Ezzel a sorozattal meglehetősen összevissza sorrendben haladok. Először a harmadik részt olvastam el, most a másodikat. Kicsit szomorú, hogy úgy látszik, a sorrendiségnek alig van bármilyen jelentősége, ugyanis a kusza olvasási rendem semmivel sem hátráltatta a megértést. Persze ez jó nekem, de egyben azt is jelenti, hogy a történet nem halad semerre.
Hannah Swensen, meghatározhatatlan korú, közel harmincas lány, aki picit duci, saját magát debellának látja, utálja a göndör haját és a város legjobb cukrásza. Ez a tudománya főleg abból áll, hogy tetszőleges mennyiségű vajat liszttel és cukorral összegyúr, golyókat formál belőlük, meghempergeti ezeket cukorban, majd kilapítva kisüti. Komolyan, szinte minden sütés kilapított cukros golyókról szólt. Azért egy kicsikét nagyobb konyhaművészetre számítottam, ha már a nyomozás olyan bénácska.
Hannah megint egy gyilkossági ügy közepébe botlik, az anyukája megint leteremti, hogy úton-útfélen hullákat talál, mintha úgy futna utánuk, ahogy a gyerekek keresik a tojásokat húsvétkor. Egy hulladetektornak ugyanis piszok nehéz férjet fogni. Innentől magánnyomozásba kezd, ami azt jelenti, hogy kikérdezi az egész várost, mindent lejegyzetel, próbál összefüggéseket találni, de akkor se esik le neki, hogy ki a gyilkos, amikor már minden olvasó a falhoz csapkodja a könyvet, hogy vedd már észre, te hülye lány, mindjárt téged is kinyír. Nem, Hannah-nak csak akkor esik le e kétfillér itt is, amikor a tettes vázolta neki a megölésének a tervét. Komolyan. A harmadik könyvben a gyilkos két mondatnyit szerepelt, itt sokat van a színen, van egy egész sor ráutaló jel, és még akkor sem jön rá.
A szerelmi szál elég gyatra. Hannah, akit jól átejtett az egyetemen a professzora (ejj-ejj, szabad ilyet, tanárbácsival kufircolni?), úgy dönt, hogy csak alapos megismerkedés után enged magához újra valakit, ami azt jelenti, hogy egyszerre két pasit tart szűzies talonban. Nem túl szimpatikus dolog, és a pasik is elég lúzerek, ha a sorozat tizensok részén keresztül beérik csukott szájas puszikákkal. Nem túl hihető, ha harmincas szereplőkről van szó, ugye?
Tehát itt egy romantikus mellékszálas gasztrokrimi receptmelléklettel, amiben a sütik bénk, a nyomozás gagyi, a románc ótvar. Akkor mégis miért tetszik? Mert olyan otthonos, a szereplők lassacskán olyanok, mint a rég nem látott kedves ismerősök. Olyan nosztalgikus, kicsit Szívek szállodájás, kicsit Gyilkos sorokos. Ha nem erőltetnék minden névbe bele az Éden szót, akkor a tökéletes kisvárost kapnánk, ahol a gyilkosságot leszámítva alig van bűnözés. Azért remélem lesz olyan rész, ahol az áldozat(ok) nem olyanok lesznek, akiket legszívesebben az olvasók is eltennének láb alól. Tévésorozatként jobban működne, mint könyvnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése