A 2015 nagy könyves kihívásának 43. pontja szerint el kellett olvasnom egy könyvet, ami a szülővárosomban játszódik. Sokat töprengtem ezen, Pécs úgy tűnt nem túl vonzó irodalmi helyszín. Végül a férjem mondta, aki amúgy távolról sem nevezhető könyvmolynak, hogy ne agyaljak annyit, olvassam el a Picsa könyvet. Az egyik első randink hat éve egy HétköznaPI CSAlódások koncerten volt. Az egyik haverunk együttese ugyanabban a próbateremben próbál, mint ők. Látni őket a városban, nekem ők csak pécsiek voltak, akik mellesleg zenélnek is. Szeretem a zenéjüket, anyám imádja őket. Egyszer egy egész nyáron át bömböltette a Dollár, hatalom, pornó című lemezüket reggelente, nyitott ablaknál. Imádta a szexhangokkal tűzdelt dalokkal sokkolni a szemközti templom híveit. Mielőtt nagyon csúnyát gondolnátok rólunk, elmondom, hogy elütötték a kutyánkat és meg se álltak, minden májusban kérdezés nélkül letörik az orgonáinkat, többször belehajtottak a kerítésünkbe, és olyan is volt, hogy ráparkoltak a kapura, és nem tudtunk az egész napos miséjük végéig kimenni a házból. Komolyan, mit tudnak reggel nyolctól este hatig nonstop csinálni???
Noha tíznéhány koncertjükön voltam már, magamtól sosem olvastam volna el a könyvet. Egyszerűen nem érdekelnek a zenészek, mint emberek. Jobb nekem nem tudni róluk túl sokat, mert mindig félek attól, ha valami olyat tudok meg, amit emberként nagyon elítélek, már nem tudom a zenét úgy élvezni, mint a boldog tudatlanság idején. Egy punkegyüttes esetében azért lehet sejteni, hogy a tagok nem szende szüzek, akik hittanórán találták ki, hogy együttest alapítanak. Nekem az ilyen sztorik addig tetszenek, amíg nem velem történnek meg. A férjemnek sok punk barátja van, akikkel régebben sokat találkoztam. Egy-egy estén vicces volt hajnalban hazaesni, parkban aludni és ócska kannásbort inni, de nem nagyon tudom elképzelni, hogy életvitelszerűen lázadjak
A könyv elején viszont pont ilyen sztorik voltak. A Regina utcai albérlet, amiből elüldözték Tüskés Tibort, aminek tévét dobtak ki az ablakából, amiből kipisiltek az utcára, annyira jellemző. Amikor csak pár hónapja jártunk, Gábor is be akart egy ilyen közös albiba költözni. Csak akart, szerencsére. Azért jót mosolyogtam ezen, mert a mi első albérletünk is a Regina utcában volt.
A könyv első fele tetszett: itt voltak a vicces történetek, a megalapulás, a kezdeti bénázások (ugyan, kinek jut eszébe bandát alapítani úgy, hogy senki nem tud zenélni?). Aztán egyre szárazabbnak éreztem, mintha már csak a tagcserék és albumok felsorolása lenne, néhány interjúval megszakítva. Ahogy én látom, a könyv kiadása óta elég sok dolog történt. Nemsokkal a könyv megjelenése után kilépett a zenekarból a basszusgitáros Vili, aki utána életét vesztette egy autóbalesetben. Lecserélődött a dobos is, aki azóta újra a banda tagja. Szubjektív véleményem szerint pedig egyre kevesebbet lépnek fel a szülővárosukban. A punkokat sokan tartják tarháló népségnek, így elég vicces, hogy az új lemezük megjelenésére a rajongóktól gyűjtötték össze a pénzt.
Az első videóklip (ha jól tudom)
Dokumentumfilm az együttesről
Willy bácsi meséi 1.
Willy bácsi meséi 2.
Willy bácsi meséi 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése