A könyvek többségénél nagyon egyszerű helyzetben vagyunk: tetszett, nem tetszett, utáltam, imádtam. Aztán vannak olyan könyvek, amik megosztják az embereket, de ugye ízlések és pofonok. És vannak olyanok, amik olvasása közben mi magunk hasonlunk meg egy kicsit, nem tudjuk, a falhoz vágjuk mérgünkben vagy magunkhoz öleljük, mintha bármiféle hatással lenne az ölelésünk a hányattatott szereplők sorsára. Talán ebben (is) rejlik az igazi írói tehetség, hogy képes ambivalens érzéseket okozni.
Caleb-nek nincsenek szép emlékei: egy pakisztáni borbélyban nőtt föl, ahol rabszolgának és kurvának tartották néhány másik elrabolt kisfiúval együtt. Majd jött egy ember, aki a családja miatti bosszúhadjárat részeként magához veszi a fiút. Teljesen torz személyiség lesz, érzések nélkül. Öl, ha kell, néha akkor is, ha nem. Lányokat rabol el, erőszakol meg, "kiképzi" őket, hogy betörhessen a szexrabszolga piacra, hogy eljusson a fő-fő genyóhoz. Azt hiszi, ettől jobb ember lesz, hogy mindenki megérdemli, amit velük tesz. A lányok szegények, alárendeltek, néhányat a saját családja adott el, nekik jót tesz ezzel. Lekerül a vállukról a mindennapi döntések súlya, kapnak ételt, fedelet a fejük fölé. Néha egy kis szex, verés, egy kis megalázás semmiség ahhoz képest, mi várt volna rájuk. Caleb a megmentőjük.
Livvie fiatal, szegény lány, egész élete szeretetlenségben telt, kurvának bélyegezték, holott ártatlan, okos, csak túlélni és kitörni szeretett volna. Aztán jött Caleb, hogy megmentse.
A regény több szempontból is nagyon különös. Váltott nézőpontból meséli el a történetet, de míg Livvie szemszöge E/1-ben íródott, Caleb szemszöge E/3, mintha nem engedné teljesen a fejébe az olvasót. Bele is látunk, mégis kirekesztve maradunk. Caleb próbálja elhitetni magával, hogy ő nem olyan, mint akik őt bántották, neki ez csak eszköz a bosszúra. Ő nem olyan. Tényleg. De felizgatja a lány testén végigfutó hurkák látványa. A könnyei íze és illata. Megkeményszik a kiszolgáltatottságtól, hogy tőle függ egy másik ember élete. De nem, ő nem olyan.
Livvie küzd. Próbál önmaga lenni. Próbálja elhinni, hogy nem az ő hibája. Próbál önmaga lenni. Csakhogy Caleb nem egyértelműen gonosz vele. Kikötözni. Megkorbácsolja. Elveri. Egy sötét szobában tartja addig, amíg már összefolynak a napok, amíg semmit nem észlel a külvilágból. Elveszi a ruháját, nem engedi egyedül használnia a fürdőt. Kegyetlen vele, de mindig megvigasztalja. A kezéből eteti, bekeni a sérüléseit hűsítő krémmel. A sérüléseket, amiket ő okozott.
Az író gyönyörűen felvezeti az elrablás, a fogvatartó és fogvatartott közti pszichológiát. A függést. Livvie egy idő után nem tudja, mitől rettegjen jobban: a kedves, vagy a kegyetlen oldaltól? Egy idő után hálás a kegyetlenség utáni kedvességért, belekapaszkodik, hagyja magát vigasztalni. Ahogy ő mondja, mint a kóbor kutya, aki szeretetet kuncsorog a gazdájától. Kicsit olyan is, mint egy kutya. Fegyelmezik a kívánt magatartásforma elérésének érdekében. Mert a jó rabszolga ismérve, hogy tökéletesen alkalmazkodó és irányítható. A pont, amikor a lány már gond nélkül elfogadja, hogy ha kikötözi, az az ő érdeke, a lábterpesz csak a biztonsága miatt van, mert nem lenne jó senkinek sem, ha a rángatózás közben beverné a lábacskáját, miközben matat rajta... több, mint borzasztó. Ahogy elkezd magától dolgokat felajánlani neki egy kis kedvességért, egy ingért, amivel eltakarhatja magát, miközben úgy vizsgálgatják a testrészeit és testnyílásait, mintha csak egy autó motorját néznék, szörnyű. Végig arra gondoltam, hogy ki van zárva. Engem nem lehetne ilyen könnyen megtörni. Hogy ennél több kell, a lány túl hamar adta be a derekát. Csakhogy engem nem úgy neveltek, hogy értéktelen vagyok, hogy nem érek többet. Livvie-t igen. Már az elrablás előtt sem volt teljesen ép a személyisége, ráadásul még annyira fiatal. 18 éves. Szinte gyerek. Csak két lehetőség közül választhat: engedelmeskedik, vagy megtörik.
A molyon a könyv megkapta a BDSM és az erotikus címkéket. Marhaság mindkettő. Azt sugallja, hogy ez szerelmi történet, hogy érzelmek is játszanak. Pedig a kikötözés nem a vágyakról és a szexről szól. A verés puszta erőszak, nem szexuális fűszer, csak nevelési eszköz. Szó nincs kölcsönös beleegyezésről, biztonsági szóról. Nem uralkodásról van szó, hanem betörésről. A szex és a lánynak okozott orgazmusok nem az örömszerzés miatt vannak. Csak elmetrükk: ugye, hogy kedves vagyok? Ne ellenkezz, és neked is jó lesz!
A szereplők elhiszik, hogy valós érzelmeik vannak. Szeretnék, hogy valósak legyenek. Caleb azt hiszi, ez a lány más, vele valamiféle kapcsolat van. Pedig csak magát látja benne: egy kiüresedett, megtört fiatal. Livvie szeretné elhinni, hogy Caleb nem teljesen gonosz. Hogy meg lehet menteni, megváltoztatni. De a Szépség és a Szörnyeteg meséje legtöbbször nem szerelemmel végződik. Az elrabolt emberek érzései nem hinném, hogy tényleg valósak lennének. Úgy gondolom, ez az elme védekezése: ha azt hiszem, szeretem, könnyebben elviselem a történteket. A szerelem nevében.
Van egy pont a könyvben, amikor mintha megcsillanna a fény az alagút végén. Persze az túl egyszerűbb volna. Belegondolni is rémes, milyen lehet, ha az elrablót, az erőszaktevőt kezdjük megmentőnek látni? Nagyon kemény könyv, megfekszi az ember gyomrát. Nehéz nem együtt érezni a férfivel, amikor a gyerekkoráról mesél, arról, hogy éheztették, használták a testét, hogy a saját nevére sem emlékszik. És nehéz nem utálni azért, hogy lányok tucatjait rabolta el, erőszakolta meg és adta el őket, mint egy megunt kabátot. Nem tudok egyértelműen nyilatkozni sem a könyvről, sem a szereplőkről. Csak annyit tudok, hogy ajánlani tudom, de nem mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése