Clive Barker: Pokolkeltő

Horrorkedvelő családban nőttem fel. Nekem a Rémálom az Elm utcában, a Kedvencek temetője és a Hullajó volt az etalon. Anyukám viszont évekig keresett egy filmet, a FILMet, amit egyszer látott, és azóta sem találja sehol. Ez még a videókazik és kölcsönzők idejében volt, amikor nem lehetett két klikkel ráguglizni valamire, egy perc alatt letölteni és megnézni. Néhány éve bukkant rá egy kupac leértékelt dvd között egyre, aminek a borítóján egy arany puzzle doboz és egy barátságos úriember volt százasszöggel kidekorált, megnyerő ábrázattal. Viszonylag későn ismerkedtem meg ezzel a horrorklasszikussal, és nem voltam meggyőzve arról, hogy van annyi a sztoriban, hogy érdemes legyen elolvasnom. Viszont a 2015-ös könyves kihívásra kellett egy könyv a születésem évéből, ez a könyv pedig az utánozhatatlan 1986-os év szörnyszülöttje.

Clive Barker horrornovelláit, gyerekkönyveit itthon is kiadták. Némelyik nekem is megvan, de eddig csak a filmjeit ismertem. Azt tudtam, hogy Barker egy perverz zseni. A filmjei látványvilága, a fájdalom és gyönyör összemosása nagyon tetszett. Azt hittem, a könyv is ilyen nyersen elborult lesz, de meglepően letisztult elbeszélésmódot kaptam. A könyvben leírtakat kevésnek, kicsinek, befejezetlennek éreztem. A történet nagy szerencséje, hogy filmre vitték, és hogy az író készítette el.

A két történet csak néhány, de annál fontosabb dologban tér el egymástól. Mivel ez egy rétegfilm, nagyvonalakban vázolom a történetét. Rory (a filmben Larry) és fiatal felesége Julia beköltöznek a családi örökségként üresen álló házba. Rory testvére, Frank a család fekete báránya: csavarog a világban, újabb gyönyöröket hajszol, évek óta nem látta senki. Nem tudják, hogy egy furcsa puzzle doboz került a birtokába, ami túlvilági erőket szabadít fel. Furcsa, sebhelyes, torz lények ragadták el a férfit, hogy megmutassák nekik a legnagyobb élvezetet a világon. Csakhogy a kenobiták, a Marcangolók rendjének tagjai egész mást gondolnak az élvezetről, mint Frank. Frank természetesen belehal a bemutatóba, és senki nem is sejti, hogy a lelke a házban marad. Amikor Rory vére a padlóra cseppen egy baleset során, Frank megérzi, hogy tudna kiszabadulni...

A könyv viszonylag nagy részét foglalja el az a rész, amikor Frank a kenobiták karmai közé kerül. Eljönnek érte, elmondják, mi történik, és a kínzások egy részét is megláthatjuk. Nem fizikai bántalmazásról van szó, semmi undorító vagy hentelős dolog, annál kifinomultabb. A filmben ez mindössze két perc: kinyitja a dobozt, jönnek a lények és jól megkampózzák.

Frank kinyitja a dobozt

A második különbség viszonyt egészen más megvilágításba helyezi a történetet. Julia igazi díva, aki utálja, ha nem ő van a középpontban, ezért persze szerepel egy még fiatalabb nő a történetben. A könyvben egész egyszerűen egy ostoba kis fruska, Rory baráti körének tagja, aki nem túl titokban, de halálosan szerelmes a férfibe. A filmben a lány, Kirsty a férfi előző házasságából származó lánya. Tehát alapból öregített a szereplőkön vagy 15 évet, a fiatal húszas szereplőkből negyvenesek lettek. Nem mondom, hogy baj, csak így több átgondoltságot és éleslátást vártam volna. Julia persze így is utálja a lányt, egész másfajta konkurenciát jelent. 

Julia és a feltámadott Frank

A könyvben érzékletesebb Julia és Frank viszonya. A férfi egyetlen alkalommal szinte megerőszakolja a nőt, aki bevallottan nem is élvezte az egészet. Nem Frank vagy az aktus tetszett neki, csak a kaland, hogy végre nem unatkozik. Később, amikor a férje lökdösődését kell elviselnie, gyakran gondol arra az esetre,a képzeletében addig színezgeti, amíg azt nem hiszi, beleszeretett a férfiba. Egész nap egyedül van, nem csinál semmit, szinte Frank megszállottja lesz, ezért amikor a férfi a segítségét kéri, hogy visszajöhessen ebbe a világba, gondolkodás nélkül igent mond. A filmben ez a kapcsolat kicsit más. Úgy érzékelteti, mintha valamiféle viszony lett volna kettejük között, így más a nő motivációja, amikor segít, más Frank árulása a végén. A könyvben két idegen, akik egyszer összerakták, amijük van.

Kirsty karaktere a könyvben rémesen idegesítő volt. Butácska, csúnyácska, önbizalom hiányos lány, aki úgy koslat Rory után, ahogy egy kiskacsa a kacsamama után. Abszolút megértettem Julia ellenszenvét, mert egy házasság kétszereplős dolog. A filmben sokkal jobb volt, hogy hősszerelmesből aggódó kislánnyá léptették elő. Így nem Julia kortársa, hanem az első, elhunyt nagy szerelem gyereke, aki fiatalabb, szebb, apuci kicsi lánya. Egy másik nővel lehet versenyezni, de egy halottal és egy gyerekkel nem. 

Igazából nekem egyetlen szívfájdalmam van a könyvvel kapcsolatban: nem szerepel benne Pinhead. A filmek ikonikus alakja a szögekkel kivert fejű alak, a kenobiták vezére. A könyvben még nem szerepel, még említés szintjén sem a figurája. Jó a könyv, de csak a filmmel együtt üt igazán. De 120 oldaltól ne várjunk csodát.