Corinna Ann Jay: A fény ereje (Orion legenda 1.)

A reklámmal kezdem: olvassa el mindenki! Lehet jelentkezni molyon A fény ereje utazókönyvre, hozzám is így jutott el. Éjjel fejeztem be a könyvet, és baromira tetszett, ezért hirtelen felindulásból mindenkit arra buzdítok, hogy olvassa el, hogy valakivel ki tudjam csacsogni a könyvet. A fény ereje rémisztő, mint egy horrorfilm és cuki, mint egy tündérmese.

Az alapötlet nagyon jó, klasszikus tündérmese- és horrorklisékkel dolgozik, amik egész szép egységgé állnak össze. Nagyjából az alaptörténet: Öt fiatal lány erdei táborba megy dolgozni, ahol egyik éjjel egyikük egyedül sétálni megy (húú-úú! hogy én mennyire imádom a táboros mészárlásokat), jön a gonosz, menekülés, majd hamar kiderül, hogy a lányok egy másik világ tagjai, és rajtuk múlik, hogy megfékezzék a világot beterítő sötét gonoszt és visszaállítsák a békét.

Szépen összekovácsolja a népmesei, tündérmesei elemeket: az elveszett királylányok, legkisebb királyfi, varázstárgyak, a hősi úton kiállandó próbák, amiket a régi mesékből ismerünk, mind frissnek és helyénvalónak hat. Nem túl népies, nem erőlteti az epic jelleget, nincs világmegváltó önfeláldozás, a szereplők csak teszik amit tenniük kell, főként a saját életben maradásuk miatt.

A könyv utolsó harmada horror. Valami félelmetesen érzékletes leírást kapunk a rémségekről: a szagokról, fekélyes bőrről, a kaparászó hangokról. Néhány részt felolvastam a horrorrajongó férjemnek, aki csak annyit tudott mondani, hogy huh (majd amikor az ablakban cigizett éjjel, én meg a fürdőbe mentem, úgy megijedt az árnyékomtól, hogy majd' kiugrott a másodikról. De pszt! Nem én árultam el.) Ha odáig eljuttok a könyvben, a kényszeres kaparászó-számoló figura a frászt hozta rám. Néhány ilyen jelenet filmként pörgött le a szemem előtt. 

A karakterekről. A történetet Cory-Ann, az öt lány egyike meséli el, ő a főhős. Nem cirkuszol, nem hisztizik, bámulatosan gyorsan fogadja el a hajmeresztő igazságot.Egy kicsi hiszti jól esett volna, szerintem egy kis kiborulást bőven indokolt volna a helyzet, vagy legalább egy kis tagadást. Persze a hasonló könyvekben a kiborulásra és tagadásra sokan fintorognak, hogy micsoda hülye hisztérika, úgyhogy ez lehet csak nekem hiányzott. A történetben Cory-Ann sok időt tölt távol a testvéreitől, így ők csak vázlatosan lettek kidolgozva, csak az alaptermészetüket ismertük meg. De mivel ez sorozat lesz, bízom benne, hogy a későbbiekben nagyobb szerephez jutnak. A két herceg igazi könyves álompasi. Nem annyira erőltetetten agyam-bugyim eldobom, mint ahogy mostanában szokás, de határozottan jó pasialapanyagok: helyesek, bátrak, de nem papucsok. Ely és Damien egyformán klasszak, lehet drukkolni a szerelmi háromszögben. Apropó, szerelmi háromszög, végre nem a lány eldönthetetlen vonzalmán alapszik,  hogy úristen, melyiket válasszam.

Ami egyedül zavart a könyvben, az a történet sebessége. Az író belecsap a lecsóba, a huszadik oldalnál már úgy pörögnek az események, mint a csuda. Ez még nem is baj, néha kicsit le is lassítanak, hogy legyen idő emészteni, ilyenkor kapjuk az infókat is a háttérvilágról. A baj az, hogy a szereplők közt túl hamar kialakul a vonzalom. Személy szerint jobban kedvelem, ha a szereplők a kezdeteknél még kicsit macska-egér játékot űznek, legyen kicsi huzavona. A történet alig pár nap alatt játszódik, és mivel ez egy sorozat, lehetett volna kicsit elhúzni az egymásra találást, hogy a forró érzelmek akkor szökjenek szárba, amikor már van mögöttük egy kis történet, néhány közös kaland. Persze nem beszélnek szerelemről az elején, csak megmagyarázhatatlan vágyról, ami mondjuk nem túl nagy hülyeség, mind voltunk úgy, hogy húú, tudnánk vele mit kezdeni. A könyv szexjelenetei igazán jók voltak: ízlésesek, szexik, nem túl hosszúak vagy naturálisan leíróak. Pont jók, sőt, megkockáztatom, sokkal forróbbak, mint ami néhány kifejezetten erotikus profilú könyvben van.

Sokszor panaszkodom, hogy a könyvek konfliktusának a feloldása túl hamar, túl könnyen alakul. Na itt ezért azért jócskán megizzadnak, és bár a szereplőket egy jó adag mázli is segíti, azért nem könnyen gabalyodnak ki a nehézségekből. A leges-legvégső megoldás kicsit meseszerű, ami szerintem pont jól ellensúlyozza az előtte lévő horroros elemeket. Tetszett a reinkarnációs karmikus büntetés körforgása.

A háttérvilág szépen kidolgozott, de nem túlságosan. Hihető, hogy a szereplők pont annyit tudnak meg a másik világról, ami az adott helyzetbe belefér, amennyi ahhoz kell, hogy megértsék a történteket és azt, hogyan lehet kikecmeregni a bajból. A könyv stílusa jó, nem túlírt, csak egyszer éreztem, hogy a párbeszéd rész kicsit kacifántos megfogalmazású, mintha inkább leíró lenne. Ezt más könyvnél is láttam, úgyhogy nem olyan nagy dolog, csak bizonyos élethelyzetben szerintem az ember nem vigyáz annyira, hogy elég választékosan fejezze ki magát. Amikor például a hősnőt egy szellem a falhoz csapkodja, a helyzetbe a csudába! kifejezésnél kicsit erősebb is belefért volna. 

Összességében nagyon jó könyv, izgalmas, nincsenek üresjáratok, a szereplők jófejek, a mitológiai háttér is jó. Nem tudtam letenni, kicsit több, mint egy fél nap alatt elolvastam. Csak azért tartott ennyi ideig, mert nem egyedül voltam itthon.