2015. október 26., hétfő

Liebster Blog Award-díj

Tavaly jelöltek egy hasonló díjra, és Cileetől és Robinsontól (Gabó olvas) idén is kaptam jelölést. Annyiban nem vagyok jó választás, hogy nem jelölök tovább, ugyanis akit olvasok, már kitöltötte. Akinek van kedve, nyugodtan vegye át a stafétát, illetve annak is örülnék, ha itt kommentben válaszolnátok a kérdések bármelyikére.
10 érdekesség rólam.
  1. Az óvodai jelem a katicabogár volt, és 16-18 éves koromban mindenféle holmit gyűjtöttem, ami katicás volt. Ma már csak néhány ilyen dolgom van.
  2. Hónapok óta karácsonyfadíszeket gyártok. Igazából egész évben karácsonyi hangulatom volt.
  3. A férjem a Rockmaratonon kérte meg a kezem egy Omen és egy Stratovarius koncert között. Később készített nekem egy eljegyzési gyűrűt abból a kidőlt cseresznyefából, amit még a dédnagyapám ültetett a kertünkben.
  4. Néha azt képzelem, hogy az életem egy könyv vagy egy film, aminek a szereplője vagyok, és elgondolkodom azon, milyen hülye írt ilyen béna történetet?
  5. Rettegek attól, hogy egyszer úgy indítom be a mosógépet, hogy benne van a macskám.
  6. Nehezen olvasok olyat, ami kívül esik a komfortzónámon, idén tudatosan feszegettem a határaimat.
  7. A kedvenc könyveimet nagyon szeretem újraolvasni, akár részleteiben is.
  8. Nagyon szeretem a kicsit beteg, morbid meséket. (Karácsonyi lidércnyomás, Halott menyasszony, Kacsairtók
  9. Szeretem a stílustanácsadó, átváltoztatós műsorokat, de sosem fogadom meg a tanácsokat, amiket ott adnak.
  10. Technikai és informatikai analfabéta vagyok, a ketyeréket csak ki- és bekapcsolni tudom. Ellenben jól boldogulok a fúrógéppel, nem esek kétségbe, ha be kell tekerni egy csavart és meg tudom különböztetni a kombinált fogót a harapófogótól.

Cilee kérdései:

1. Ha azt mondom könyv. Melyik az ami legeslegelőször az eszedbe jut? 
Nem igazán melyik, egyet nem tudnék választani, ha az életem múlna is rajta, még ösztönből sem. A könyv illata, fogása az, ami bevillan a szó hallatán, a mozdulat, ahogy az orrom előtt átpörgetem a lapokat.

2. Miként jellemezne a legjobb barátod?
Dilis, mesefigura hang.

3. Ha a világon bárhová mehetnél hova mennél?
A Doctor Who sorozat Tardisába mennék, ami egy űrhajó, ami utazik térben és időben. Vele, és a Doctorral aztán bárhová, bármelyik időbe elmehetnék.

4. Mi az, ami elrabolja az időt az olvasástól?
A csetelés és csacsogás, bár egyre kevésbé. Bár mondhatnám, hogy a házimunka is, de sajnos hajlamos vagyok addig mismásolni a dolgokat, míg végül a fejemre zúdul egy egész napos takarítás.

5. Mi a kedvenc műfajod, stílusod, amiből bármikor szívesen a kezedbe veszel egy kötetet?
A paranormál romantikus az egyik gyengém, de mostanában a hétköznapi értelemben vett női sorsokról is szívesen olvasok. Nem a nagyvilági, bulizós szinglik, hanem a korombeli, hétköznapi nők boldogságkeresése érdekel, hogy hogyan tudnak felülkerekedni az élet nehézségein. Amikor rossz dolgokkal kerülök szembe, nekem nagyobb segítség egy ilyen könyv vagy film, mint a jószándékú megmondóemberek tanácsai.

6. Mi lenne a munkád egy álomvilágban?
Könyvtáros. Ez a végzettségem, voltam is állásinterjún, de eddig nem sikerült. Egy gyerekkönyvtár nagyon jó lenne. Azt is élvezném, ha a kézműves dolgaimból tudnék megélni, de a hobbimat még nem fejlesztettem hivatássá, nincs meg bennem a kellő elkötelezettség. Reklám helye.

7. Tél, sötét, hideg, nyirkos, esetleg hó. Mi a legjobb elfoglaltságod ilyenkor.
Pucéran összebújva a takaró alatt, utána forró tea és valami film. Ha egyedül vagyok, tea, takaró, könyv, macska. :)

8. Főzöl-e, ha igen, mit főzöl legszívesebben?
Mivel saját háztartást vezetek (hú, de flancosan hangzik), muszáj minden nap főznöm. De szeretek is, úgyhogy ezzel nincs gond. Mindent szívesen elkészítek, olyat is főzök, amit csak a férjem szeret. Most rakott krumplit csinálnék (és ennék) szívesen.

9. Szereted-e a sorozatokat?
Könyvben és tévében is. Nem zavar, ha nagyon hosszú egy sorozat, feltéve, ha be is fejezik a kiadást. Az Anita Blake sorozat mát átlépte a huszadik kötetet is, és az Agave lelkiismeretesen meg is jelenteti őket. Az Ulpiusnál sok megkezdett sorozatom volt, amiket kénytelen leszek angolul olvasni.

10. Nem maradhat ki: Könyv vagy E-book?
Van könyvolvasóm, de csak kényszerűségből használom. A könyvet sokkal jobban szeretem, Imádom az érzést, amikor a polcra teszem az új kötetet, ahogy látom megtelni a sorokat. Amit az olvasón elolvasok, azt is meg szoktam vásárolni, csak kivárom az akciókat.

Robinson kérdései:

1. Egy könyv elolvasása után azonnal megírod az értékelésed, vagy vársz egy-két napot, hogy kialakuljon a véleményed, letisztuljanak a dolgok?
Amikor nagyon bennem van a könyv befejezésénél a vélemény, fel vagyok dobva tőle, vagy éppen nagy indulatot érzek, akkor megírom rögtön. Amikor úgy csukom be a könyvet, hogy épp olvasási lázam van, akkor az írás helyett inkább elkezdem a következő könyvet olvasni. Most is ez volt, mint egy láncdohányos, egyik könyvről gyújtottam a másikra, aztán azt vettem észre, nini, felgyűlt hat könyv. 

2. Olvasol-e két, esetleg több könyvet egyszerre?
Sőt, ötöt is akár.

3. Az első könyves kérdést nem hagyhatjuk ki. Mi volt az első (saját olvasatú) könyved?
A Galaktika magazin vámpíroknak szentelt száma, amiben novellák, versek voltak. Amikor nem tudtam még olvasni, kiszúrtam a képek miatt a nagybátyám könyvei között (azóta felhagyott az olvasással). Kértem, hogy adja nekem, de nemet mondott. Fel se tűnt neki, hogy elcsórtam. Az első találkozásom volt Bram Stokerrel és Baudleaire-rel.

4. Kedvenc meséd? Könyvben és filmen is!
Karácsonyi lidércnyomás. Gyerekkoromban a Békakirályfi története volt a kedvencem. A lányosabb történetek közül a Szépség és a Szörnyeteg a szívem csücske.

5. Mi a kedvenc zenéd és zenei stílusod?
A rock és metál berkein belül minden, ami dallamos. Ami hörgős, az nekem már nem tetszik annyira, de kivételek vannak. Alkalmanként hallgatok punkot is, de inkább a környezetem miatt. Meglepő, és sokan nem gondolnák rólam, de szeretem a musicaleket is, és a rockabillyt.

6. Dedikált könyved van-e valakitől?
Bleeding Bride dedikálta nekem a Téboly kertjét. A volt munkahelyemen egyszer részt vettem a Pécsi Lengyel Önkormányzat könyvbemutatóján, ahol Ireneus Iredynski rádiójátékainak fordításait adták ki. Mivel ismertem az illusztrátort, ő és a fordító adott nekem egy aláírt könyvet. Ezt is dedikálásnak veszem, noha szigorú értelemben nem a szerző szignálta.

7.Mikor és hol, hogyan olvasol? Van olvasókuckód? E-könyv vagy hagyományos?
Mindig és mindenhol. Van ablakfülkém, amit a férjem készített, de ritkán kuckózok ott. Az alacsonyságomhoz képest túl magas az ülőkéje, és nehezen pattogok fel-le. Legtöbbször az ágyban és a kádban olvasok.
Itt készülőben volt, azóta tettem rá matracot. A takarót anyukám kötötte.


8. Versek? Olvasol-e, van kedvenc költőd?
Régebben több verset olvastam, ma már nem érzem a hozzá szükséges lelki finomságot. Nincs késztetésem a költői képeken merengeni, boncolgatni, hogy az a jelentése, amit olvasok, vagy valami más. Jim Morrison verseit szeretem, de egy jó ideje csak a regények kötnek le.

9. Kedvenc íróid vagy műfajod, van olyan könyv, ami különösen nagy hatással volt rád?
Laurell K. Hamilton kedvencnek mondható, mert a mélyrepülései ellenére is változatlanul szeretem. Stephen Kingtől nem olvastam még túl sok könyvet, de nagyon élvezem az írásait. Tiffany Reisz is jöhet bármikor. Olyan könyvet nem tudok mondani, ami igazán hatással volt rám (mármint a gondolkodásmódomra, ami meg is változtatott bennem valamit, nem csak élveztem). Talán az Egy könyvmoly regényes élete.

10. Van-e valami babonád?
Nem vagyok babonás. Nem hiszek a jóslatokban, a számmisztikában, nem zavarnak a fekete macskák.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése