2014. november 10., hétfő

Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?

Vidám, könnyed, nagyon csajos könyv. Olyan hangosan nevetős. Különösen az elején röhögtem hangosan, amit egy zsúfolt buszmegállóban olvastam, úgyhogy el lehet képzelni, hogy néztek rám. Szerencsére már megszoktam, hogy néha furán néznek rám utazás közben, de legalább az ő napjuk is vidáman indult.
Amikor elolvastam a fülszöveget, tudtam, hogy szükségem van arra, hogy elolvassam a könyvet, ugyanis már az a nyúlfarknyi kis ízelítő is hasatfogóan nevetős volt. Emma a repülőútján légörvénybe keveredik, és mivel szent meggyőződése, hogy meg fog halni, a mellette ülő ismeretlen férfira zúdít mindent, ami a szívét nyomja. Hogy letagadja az igazi súlyát, ezért szorítja az ajándékbugyija, nem biztos, hogy szereti a barátját, nem találja a G-pontját, utálja a dzsesszt, hazudott az önéletrajzában és mérgében narancslével locsolja a kollégája virágát. A bibi ott kezdődik, hogy a gép nem zuhan le, a mellette ülő pasiről meg kiderül, hogy a fő-fő-főnök a cégnél, ahol dolgozik.
Innentől Emma megpróbál 110 %-os kapacitáson működni, rendbe tenni a dolgait. Emma tulajdonképpen Bridget Jones okosabb és fiatalabb változata. Én jobban szerettem az ő karakterét, mint Bridget-et, Emma nagyon vicces, kedves, kicsit naiv, nem mer kiállni magáért és hiszékeny, és nagyon szeretne megfelelni az elvárásoknak: a "tökéletes barátjának", a családjának, a főnökének. Annyira, hogy néha elfelejt önmaga lenni. Vidám lány, aki lopkodja a lakótársnője ruháit, részegen lefénymásolja az irodai bulin a hátsóját, a tökéletes randiról álmodozik, de amikor megkapja, totál mást szeretne. Olyan, mint bármelyik fiatal lány.
Amit sajnálok, hogy Emma karakterén kívül más szereplő nem lett kidolgozva. Emma szemszögéből látjuk a történetet, és így az, akire a leginkább kíváncsi lettem volna, Jack, a főnök csak villanásnyi időkre tűnik fel, csak alig ismerhetjük meg. Connor-ból, a barátjából kicsit többet kapunk, pont annyit, hogy beismerjük, nem mindig jó, ha megkapjuk a tökéletes pasit, mert a tökéletes pasi bizony gyakran unalmas.
A legnagyobb felháborodást bennem Emma családja okozta. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet valaki ennyire vak, hogy nézheti ennyire semmibe a saját gyerekét. Emma szüleinek az unokahúguk, Kerry a minden, a kedvenc, az etalon, a család sztárja, a bezzeg-lány. Bezzeg Kerry karrierje az egekben, bezzeg Kerry milyen okos, ügyes, igazán példát lehetne venni róla. Vártam, hogy kiderül, Kerry milyen jófej, de egy kétszínű liba volt. Amikor a szülők koppantak, jól esett volna a lelkemnek valami bocsánatkérés féle, hogy megpróbálják jóvátenni az évekig tartó mellőzést, de csak nagyvonalúan fátylat borítottak a múltra. Nem szeretem a tévedhetetlen szülő képét, szerintem ha hibáznak, igenis bocsánatot kell kérniük nekik is, mint bármely másik embernek, hiszen ezzel is példát mutatnak.
A könyv rövidke, egyestét szórakozás, nevetés és happy end garantált, sokkal jobb olvasmány, mint amire a borító alapján számítani lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése