Meglátni a borítót és megszeretni. Nem akartam ezt a könyvet, nem is érdekelt, soha nem hallottam róla, de olyan gyönyörű a borítója, olyan jó volt kézbe venni, hogy végül megvettem, ráadásul szemtelenül olcsó is volt, a kisboltos forgóállványon találtam. Nagyon jó, és szomorú dolog is egyben, mennyire jó könyveket árulnak fillérekért az ilyen helyeken. Még aznap el is kezdtem olvasni, de aztán belevágtam a Mistress-be, ami kicsit megakasztotta a lelkesedésemet.
Az író elvileg Nellie publikációiból, könyveiből merítette a történet alapját, a könyv tele van lábjegyzetekkel, amik az adott történés történelmi alapját magyarázza, Nellie életét, vagy éppen csak érdekességeket. Szerepel benne néhány illusztráció is, nem néztem utána, de az is meglehet, hogy az adott korból valók. Az egész könyv hangulatos volt ezektől az apróságokról, látszott, hogy nem összecsapott munka.
A történet nagyonalakban annyi, hogy Nellie, gyári munkásból újságíróvá vált lány bizonyítani akar, hogy meghallják a hangját, az ő szava is érjen annyit, mint akárki másé. Az első munkája során felveteti magát egy hírhedt női elmegyógyintézetbe, hogy utána járjon a szörnyű pletykáknak, kiderítse, tényleg csak koporsóban lehet-e kijutni onnan. Ez idáig tény, Nellie a valóságban is őrültnek tettette magát és megírta a riportot. A könyv szerint itt találkozik egy gyilkossal, akit utána fél Európán át üldöz. Vele azonosítja Hasfelmetsző Jack-et, majd a nyomokat követve jut el Párizsba, ahol épp tombol a világkiállítás.
Innen pedig érdekes mellékszereplők sora tűnik fel: szövetkezik Jules Verne-vel, Oscar Wilde-dal (ő volt a kedvencem, szuperédesre alakították a figuráját), feltűnik a kedvenc festőm, Toulouse-Lautrec, Pasteur, és több irodalmi személyiséget is emlegetnek. Kicsit zavart, hogy bár Nellie olyan modern-nek vallja magát, az ízlése elég konzervatív maradt, és egy jelenetben Lautrec kezébe nyom egy vázát, hogy ha elismert akar lenni, kurvák helyett szép csendéleteket fessen.
A nyomozós szál ugyanakkor nekem nem tűnt túl erősnek. Végig az volt az érzésem, hogy vaktában tapogatóznak, csak véletlenül akad a kezükbe bizonyíték, vagy nyom. Nem tűnt minden cselekmény indokoltnak, mintha néha csak véletlenszerűen csináltak valamit, amolyan lutri módjára. Ez miatt is, és mert megakadtam az olvasásban, úgy tűnt, mintha a könyv háromnegyede csak felvezetés lett volna. Nem éreztem igazán egyensúlyt a könyvben, mintha a súlypontok kicsit felborutak volna. Az utolsó 10 oldalban volt a cselekmény java, sok aha! és hűha! A legvége igazából meglepett, mert bár gyanakodtam valakire, azt hittem, nem a főgonosz lesz az, csak hozzá vezető összekötő kapocs. Amikor vége lett, két oldalban lezárták a történetet, én szívesen olvastam volna egy kicsit hosszabb epilógust.
Ami miatt megéri a könyvet beszerezni és elolvasni, hogy igazán emberi karakterekről olvashatunk, és szinte szeretnénk mi is abban a korban élni. Nellie nem fest idillikus képet, leírja a csatornabűzt, hogy az éjjeliedényt minden nap le kell vinni a közös udvarra üríteni, hogy a kórházba inkább csak halni járnak, hogy a nőket sokan levegőnek nézik, ha valaki fürödni szeretne, akkor azt meg kell rendelni (megy a fürdős, felcipel egy kádat, felhordat a segédekkel több vödör meleg vizet, aztán megy egy óra múlva elpakolni). Mégis, szinte nosztalgikus, és megmosolyogtató is, amikor rémüldöznek a technikai újításokon, mert miért akarna bárki büdös autóval utazni, ha lovaskocsin is mehet, milyen abszurd, hogy repülve megy az ember egyik országból másikra. Kicsit ironikus is, kicsit kokit ad a mai embernek, hogy látod, te kis hülye, kellett neked ez a sok butaság, amikor milyen jó volt enélkül is minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése