2014. október 7., kedd

Szeptemberi leltár

Általában igyekszem a hónap első napján megírni a havi zárást, de visszatekintve az eddigiekre, meg kell állapítanom, hogy a szeptember nem az én hónapom. Ilyenkor van a munkahelyemen a legnagyobb zizi, és mivel a főnökkel ketten visszük az ipart, nem lehet lepasszolni a feladatokat. Ezért nem is volt olvasmányokban túl gazdag a hónap. Ami pedig talán ennél is nagyobb szívfájdalom, hogy a beszerzéseim is jócskán megcsappantak, köszönhetően annak, hogy egyszerűen nem kaptam fizetést. 


Szeptemberben megvettem A hátsó bejáratot, nagyon akciósan az Ulpiustól, illetve tesómnak a Cukormázas gyilkosságot. Hős vagyok, el se olvastam előre. Igaz, időm se volt rá.
A vásárban megvettem a Harry Potter és a félvér herceget, ez volt a legdrágább vásárlásom a hónapban. Gyanítom, hogy a neten olcsóbban is megkaptam volna 2500 forintnál (mintha láttam volna a könyvuddvar.net-en), de ha egyszer megláttam, hogy hagyhattam volna ott?
Összesen hatszáz forintért vettem négy könyvet egy molytól, így lett enyém a Cujo, a Tűzgyújtó, a Miranda koporsója és a Baby Love.

A postán és az olcsó könyves forgóbigyón pedig megtaláltam a Tündérkrónikák harmadik kötetét, amit már az egész városban kerestem, mert nem akartam rendes, bolti áron megvenni, amikor 800 forintért is megkaphatom, így végigjártam az összes postát, illetve a Gyilkosság alkímiája című krimi is az enyém lett. Gyönyörű a borítója és csak 400 forint volt. Úgy tűnik, már ennyi is elég ahhoz, hogy megvegyem. Hiába, semmi önuralmam nincs. 

Elkezdtem rukkolázni, és fel is adtam vagy hat könyvet. Happoltam is egyet, de nem jelentkezik a tulaj, amiket pedig prerukkon, stoppolással nyertem volna... hát azokról sincs semmi hír, nem tette fel őket a gazdájuk. Csúnya, gonosz rukkosok. Ma is "harcban vagyok" egy könyvért, remélem nagyobb sikerem lesz.

Szeptemberben elolvastam A hátsó bejáratot, a Sebző vágyakat és az Új nap virradot, még mindig nyúzom a Kikszit, és elkezdtem A gyilkosság alkímiáját és a Mistress-t angolul. Meglepően jól megy, még élvezem is. 
Remélem az október beindul, és azt is, hogy könyvet kapok a szülinapomra. (Igen, bizony, hipp-hipp-hurrá, most fogok öregedni!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése