2014. június 18., szerda

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Milyen a boldogság? Boldogság a vízbe lógatott lábujj, szív alakú kavicsot találni, a hideg fagyi a kánikulában, a napkelte a kikötőben, esti séták, remek filmek, viharok, a sajtburger, ahogy a kutya a gazdájához bújik. Egy jó könyv elolvasása. Nekem nem ez a könyv volt boldogság.
Graham ifjú filmsztár, aki úgy akar híre színész lenni, hogy közben megmaradjon egyszerű srácnak, rossz címre küld egy levelet. Szigorúan anonim alapon beszélgetni kezd Ellie-vel, aki egy maine-i kisvárosban él egyedül az anyukájával és Snoopy nevű kutyájával (akihez boldogság odabújni). Egyre jobban megkedvelik egymást, élvezik, hogy a semmiről beszélgetnek úgy, hogy annak jelentése van. Graham apró morzsákból rakja össze a képet, és amikor megtudja, hol él a lány, mindent elkövet, hogy oda vigyék a következő filmje forgatását. Ellie-nek azonban a háta közepére sem hiányoznak a lesifotósok, épp kamaszkori válságban van, kezd elszakadni az anyjától, összeveszett a legjobb barátnőjével és gyerekkora óta titkolóznia kell. Mégsem tudja magát távolt tartani a sráctól. Kettejük története tulajdonképpen négy nap, ebbe sűrítenek bele mindent, és igen, persze hogy elhiszem, hogy minden tinilányok nedves álma majd levelező kapcsolatot fog fenntartani egy lánnyal, igen, majd találkoznak, két tomboló hormonú tininek ez is elég. Ez egynyári szerelem, hiába akarják elhitetni, hogy több. Sajnos.
A könyv eleje a levelezéssel nagyon tetszett, amikor találkoznak, még az is jó volt, de aztán egyszer csak elkezdett nagyon untatni. Kiszámítható volt, unalmas, és olyan édes, hogy fogszuvasodást kap mindenki, aki nyitott szájjal olvassa. Kedves, aranyos történet, szépen bemutat emberi kapcsolatokat, , konfliktusokat és megoldásokat, de mégis olyan idealizált volt, mintha a Hetedik mennyország egy epizódja lenne. Mindenki erkölcsös, tisztelettudó, megbocsájtó és megértő. A való életben kicsit döcögősebb, de persze egy ilyen könyvet azért vesz az ember a kezébe, hogy ne a valóságot lássa. Amit hiányoltam belőle, hogy bár Ellie felkerekedett, hogy találkozzon az apjával, miután felsült a kísérlet és elbeszélgetett az anyjával, le is zárta a dolgot. Oké, akkor mindenkinek jobb, ha nem találkozunk, értem. Na persze, így megy ez. Graham kapcsolata javulni látszott a szüleivel, Ellie maradt ahol volt. Nem volt a könyvnek csúcspontja, feloldása, vagy ha igen, nem vettem észre. Ami feszültségkeltésnek lett beállítva, olyan szépen volt a szőnyeg alá söpörve, egyszerre elbagatellizálva és agyonaggódva, hogy nem is volt igazi hatása. Nem volt rossz, de csak egy egyszer olvasós könnyed tinilávsztori.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése