Bihari Viki időről-időre szembejött velem a neten, de nem követtem vagy olvastam a legendás tékasztoris időkben. Aztán ahogy manapság lenni szokott, kedves facebook ismerősöm megosztogatták a szösszeneteit, rákerestem, és eldöntöttem, hogy ez a csaj bejön nekem. Hosszú idő óta az ő könyve volt az első, amin sírva röhögtem a buszon, buszmegállóban, munkahelyi kajáldában, szóval az első, ami miatt újra megérte, hogy hülyének néznek az embertársaim. Apropó, kellene a borítóra valami ezzel kapcsolatos figyelmeztetés.
Kicsit sajnálom, hogy nem olvastam a tékasztorikat frissiben, de így legalább egyben olvashattam, és volt mivel leégetni magam. Közben pedig rájöttem, hogy Viku egy hős. Egy olyan csaj, aki akárki lehetne, a magánélete katasztrófa, az állása szar, egész nap hülyékkel van körülvéve, és mégis megcsinálta a tutit. A nagy szájára és néha elmebeteg humorára támaszkodva, ha nem is hálivúdian, de megcsinálta magát, nem-celeb közéleti szereplő lett, előadásokra hívják, tévében szerepel és saját filmje van. Példát mutat minden magát nyominak érző embernek, hogy tessék, meg lehet csinálni. Na nem a "sztárrá válást" mert az azért keveseknek áll jól, de igenis meg lehet találni azt, amiben jók vagyunk, vagy amitől jól érezzük magunkat. Mert lássuk be, ha egy olyan lány, aki puncira ragadt matricával megy nődokihoz (olvasd el a sztorit ITT)ezt elérte, akkor mi, mezei nyomik is képesek vagyunk boldogulni. Ez volt egyébként az a sztori, aminek hatására olyan hanghatásokat produkáltam, hogy a buszmegállóban tisztességgel távolodni kezdtek tőlem a népek. Ennek mondjuk örülök, mert nem szeretem, ha idegenek dörgölőznek az aurámhoz.
Azért is jó ez a könyv, és Viku sztorijai úgy általában, mert erősen ki vannak színezve, fel vannak nagyítva. Az ember pedig szereti, ha nála kicsit csúnyább, kicsit bénább alakokat lát, ezért népszerűek a megaszar válogatók a youtube-on. Viku leír egy csomó sztorit emberekről, akikkel összehozta a balszerencse, akik olyan sötétek, hogy a negro világít a szájukban, le se esik nekik, hogy a beszélgetőpartnerük hülyére veszi. Persze mind tudjuk, hogy tényleg vannak ennyire buta emberek (múltkor a kisboltban az eladónak leesett az álla, hogy Gábor fejben kiszámolta neki, mennyit kell fizetnie 10 darab 15 forintos zsemléért, gyorsabban, mint ő számológéppel), szóval jó az összehasonlítás, hogy ha szerencsétlennek érezzük is magunkat, nem mi vagyunk a legalja.
Olvasás közben hálát adtam az égnek, hogy szerencsésen túl vagyok a párkeresési mizérián. Valószínűleg nekem baromi szerencsém volt, engem találtak meg és nem én keresgéltem. Beszélgettünk is róla a melóban, hogy ha valami történne, és újra kikerülnék a piacra, nem is tudnám, hol kezdeném? Hol lehet 30+os, normális, nem anyuci pici fia pasikat találni? A netes párkereső oldalakon, ha ennek a könyvnek hihetünk (olvasd el EZT), nagyrészt csak hülyék és perverzek vannak.
Nekem a Fateros részek voltak a kedvencek. Haláli figura. Azon túl, hogy a hasam is megfájdult a röhögéstől (legalább dolgozott a hasizmom, máskor úgyse szokott), jó volt olvasni, milyen mély és erős kapocs van köztük. Jó lett volna, ha az apám és köztem is ilyen kapcsolat van. Tetszett, úgy, ahogy van, a mocskos szájával, a buksisimiző elnézésével, és hogy nem akarja elhitetni Vikuval, hogy csillámporos tündérhercegnő, de biztosítja, hogy így szereti, és így kell szeretnie másoknak is. EZ a kedvenc történetem, és EZ, mindkettő benne van a filmben.
A könyv után néhány héttel megnéztem a filmet. Nagyon menő dolognak tartom, hogy Viku az életéről szóló film főszereplője, és bátran felvállalja arccal, seggel, mindennel, hogy tessék, ez vagyok én. Tetszettek a mini bevágások a tékás kuncsaftokról, bár egy kis Icát vagy több gyerekszájat is elbírtam volna. A színészek tök jók, Csuja Imre zseniális,mint mindig. Itt az előzetes, de a teljes film is fent van, youtube-on. Ezt csak azért, mert a film egy pontján Viku is kezét-lábát töri, hogy egy filmet letorrentezzen, mert "egy fillért nem fogok filmekre költeni".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése