Az Anita Blake sorozat életem egyik nagy szerelme. Viccen kívül, komolyan. A hullámzó minőség, és a helyenkénti pornóbeütés ellenére is ez az a könyv, ami nem tud akkora csalódást okozni, hogy ne szeressem. Tíz éve olvastam először a belevaló halottkeltő kalandjait (hülye módon az ötödik kötettel kezdtem). Emlékszem, amikor először a kezembe vettem. Másnap rohantam a könyvesboltba és vettem még két kötetet. Aztán kicsit bele akartam halni, hogy többre nincs pénzem. Hihetetlen, hogy ez már a 21. rész, és töretlen a lelkesedésem. Olvastam már jobb könyvet is, mint amit Hamilton írt, és mégis, a szívem csücskének képzeletbeli dobogójára odabetonozták ezt a sorozatot. A borítók is mesések, nem váltogatták menet közben a stílust, mint néhány másik sorozatnál.
A történetben kivételesen nincsenek nagy gonoszok, fővámpírok, semmi nagy volumenű dolog. Egy egyszerű nyomozás, néhány önállóskodni vágyó vérszívó kavarja a trutyit. Anita nyomoz, helyszínre megy, lövöldözik, mint régen. Nem kell vámpírtrükkökkel punciból megoldani a problémákat, már elnézést a kifejezésért. Bármennyire is szeretem a sorozatot, azok a részek kicsit cikisek voltak, amikor a megoldás kulcsa Anita lábai között volt. Elhiszem, hogy a szex hatalom, és Anita jó csaj, de azért nem ennyire. Persze itt is akad néhány ágyjelenet, de a korábbi kötetekhez képest nem sok, és nem akkora. A szereplők legalábbis elférnének az ágyban is, ha nem a zuhanyban csinálnák.
A központi problémát egy rakás fanatikus, szabadsághívő vámpír jelenti, akik köszönik, nem kérnek a mestervámpírok, különösen egy bizonyos Város Urának fennhatóságából. Csupa újszülött vámpír. Régimódi nyomozás. Sehol semmi vámpíretikett, elmetrükkök, nem szállja meg egy vámpírszellem sem a szereplők testét.
Ami ugyanennyire fontos, nincs új pasi. Tényleg. Egyetlen új szereplő van, de ő csak egy rendőrkolléga. Viszontlátjuk Zerbrowskit, Dolph is kihúzta a fejét a hátsójából. Mindezek ellenére, vagy épp ezért, duplán mérges vagyok Hamiltonra, hogy néhány jó karaktert szörnyen lebutított. Asher egy igazi hisztérika lett. Larry (a korai kötetekben Anita halottkeltő és vámpírhóhér tanonca) igazi seggfej lett. Amolyan csupa szöglet aktivista típus, az áldozatok le vannak ejtve, csak a liberális elvek ne sérüljenek. A felesége meg enyhén vallásmániás. Áú. Most miért? Miért kell így elcseszni az addig pozitív, vagy simán csak érdekes karaktereket? Azt már megemésztettem, hogy Richard egy minősíthetetlen kis fütyi lett, és nem is bántam, hogy egyre kevesebb szerepet kap, mert sose kedveltem igazán. Néha a szereplők jellemváltozása túl gyors. Amikor Ronnie, Anita legjobb barátnője egy korábbi kötetben úgy kiakadt, elmondta Anitát és Nathanielt mindenfélének, mert kiirigyelte a pasikat Anita ágyából, az is mi volt? Örülnék, ha ezek a feszültségek a könyv lapjain éleződnének ki, nem a kötetek közötti űrben.
Még ezekre is csak legyintek, és elnézek minden ilyen hibát, mert ha erről a sorozatról van szó, nem vagyok jobb egy hülye fruskánál, aki belezúg a leghülyébb srácba. Egy dolog viszont még így is piszkosul zavart. Úgy látszik, Hamilton gyakorlatilag nem vezet idővonalat a regénye cselekményéről. Össze-vissza benyög néhány dátumot, hogy ez meg az hány éve volt, két oldal múlva ugyanaz a cselekmény ugrik egy évet. Nekem nem stimmel. Elvileg hét éve Jean-Claude barátnője, két éve jár Micah-val és Nathniellel, egy éve lakik vele Nicky. Csakhogy az a gyerek, akinek az anyukája akkor volt terhes, amikor Anita és Jean-Claude randizni kezdtek (tehát hét éve), most három éves. Hogy is van ez? Két szereplő között a korkülönbség hol öt, hol hét év. Nagyon nem stimmel. Nem is venném fel, ha ebben a kötetben nem szövegelnének annyit az eltelt időről. Azt megértem, hogy a sorozatot húsz éve kezdte, de nem akarta a szereplőket is ennyivel öregíteni, de időközben valahol elvesztette a fonalat.
Még ez is csak az én hülyeségem. Ezzel együtt is szuper volt a könyv. Vigyorgok, mint a hülye, hogy (majdnem) pont a szülinapomra jön ki az új rész, amit megkapok a férjemtől. Megígérte. Alig várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése