Jessica Sorensen két könyvét bűn külön olvasni. Aki megpróbálja, olyan függővéget kap, hogy meg is érdemli, amiért egyáltalán eszébe jutott ilyen csacskaság.
Sokszor előkerült, hogy mintha sikk lenne családon belüli erőszakról, nemi erőszakról és úgy általában valamilyen formában bántalmazott fiatalokról írni. Azon a véleményen vagyok, hogy amíg nem túl erőltetett a történet és bemutatja, ahogy a szereplők feldolgozzák a traumát, addig minden ilyen történetnek van létjogosultsága. Callie és Kayden története nehéz volt, de kell néha olyan könyv is, amiben a gyógyulás nem varázsütésre történik.
Callie és Kayden egy középiskolába járnak, de alig van köztük kapcsolat, mígnem egy napon a lány szemtanúja lesz annak, ahogy a fiút bántalmazza az apja. Callie egész addig azt hitte, csak az ő élete van tele borzalmas titkokkal, nem gondolta volna, hogy az iskola ünnepelt sztárjátékosának is van rejtegetnivalója. A főiskolán egyre szorosabb barátság alakul ki köztük, majd még ennél is több.
Szívet melengető volt, ahogy a két sérült fiatal lassan megnyílt egymásnak, ahogy igazi összetartó baráti csapat alakult Callie. Kayden, Luke és Seth között. Minden embernek szüksége lenne egy ilyen barátra, aki megvéd a saját családodtól és éjjel kettőkor is kocsiba ül egy telefonhívásra.
Az első kötet a bizalom kialakulásáról szól, a második esély, az új élet elfogadásáról, és a probléma beismeréséről. A szereplők szembenéznek a múltjukkal, megosztják egymással a titkaikat. Rájönnek, hogy noha mindegyiküknek nagy csomagjuk van, kevésbé nyomja a vállukat, ha megosztoznak a terhen.
A második rész a gyógyulásé. Az önmagukért való kiállásé, a dacé. Amiért nagyon szerettem a könyvet, az volt, hogy bár a szereplők vérremenően támogatták egymást, a gyógyulás felé vezető első lépést egyedül tették meg. Callie egyedül meséli el a szüleinek, mi történt vele évekkel korábban, ami megváltoztatta az életét, de a családjában mindenki túl vak volt, hogy észrevegye. Kayden egyedül kéri a pszichológus segítségét, miután az apja egész kicsi korától verte őt és a testvéreit. Nem oldják meg varázsütésre a problémáikat, csak lassan haladnak.
Utáltam mindkét anyukát. Callie anyjának csak az volt a fontos, hogy a lánya újra az az édes, lányos lány egyen, aki volt, amikor megtudja, mi történt, nem is akar hinni neki. Egy anyának minden körülmények között meg kellene hallgatnia a gyerekét, ha ilyet mond. Kayden anyja még durvább. Mivel szegény családból származik, fontosabb neki a férje nyújtotta jólét, mint a gyerekei biztonsága. Gyakorlatilag a fia szemébe mondja, hogy ha a gazdagságért az az ár, hogy szülnie kellett néhány boxzsáknak való gyereket, neki az is megéri. Egészen rosszul voltam tőle, abban a jelenetben jobban gyűlöltem, mint a férjét.
Várom a további köteteket, mert ha hasonlóan jó lesz, mint ez a kettő, biztos nem fogok csalódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése