Vannak olyan könyvek, amik vékonykák, mégis azt érezzük, sosem érünk a végére, és vannak féltéglák, ahol az 500. oldalnál is olyan, mintha épp csak most kezdtünk volna olvasni. Az Outlander pont ilyen, és noha meggyőződésem, hogy egy valamire való moly direkt szereti a hosszú könyveket, tényleg senkit ne rettentsen el, hogy ez a könyvecske bizony 908 oldal.
A történet 1945-ben kezdődik, és az 1740-es években ér véget. Claire, aki a II. világháború után második nászúton próbálja feléleszteni a házasságát, amit gyakorlatilag teljesen külön töltöttek eddig, egy varázslatos kőkör segítségével 200 évet visszazuhan az időben. Ami mindenkinek szerencse, mert megismerhetjük az igazi könyves álompasit. Mostanában divat azokat a férfi szereplőket sztárolni, akik arrogánsak, kőgazdagok, kicsit lenézik a nőket és nagyon fölényesek. Szexisek is, persze, meg néhanapján odaadóak, de leginkább macsók.
Claire az időutazása után találkozik Jamie-vel, a jószívű, őszinte, egyenes és kedves skót fiúval, aki macsó, harcias, nagydarab és izmos, mégis szörnyen érzékeny, előzékeny. Ha nem gurulna néha méregbe, már-már túl tökéletes lenne, és ami a legjobb, kicsit se papucs.
Nehéz úgy mesélni a könyvről, hogy nem lőjük le a poénokat. A könyv első pici részében Claire és a férje, Frank életébe kapunk bepillantást, ami inkább meghitt, mint szenvedélyes, a szereplőkben nincs túl sok közös dolog, de legalábbis egy fia szikra sem, a viszonyuk, főleg a későbbiekhez viszonyítva inkább baráti. Aztán Claire egy skót várba kerül, ahol gyógyítóként próbálja hasznosítani a háború alatti ápolónői képzettségét és botanikai tapasztalatait. De persze mindenki látja, hogy ő sassenach, idegen, és mivel elég kényes a helyzet az angolok és a skótok között, azt sem zárják ki, hogy kém. Kapunk egy jó nagy adag utazást, amit mindig szeretek a könyvekben, és ami közben sok csavar történik, minek a végén persze Claire-nek választania kell a két élet között. A két férfi között, aközött, hogy ki is az igazi szerelme.
A könyvet 1993-ban adták ki, és bártan mondhatom, hogy nem fogott rajta az idő. Noha néhány rész kicsit kevésbé direkt módon van tálalva, mint ahogy most szokás, a könyv hangulata sokkal áthatóbb, mint amikor az arcunkba nyomják, hogy igen, a szereplők most szexelnek, kukikkal és nunikkal, ki-be. Itt csak finom célzásokat és leírásokat kapunk, de legalább a fiatalabbak is bátran olvashatják. Ugyanakkor olyan témákhoz is nyúl, amiket most is csak kevesen mernek piszkálni, mint például a szexuális szadizmusnak az a fajtája, ami nem a kölcsönös beleegyezésen alapszik.
A történet nagyon magával ragadó, de néhány dolog azért szúrta a szemem olvasás közben. A mesélő Claire, de amikor másokat hallgat, néha átvált narrátorba az elmesélő, és külső szemlélőként E/3-ban meséli el azokat a dolgokat, amiket épp Claire-nek mondanak. Ha a szövegben ez valahogy, akár gondolatjellel jelezve lenne, segítene kicsit elválasztani a különálló gondolatokat. De ez csak az én bajom. Ahogy az is, hogy úgy éreztem, az utolsó 100 oldalra kicsikét kifogyott a lelkesedés. Addig minden logikusan követte egymást, a cselekvés kigondolása, tervezése, véghezvivése szépen végigkísérhető volt, míg a végén az adott problémán agyalva, sóhajtanak egy nagyot, hogy megvan a terv, de nem mondják el, mi az, majd hirtelen meg is van oldva a dolog, és csak a kifutása marad. Nekem ez kicsit zavaró volt, mintha néha kimaradt volna néhány bekezdés.
Mindent egybevéve a könyv csodálatos volt, teljesen magába szippantott. Az a fajta történet, ami minden kicsit is romantikus embert magával ragad, legyen 14 vagy 74 éves. Kíváncsian várom a többi részt, és biztos megnézem a belőle készült sorozatot is.
A történet 1945-ben kezdődik, és az 1740-es években ér véget. Claire, aki a II. világháború után második nászúton próbálja feléleszteni a házasságát, amit gyakorlatilag teljesen külön töltöttek eddig, egy varázslatos kőkör segítségével 200 évet visszazuhan az időben. Ami mindenkinek szerencse, mert megismerhetjük az igazi könyves álompasit. Mostanában divat azokat a férfi szereplőket sztárolni, akik arrogánsak, kőgazdagok, kicsit lenézik a nőket és nagyon fölényesek. Szexisek is, persze, meg néhanapján odaadóak, de leginkább macsók.
Claire az időutazása után találkozik Jamie-vel, a jószívű, őszinte, egyenes és kedves skót fiúval, aki macsó, harcias, nagydarab és izmos, mégis szörnyen érzékeny, előzékeny. Ha nem gurulna néha méregbe, már-már túl tökéletes lenne, és ami a legjobb, kicsit se papucs.
Nehéz úgy mesélni a könyvről, hogy nem lőjük le a poénokat. A könyv első pici részében Claire és a férje, Frank életébe kapunk bepillantást, ami inkább meghitt, mint szenvedélyes, a szereplőkben nincs túl sok közös dolog, de legalábbis egy fia szikra sem, a viszonyuk, főleg a későbbiekhez viszonyítva inkább baráti. Aztán Claire egy skót várba kerül, ahol gyógyítóként próbálja hasznosítani a háború alatti ápolónői képzettségét és botanikai tapasztalatait. De persze mindenki látja, hogy ő sassenach, idegen, és mivel elég kényes a helyzet az angolok és a skótok között, azt sem zárják ki, hogy kém. Kapunk egy jó nagy adag utazást, amit mindig szeretek a könyvekben, és ami közben sok csavar történik, minek a végén persze Claire-nek választania kell a két élet között. A két férfi között, aközött, hogy ki is az igazi szerelme.
A könyvet 1993-ban adták ki, és bártan mondhatom, hogy nem fogott rajta az idő. Noha néhány rész kicsit kevésbé direkt módon van tálalva, mint ahogy most szokás, a könyv hangulata sokkal áthatóbb, mint amikor az arcunkba nyomják, hogy igen, a szereplők most szexelnek, kukikkal és nunikkal, ki-be. Itt csak finom célzásokat és leírásokat kapunk, de legalább a fiatalabbak is bátran olvashatják. Ugyanakkor olyan témákhoz is nyúl, amiket most is csak kevesen mernek piszkálni, mint például a szexuális szadizmusnak az a fajtája, ami nem a kölcsönös beleegyezésen alapszik.
A történet nagyon magával ragadó, de néhány dolog azért szúrta a szemem olvasás közben. A mesélő Claire, de amikor másokat hallgat, néha átvált narrátorba az elmesélő, és külső szemlélőként E/3-ban meséli el azokat a dolgokat, amiket épp Claire-nek mondanak. Ha a szövegben ez valahogy, akár gondolatjellel jelezve lenne, segítene kicsit elválasztani a különálló gondolatokat. De ez csak az én bajom. Ahogy az is, hogy úgy éreztem, az utolsó 100 oldalra kicsikét kifogyott a lelkesedés. Addig minden logikusan követte egymást, a cselekvés kigondolása, tervezése, véghezvivése szépen végigkísérhető volt, míg a végén az adott problémán agyalva, sóhajtanak egy nagyot, hogy megvan a terv, de nem mondják el, mi az, majd hirtelen meg is van oldva a dolog, és csak a kifutása marad. Nekem ez kicsit zavaró volt, mintha néha kimaradt volna néhány bekezdés.
Mindent egybevéve a könyv csodálatos volt, teljesen magába szippantott. Az a fajta történet, ami minden kicsit is romantikus embert magával ragad, legyen 14 vagy 74 éves. Kíváncsian várom a többi részt, és biztos megnézem a belőle készült sorozatot is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése