Sokan ajánlották a könyvet, és amikor tavaly megláttam a postán, nem haboztam sokáig, hogy megvegyem. Ráadásul olcsó is volt. Aztán Bleeding Bride is mondta milyen jó könyv, csak a fülszövegét el ne olvassam. Hát késő bánat, a nagyja izgalmat így le is lőttem magamnak, de ennek ellenére sem könnyű spoilerektől mentesen beszélni a könyvről.
A könyv szerkezetileg több idősíkon mozog, néha belelátunk több szereplő fejébe, de leginkább Dylan körül forognak az események. Dylan egy vidám, 11 éves kisfiú volt. Amíg nevelőintézetbe nem csukták, mert egy baltával kiirtotta a családját. Semmire nem emlékszik az esetből, de elhiszi, mert mi más történhetett volna. Egyedüli támasza a mészárlás túlélője, a néhány évvel idősebb testvére, Rich, aki már-már megmagyarázhatatlan módon ragaszkodik a gyilkos testvéréhez.
Csodálatos képet kapunk a hatvanas, hetvenes évek elmegyógyintézeteinek, nevelőintézeteinek, a hozzá nem értő, embereken kísérletező orvosok életéből. Dylan kísérleti egér lesz, akiből a kezelőorvosa irgalmat nem ismerő módszerekkel próbálja kisajtolni az emlékezést. Na nem segíteni akar, csak bestsellert írni belőle.
Idejét tekintve a könyv ugrál a múlt és a jelen között. Dylan szörnyű múltja, Marshall és a prológusban megismert Polly jelene között. Innentől nincs sok titok annak, aki elolvasta a fülszöveget. Pollyról az elején kiderül, hogy az anyja gyerekként szülte egy proli lakókocsiparkba, ahol egymásnak adták a férfiak a kilincset. Miután vonzóbbnak kezdték látni a lányt az egyébként még mindig csak huszonéves anyukánál, Polly megszökik. Felnőttként látjuk viszont, negyvenes egyedülálló anyuka két kislánnyal, a helyi iskola tanárnője. Noha a férfiakat nem tartja sokra, és szerinte nem is érdemes utánuk sírni, mégis tesz egy próbát a titokzatos és kedves Marshallal.
A folyamatos visszautalások megadják a könyv borongós, sötét hangulatát. Ugyanakkor, ha csak a jelenben játszódó jeleneteket nézem, nem vagyok elragadtatva. Talál a nő néhány gyanús nyomot, kap egy fura figyelmeztetést, és már meg is győződött róla, hogy egy pszichopatához ment feleségül. Polly nekem nem volt a szívem csücske, és nem csak azért, mert képes órákig ücsörögni és kedélyesen cseverészni egy bomló holttest mellett. Erről viszont egy szót se írok többet, olvassátok csak el.
A végén lévő csavar nem lepett meg annyira, de a levezetés tetszett, csakúgy, mint a történetben fellelhető finom párhuzamok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése