Levia Anne: A múlt ára

A fülszöveg szerint egy kicsit klisés, de működőképes könyvre számítottam. A borító szép, ajánlgatták molyon is, ezért feliratkoztam utazókönyvre. Most pedig zavarban vagyok, mert bár a Teddy kapcsán talán nem úgy tűnik, de nem szívesen mondok negatív véleményt magyar könyvre.

A könyvet csak lassan, apránként tudtam elolvasni. Reggel a buszon, hazafelé a buszon, buszmegállóban. Ha itthon kezdtem el, három oldal után hihetetlen késztetést éreztem, hogy mosogassak egyet. Szerettem volna szeretni a könyvet, de ami az elején jó volt, hamar átcsapott butácskává majd idegesítővé.

Három nagy gondom volt a könyvvel. A történetnek sehol nem volt logikája, a történések zizisen követték egymást, csapongott, nem láttam a történet ívét. A második gond a hiteltelenség: a maffia és a maffiózók nem így működnek, nem ennyire puhapöcsűek, már elnézést a kifejezésért. Nem cicóznak ennyit egy spiclivel, nem engedik útjára, nem kérdeznek. Előbb az üzlet, aztán a szórakozás. A harmadik, és talán a legfőbb probléma a karakterekkel volt: a szereplők vagy idegesítőek, vagy idegesítőek és buták, esetleg buták és hisztisek. Annyira kellett volna egy hisztimentes karakter, aki lehülyézi a balhézókat, aki összeszedett, a többiek felett áll, aki gondolkodik, aki mellett megbocsájtható a többiek hibája.

Carolina a történet leggyengébb pontja, ami azért nem jó jel, ha az illető a főszereplő. A testvére drogtúladagolásban halt meg, ez motiválja, hogy beépüljön a helyi maffiába. Vagy ez, vagy az újságírókarrier, vagy Carlos Ortega nyalogatni való hasizmai. Nincs kidolgozva a háttere. Nekem nem elég, hogy jajj, meghalt a testvérem. Nem mutatta be a testvérét, azt, hogy mennyire álltak közel egymáshoz, milyen érzés volt elveszíteni, miért jutott odáig, hogy drogozzon. Csak egy butuska lányt látok, aki Louis Lane-nek képzeli magát, aki azt hiszi, egy sztoriért valaki alá (főlé) feküdni nem azt jelenti, hogy prostituálja magát. Pedig de, ez pontosan azt jelenti. Nincs hivatástudata. Az egyik pillanatban le akarja buktatni a bűnszövetkezetet, a másikban halálosan beleszeret Carlosba. Értem, van ez így, de utána ne legyen ennyire szélkakas. Vagy vállalja fel, hogy tetszik neki a gengszter cicababa szerep, vagy maradjon a tervnél. A küldetésében és a magánéletében ugyanolyan csapongó. Ha az egyik oldalon Carlos az élete szerelme, a másik oldalon az unokatestvérével, Michael-lel cicázik, utána Carlos karjaiba rohan, vele szexel, majd Michael után folyik a nyála, Carlost szereti, de Michael-lel alapít családot, az mit mond el valakiről? Ez nem tipikus szerelmi háromszög, mert nem döntésképtelen a két férfit illetően, egyszerűen csak arra izgul, aki épp a közelében van. Amikor a bérgyilkos, Kenan, akkor épp az ő kidolgozott teste indítja be. Az meg számomra szinte megbocsájthatatlan, hogy éppen tudomást szerez arról, hogy elvetélt, de az a legnagyobb problémája, hogy a gáncs nélküli lovagja miért nem akarja kihasználni a helyzetét. (Mellesleg olyan nincs, hogy a hathetes terhességről megmondják, hogy fiú, vagy lány volt a baba. Esetleg, ha genetikai vizsgálatot csinálnak, de ez nem egy rutindolog a kómás páciensek esetében.)

Carolina húgának gyakorlatilag nincs semmi szerepe a könyvben, ha kiemelnénk a történetből, nem hiányozna sehonnan. Nem is tisztázott, mi a dolga az egészben: épp el van tűnve a történet kezdetén, majd amikor megjelenik, mást se csinál, csak nyávog és Kenan-t fűzi. Mellesleg az első találkozáskor megsértődni azon, hogy nem esnek hasra tőle. Gyerekes dolog a védelméről gondoskodott bérgyilkossal azon veszekedni, hogy lehet olyan szemét, hogy embereket öl. Mit hitt? a Kedvéért felcsap tájkertésznek?

Michael se áll meg a talajon. Ha az életével játszik az árulástenger közepén, az ember nem arrogánskodik és pofázik vissza szinte bicskanyitogatóan szemtelen stílusban annak az embernek, akinek hatalmába áll kivégezni anélkül, hogy bárki kérdőre vonná miatta. Ha kettős játékot játszik az a valaki, nem mutatja ki ennyire az ellenszenvét, hanem igyekszik játszani a hűséges alkalmazott/rokon szerepét. Mintha szándékosan le akarta volna buktatni magát. Az meg a hab a tortán, hogy a főnök csaja tabu, ha szeretnénk még hasznát látni a családi ékszereknek.

Sokkal élvezhetőbb lett volna a könyv, ha a sok felesleges hisztit (tudom, sokszor írom, de más szót tényleg nem tudok rá) az írónő lefelezi, és a történet hátterének kidolgozására fordítja az energiát. Nem tudni, mit tartalmaznak a pendrive-ok, amikkel le akarja buktatni Carolina a maffiát. Felvételek? Betört a számítógépbe és lemásolt aktákat? Kettős könyvelések? Gyanús bankszámlák? Blokk egy gépfegyverről? Mégis m i a csuda? Már maga a pendrive-os dolog is. A kórházból megszökve, amnéziásan nem az a legfőbb baja a lánynak, hogy ki a csuda ő tulajdonképpen, nyomoz, mintha mi se történt volna. Egyszer sem dől be a rosszfiúknak, mindig tudja, kiben bízhat. Micsoda mázli. A negyvenedik oldalra az öt szupertitkos pendrive közül már nála van három. Egyet úgy talál meg, hogy lever egy képkeretet, ami eltörik, és kiesik belőle. A retinazáras titkos széf pont akkor nincs bezárva? Ennyi erővel hozzá is vághatták volna. Túl hamar találja meg őket, nincs semmi nyomozás, izgulás, kilogikázás, a kis adathordozók csak az ölébe pottyannak. Jó lett volna, ha ez a rész kicsit bonyolultabb egy húsvéti tojáskeresésnél. A maffia is nagyon béna. az árulásért halál jár, nem számít, ki az áruló. Nem újabb esélyek, futni hagyások. Nem a maffia üdvöskéje fogja körüludvarolni a lányt. A maffia tagjai elveszik, amit akarnak. Nem ilyen finom lelkek. Ha elkapnak a rosszfiúk, minimum, hogy bucira vernek, kikötöznek, és bármilyen eszközzel kiszedik belőled az infókat. Maggie pedig nem részletezett könnyűszerrel meglép, de menekülés közben egy vízhatlan kazettában a pont akkor betonozott medence alapjába feltűnés mentesen elrejti a saját pendrive-ját. Csak lazán, elegánsan. 

Olyan nincs, hogy a rendőrség ennyire nem folyik bele a nyomozásba. Olyan sincs, hogy átadom a bizonyítékokat, de nem írom alá a vallomásomat, csak ha vádalkut adnak a rosszfiúknak. Nem, Carolina egyezkedik, ő túl nagy szuperhős ahhoz, hogy rendőri védelmet kapjon. Tényleg van olyan ember, aki nem kér a védelemből, miután a fél alvilág a fejére pályázik? A végén a nagy leszámolás három oldallal el lett intézve, jön az epilógus, mindenkinek szép és jó, a maffia nem akart bosszút állni, miért is tennék. Michael nem hogy büntetést nem kapott semmit, de még ügyészi hivatalba is léphet.

A könyv nyelvezete néhol kicsit túl modoros, sok a kedves húgocskám, drága nővérem szófordulat. Kicsit zavart az is, hogy amit az elbeszélő részeknél leírt, nem sokkal később szó szerint a szereplők szájába adta. Például: két szereplő között nincs kapcsolat, csak a legszükségesebb kommunikációt tartják fent. Kicsit később megszólal az egyik: tudod, hogy közte és köztem csak a legszükségesebb kommunikáció van. 

Az idősíkok sem egészen stimmelnek. A kómából ébredéskor azt mondják, egy hónapig volt magatehetetlen, később már két hónapig feküdt. Amikor Carolinát megpróbálták megölni, Michaelt is elintézték, megverték, eltörték a csontjait. Mégis, míg Carolina sérülései lilák, tele van horzsolással egy hónap után, Michael testén nyom nélkül begyógyult ugyanannyi idő után minden sérülés.

Kicsit kevesebb érzelgősködéssel, hihetőbb reakciókkal, kidolgozottabb háttérrel és motivációval nem lenne egy rossz regény. Talán első könyvnek túl nagy falat volt a maffia dolog.