfi válik, aki képes bocsánatot kérni és megbocsájtani, aki vállalja a hibáiért a felelősséget. Szerettem, amikor segített Nickynek megleckéztetni a srácot, aki szekálja, amikor biztonsági rendszert telepített a nő házába.
A történet abban is életszerű, hogy amikor minden elrendeződött, nem élnek boldogan, amíg meg nem. Nem az a vége, hogy ásó, kapa, esküvő, nyolc gyerek, tizenhat unoka, és inden vattacukor. Csak elindulnak a közös úton, de nem rohamtempóban. Ed nem cuccol be, nem lesz hirtelen családfő. Szép lassan, egymást megismerve fognak családdá válni, de ez már az olvasó fantáziájára van bízva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése