Az előző rész végén Mac finoman szólva is kényes helyzetben búcsúzott az olvasótól. Olyan állapotba került, amiből még nem sikerült senkinek visszakapnia önmagát. Persze az is igaz, hogy még senkinek nem állt Jericho Barrons, főállású Titokzatos Mr. Tökély az oldalán. Nem épp fényes páncélban és fehér lovon, de tökig fegyverrel és kisebb hadsereggel (na jó, nyolc emberfeletti macsóval) berontott megmenteni a személyes SZT detektorát.
Miután Mac visszatér a saját, javított verziójában, elhatározza, hogy maga jár a dolgok után és nem hagyja, hogy packázzanak vele. Minden erejére szüksége is van, miután a falak leomlottak, a tündérek ellepték a világot kiirtva a népesség közel harmadát. Szövetségesre talál Daniban, a szupergyors és szupererős sidhe-látóban, akit senki nem vesz komolyan, mert még túl gyereknek tartják. Egyfajta vezető lesz, a tündérek elleni harc ikonikus figurája. Persze nem mondott le arról se senki, hogy a saját hasznára fordítsa az egyre erősebb képességeket. Egész szépen alakulnak Mac dolgai, amíg megint bele nem tenyerel egy nagy rakásba, hogy aztán ez a kötet is hajmeresztő függővéggel záruljon.
Ez a rész sokkal sötétebb volt az előzőekhez képest. Komorabb, kevésbé vidám. Ha Dani nem lenne olyan kis szeleburdi tini, nem lenne sok vidámság a könyvben. Mac végre teljesen levetkőzte a rózsaszín énjét, tetőtől talpig fekete bőrben mászkál, már a szeme se rebben, ha letörik egy körme. Sőt, gúnyosan tekint a régi, gondtalan, kicsit butuska énjére. Már hajlandó a saját érdekeit másodlagosnak tekinteni, figyel másokra, próbálja megmenteni a világot. Egyre egyenlőbb fél, már nem lehet kihagyni a számításból. Akárhányszor padlóra kerül, feláll és erősebb lesz. A kötet végén pedig az eddigi legmélyebbről kell összekaparnia magát. Egyre több csavar, nagyobb mélységek, már csak pillanatnyi megkönnyebbülések vannak. Már nagyon várom a következő részt, de csak félve olvasom, alig merek haladni vele, nehogy hamar vége legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése