Marosi Katalin: Teddy bosszúja (Árnyháború I.)

Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh mint jelentették, »csalódottan értesült« a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szökkent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt. A világmindenség mindenkori legrosszabb költészete a szerzővel, Paula Nancy Millstone Jenningsszel (Greenbridge, Essex, Andlia) elpusztult, amikor megsemmisítették a Föld nevű bolygót. Bátran, mindenféle túlzás nélkül kijelenthetem, hogy Marosi Katalin Paula Nancy Millstone Jennings prózai megfelelője. 

Szeretnék először bűnbánatot gyakorolni, és megkövetni Sylvia Day (Megigézve), és W. W. Hallway (Sebző vágyak) írókat. Azt hittem, ők lesznek olvasói pályafutásom legalja, de ezt visszavonom. Sőt, ha ennél a könyvnél rosszabbat olvasok, a kedvenc kávéskanalammal almozom ki a macskámat.

Leszögezném, hogy a most következők erős spoilereket, és helyenként trágár kifejezéseket tartalmaznak majd. Kezdjük a pozitívummal: szép a borító. Ennyi. Ez minden, ami jó volt a könyvben, és ez cseppet sem túlzás.

Vázolom a történetet: Melissa, becenevén Lizácska, elsős gimnazista, aki lázasan készül az első iskolabálra, ahova a testvére, Teddy kíséri el. Tedet nem látta két éve, mert a tesó megelégelte, hogy a húga "botrányhősnő", poénból juttat embereket börtönbe, az újságok címlapján szerepel. Tizenkét évesen. Kíváncsi lennék, mégis mik ezek a börtönbe juttatós csínyek. Úgy komolyan. Ted felülteti Lizácskát, aki magassarkúban gyalog indul a bálba, amiről kiderül, hogy illegális rave parti. A suliban. Illegális rave parti. Itt találkozik Angel Craig Sullivannel, a volt barátjával, akit szintén nem látott két éve. Már bánja a szakítást, mert a fiúnak az egyetlen jellemhibája, hogy alkoholista és kokainfüggő volt, de amúgy olyan menő, hogy rocksztár. És világhíres. Egy világhíres, drogfüggő rocksztár, aki tizenkét éves kislányokat kefél és ejt teherbe. Ekkor egy csomó ki, mit, miért, hogy kérdés fogalmazódik meg a törtető csaj fejében, de egyetlen pisszentésre elcsitul, mert Craig agresszívan azt mondja: csönd! Lizácska kap egy névjegykártyát, hogy ha kérdése van, hívja fel, Craig többet nem mondhat. Nem mintha olyan kérdéseket tettek volna fel neki.

Miután egy szót sem váltanak, de eldöntik, hogy akkor újra járnak, smárolnak kicsit, meg a lány elmondja, hogy amúgy terhes volt tőle, de elvetélt, de amúgy semmi gáz, mert ez titok, és az orvos se árulta be az anyunak. Mert hihető, hogy az elvetélő tizenkét éves kis kurváknak falaznak a dokik. Nem orvosok, dokik. Craig kuksol egy kicsit Liza szobája előtt a fenyő tetején, mert tudvalevő, hogy a fenyők felépítése alkalmas arra, hogy emberek rejtőzzenek rajtuk. Amúgy régen két fenyő volt, csak egy kidőlt, és most veteményes van a helyén, de régen kettő volt, amíg Ted el nem ment, mert akkor kidőlt, de régen kettő volt, köztük függőággyal. De már csak egy van. Egy fenyő, ami pont Liza erkélyéig ér. Ott megáll. Vagyis nem nő magasabbra.

Miután megjelenik Liza szobájában egy angyal, és közli, hogy ikrekkel terhes az előző esti smaci után, a gyerekek kiteleportálnak a lány hasából. A megszületésük előtt meghalt gyerekek ugyanis egyből öt évesek lesznek, onnan kerülnek a pokolbéli kiképzőközpontba. Úgyhogy Lizának tizennégy, na jó, talán tizenöt évesen van három pokolszolga-tanonc gyereke. Nem mintha érdekelné. Az egyetlen furcsaság, ami miatt felhívja a névjegyen látható számot, mert furi gyilkosságok vannak a városban, és ezt összekötötte a természetfelettivel. Nem az a fura és elgondolkodtató, hogy egy csók után kivarázsolják belőle az épphogy megfogant gyerekeit. Nem. Monica, a pokoli tanácsadóiroda alkalmazottja fogadja a hívását, akinek valószínűleg viszonya van a halállal, aki képes más emberek alakját felvenni, például Emmáét, aki Craig anyja. Szóval Monica valószínűleg kavar a halállal, aki igazából füstből van, de azért tud gúnyosan nézni. Nem tuti, hogy van köztük valami, annak ellenére, hogy van egy közös gyerekük, aki apucival járja a temetőket embereket ölni. De semmi sem biztos.  Craig amúgy már nem ember, eladta a lelkét, vagy mi, de félig angyal, az előző életében megátkozták, most azért drogos, és bár Melissa a végzete, szenvedélyes szerelem köti az angyalok vezetőjéhez, gyengéd szálak Alyshához, aki a barátja, az alvilági révész anyja, és amúgy Melissa testében él. De félig szellem is, mert Jánosházi Ete, egy szellem az apja. Mellesleg a szülei, Emma és Humbert 1899-ben házasodtak össze. Itt mindenkinek legalább két anyja és három apja van. Melissa sem az apja lánya, mert noha a családja arizónai, az ő apja Alekszej, a Magyarországon elhunyt második világháborús szovjet katona, aki a szellemek rendjének királya. De lehet, hogy maga isten az apja, olyanról is volt szó, de ezt még az isten sem tudja. Melissában tehát ott van saját maga, Alysha, egy korábban meggyilkolt angyal, illetve Kimberly, aki szintén angyal volt, de halálra ítélték. A testvére, Ted, aki néha a sötét nagyúr, néha annak titkára, ez következetesen felváltva szerepel, igazi ember. Lenne, ha nem benne  lakna Noel, Alysha kedvese, a révész apja. Szerepel még Greg, aki hol vámpírvadász, hol mágus, és elvileg fontos szereplő, meghatározhatatlan korú, de soha nem csinál semmit. Szeretne minél hamarabb, fél éven belül gyereket Melissától, de a lakását sem hagyja el. A sötét és a világos szereplők is meglátogatják időről-időre elmesélni, mit csinálnak majd. Van még benne egy medvedisznóember, aki első látásra egymásba szeret Melissával, legalábbis dugnak egyet, de kiderül, hogy gonosz. Craig közben szintén kavar Alyshával, Lorával, az angyalok úrnőjével, meg amikor épp drogos, nemtől függetlenül bárkivel. Ja, amúgy a drogoktól impotens, úgyhogy Melissával is valami fura módon csináltak három gyereket. A babák mellesleg azért mentek el, mert ha apuka drog hatása alatt kúr, a gyerekek elmennek. Sok hernyós és ckrack-es baba vitatkozna ezzel, de én nyilván nem érthetek ehhez. Ha egy könyv fantasy, annak nem kell, hogy szemernyi köze legyen a valósághoz. Szó van még az ezer éve kitört első árnyháborúról. Ekkor lett Székely Zoé, középiskolás lány öngyilkos, mert a szerelme azt mondta, utálja. A halálban megszépült, így örült is a halálának, meg annak is, hogy így nyugodtan kukkolhatta a szerelmét. A háború miatt leomlottak a világok közötti falak, így meglátogatta a srácot, aki titokban viszonozta az érzéseit, és mivel a halál feltuningolta Zoét (ezer évvel ezelőtti ősmagyar név), Jánosházi Ete (aki valahogy Craig apja), szívesen összejött vele. Aztán egy lépést kihagyva szellem lett. Akinek elvileg Melissa apja parancsol, de mégse, mert az angyal, Audrey, Lora testvére, és amúgy a gonosz oldalon állnak. Zoé mellékállásban macskanő, Audrey pedig óriás. Tehát: mindenki kavar mindenkivel, mindenki mindenféle faj, mindenki mindenki apja, reinkarnációja, és az égvilágon nem csinál senki semmit. A pokolban tanácsadó iroda van, a mennyben kormányhivatal, és a pokoli fagyasztóládában van még egy Leander Illinois nevű hadügyminiszter. Mindenki genyó, senki nem az, aminek hiszed, és ha mégis, akkor sem. Nem mintha olyan csavaros lenne a történet, csak szerintem maga az "író" sem tudta számon követni az önálló életre kelt szörnyszülöttét. Akarom mondani regényét. Van benne még néhány katyvasz, de körülbelül ennyi a történet zanzásítva. 

A könyv nyelvezete legalább olyan rossz, mint a cselekménye. A mondatok feleslegesen tagoltak, mintha a sorok írójának vessző-fétise lenne. Lehetetlenül sok és felesleges kötő- és töltelékszót használ: bár, de, vagy, avagy, ugyancsak, vagyis, habár, mert, tulajdonképpen. Felolvastam pár oldalt tegnap a férjemnek és a barátnőmnek, és abban maradtunk, ha ivós  játékot játszanánk a "bár" szócskával, nagyon hamar öntudatlanná innánk magunkat. Fájt, komolyan fájt. A nyelvtan szabályai nem egyszerűen semmibe voltak véve, megerőszakolták a magyar nyelvet. A mondatok olyan szinten magyartalanok, mintha a google translate írta volna. Az alanyok és az állítmányok nincsenek szinkronban, a mondatoknak gyakran nincs vége. Elkezdődik, jön öt másik közbeékelt tagmondat, majd lóg az egész a levegőben. A könyv terjedelme a felére esne vissza, ha kivennénk belőle minden felesleges kötőszót. A kedvencem az, amikor mond valamit, aztán jön egy vagyis (vagy szinonima), és elmondja az addigiak ellentettjét. Ha a sok elütést el is nézném, elég szomorú, ha nem éppen szánalmas, hogy a szavak egybe és külön írásának szabályait sem ismeri az, aki képes több könyvet kiadni a kezéből: az óta, ami óta, szépség szalon.... Egyszerűen sértés az olvasóval szemben, és hatalmas tiszteletlenség, hogy ennyire tartja őket. Nem ez az a színvonal, amivel a közönség elé lehet lépni. A szókincs nagyon kicsike, a szóismétlések bosszantóan gyakoriak. Az írói képeken pedig csak sírni tudtam. Komolyan.

Szólnék pár szót a karakterekről, ha lennének, de nincsenek. Mindenki egyforma. Egyforma a személyisége, a beszédstílusa, nincs semmi, ami megkülönböztetné egymástól a szereplőket. noha élet-halál harcról van szó, senki nem motivált egy csöppet sem, olyan könnyen el lehet mindenkit téríteni a küldetéséről, mintha tollpihék lennének a szélben. A lengő szélben, teszem hozzá. Egy csapat óvodással van mindenki egy érzelmi és értelmi szinten, akik a piros lapátért veszekednek. Komolyan olyan érzésem volt, ha hirtelen jönne egy misztikus fagyiskocsi, mindennek vége lenne és mennének boldogan a dolgukra.

Szóval tegnap egy barátnőmnél voltunk a férjemmel, és felolvastam néhány részt. A lány a következőket mondta: ez a vacak a Trónok harca, a Constantine, valamilyen eszperanza és a Szex és New York keveréke. Itt nincsenek generációs szakadékok, országhatárok, az amerikai mágus simán mondhatja, több is veszett Mohácsnál (bár tudjuk más irományából, hogy semmi sem lehetetlen, még egy Párizst és Los Angelest összekötő gyorsvasút sem). 

A fantasy egy dolog. Az meg egy másik, hogy minden ötletet válogatás nélkül, ömlesztve, mindenféle rendszert és összefüggést nélkülözve a nyakunkba zúdít. Mintha leturmixolt volna néhány celeb magazint és a trutyit beletöltötte volna a nyomtatójába. A világfelépítés kaotikus, szinte teljesen hiányzik, az időbeli elhelyezkedés és a történet cselekményideje logikátlan, a térbeli, értsd: földrajzi dolgokról nem is beszélve. A címszereplő szerepel a legkevesebbet a történetben, és SPOILER: nincs semmilyen bosszú sem. Élek a gyanúperrel, hogy a feldobott és függőben maradt szálak (elvetélt gyerekek, reinkarnációk, MaryN és a többi) nem a következő két kötetet készíti elő. Szerintem az egésznek nincs semmilyen szerkezete, csak elkezdte írni az elején, és úgy, ahogy volt, ment a kiadóba. Nem vettem észre a tudatos cselekményszerkesztésnek a legapróbb jelét sem. Szinte nincsenek leíró részek, nem adagol feszültséget, mindent azonnal tudunk. A világ részleteiben kerül a szemünk elé, de nem úgy, ahogy egy élvezhető könyv esetében kapnánk, a történettel haladva, hanem random módon, kupaconként kapunk információt: amikor épp történik valami, utólag jóóól megmagyarázza, hogy az azért volt, mert. Ez fantasy, fogadd el, hogy a tizenkét éves lányok gyereket csinálhatnak, mert a bennük élő ezer éves személyiségek elég érettséget kölcsönöznek nekik, a drogfüggőség apró jellemhiba (apropó: noha a könyv elején már 2-3 óra után jelentkeztek az elvonási tünetek, a felétől említés sincs erről), nem kell leírni a miérteket, a helyváltoztatás is jó hoppanálás módján, idővel úgyis kiderül, mi, miért van. Meg hol. És mikor. Vagy kivel. Nem kell, hogy minden könyvnek mélységei legyenek, többes jelentéssel bírjanak, kihámozható, rejtett mondanivalót találjunk, de legalább a történetnek legyen valami értelme. Csak egy kicsi. Itt nem arról van szó, hogy az olvasónak meg kell küzdenie, hogy rájöjjön, mi történik, mert ha nem csapja mérgében a falhoz, és elfogadja, hogy brazilos szappanopera módjában mindenki mindenkinek a mindenkije, és mindenki mindenkivel, könnyen lehet követni. A gond az, hogy a rengeteg csapongás, kitérő, zsákutca és vargabetű után sem történik az égvilágon SEMMI. Nuku. Nem művészieskedésből ilyen, nem írói húzás a sok keszekuszaság. Őszintén nem értem, hogy létezhet olyan ember, akinek ez tényleg, kényszertől és befolyástól mentesen tetszik, és még bátorítja is az írót a folytatásra. Hol van ilyenkor egy jó szándékú magyartanár, vagy egy hozzáértő ember a kiadónál, aki legalább egyszer átfutja a beérkező kéziratokat? Mondani szokás, ha valaki író akar lenni, olvasson sokat, és írjon sokat. Ahogy elnézem az írónő (írólány) molyos adatlapját, a sokat olvasni tanács nem lett megfogadva. A sokat írni annál inkább, de én hozzátenném: nem kell mindent kiadni, amit az ember papírra vet. Tanulni kell, gyakorolni, tanácsot kérni, FEJLŐDNI. Az, hogy válogatás nélkül, hetente új könyvet, novellát, akármit kiad valaki, mindenféle helyesírás ellenőrzés nélkül, tört magyarsággal, az olvasóval szembeni tiszteletlenség. Mint amikor vendégségben azt mondják: nesze, itt a süti, ha nem eszed meg, úgyis a kutyának adom. vagyis: tudom, hogy szar, de neked ez is jó.

Ha már Douglas Adams szavaival kezdtem a bejegyzést (aki viszont nagyon is jó író), vele is fejezem be: A vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak, fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva. Ezzel az olvasmányélménnyel most én is így teszek, és szépen csöndben kitörlöm az emlékeimből.

Felolvastam néhány, gyanítom nem viccesnek szánt részletet. Ilyen reakciót kaptam.