Bleeding Bride: A téboly kertje

Arról már írtam, hogy bár nagyon szeretem Bleeding Bride első regényét, a Fekete Fivéreket, a könyv nem annyira az én világom. A hiba az én készülékemben van, nem vagyok ennyire lírai alkat, szeretem gyorsan falni a könyveket, a Fekete Fivérekkel viszont nem lehetett gyorsan haladni, azt ízlelgetni kellett, mint egy jó bort. Ezért nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az új regény prózaibb és befogadhatóbb lesz. Amikor pedig lehetőséget kaptam, hogy a megjelenés előtt elolvashassam, madarat lehetett volna fogatni velem.

A fülszöveg igazi emberkínzás, csak felcsigáz, de nem mondja el, mi is a könyv alaptémája. Fej- és fővesztés terhe mellett röviden megsúgom. Egy nagyon hatékony sorozatgyilkos szedi az áldozatait, akit a köz a Sötétség Lovagja névvel illet. Az egyetlen kapaszkodót a gyilkosságokról írt különös, barokkos, rejtélyes levelek adják, amiket teljes titokban juttatnak el egy helyi magazinhoz. Tehát leegyszerűsítve egy krimiről van szó. Nagyon leegyszerűsítve. Mert ennyire nem egyszerű. Legalább olyan fontos a történetet átszelő kapcsolati háló. Ebbe a könyvbe semmi nem került véletlenül, egy mozzanat se a szószaporítás miatt került a történetbe. Figyelmesen olvasva mi is össze tudjuk rakni a darabkákat, de ehhez nagyobb odafigyelés kell, mint az átlag krimiknél. Panaszkodtam, hogy sok nyomozós történetnél a gyilkos soha nem mutatkozik, mert az író fél, hogy nem tudja elrejteni, hogy túl hamar rájön az olvasó a turpisságra. Bleeding Bride tökösebb ennél. Végig az orrunk előtt van, csak rá kell jönnünk. Legalább annyira szól a kapcsolatokról, emberi lélekről, a döntések súlyáról, az egymásra figyelésről, az ítélkezésről, a művészetről, mint a gyilkosságokról. De mind szeretjük az egyet fizet, kettőt kap akciókat.

A stílusa sokkal közérthetőbb, populárisabb, ha úgy tetszik, mint a Fekete fivéreké, de még így is mívesebb, választékosabb, mint az átlag könyveké. Az író megmutatta, hogy tud humorosan írni. Az egyik beszólásnál akkorát nevettem, hogy majdnem a kádba ejtettem a könyvolvasómat. Az a jó, hogy nem megy el egyik irányba sem az elbeszélés: vicces, de nem erőltetetten poénos, nyomozós, ne nem izzadságszagúan krimi, a gyilkosságok brutálisak, de nincsenek gyomorforgató leírások. Szeretem az arányosságot. Mindenből épp elég, épp a jó időben. 

Szót kell ejtenem a Sötétség Lovagjának leveleiről. Hangulatában közelebb áll a Fekete fivérekhez, sokkal líraibb, barokkosabb, mint a történet többi része. Még biztos elolvasom őket külön-külön is. Kihez szólnak? Az áldozatokhoz, az olvasókhoz, úgy általában az emberekhez? Vagy saját magához beszél? Mentegeti magát, indokot keres, vagy csak elmondja, miért teszi, vagy ez csak az önkifejezés eszköze, esetleg ezzel tisztítja meg a világot? Minden levél elolvasása után mást gondoltam róla. Minden levél egy kis feladvány, fejtörő, mert a levelek nem csak úgy vannak. Nem csak magamutogatásból írja őket. Ezzel alakítja maga körül a cselekményt. Picit bábjátékos. Nem a megalomániás gonosz zseni módon, csak finoman, elegánsan, allűröktől mentesen. Valóban az elegáns rá a legjobb jelző.

A karakterek sokszínűek. Nem akarom lelőni a poénokat, úgyhogy csak a felsorolás szintjén: bizonytalan, vívódó, magabiztosnak látszó különc, zsarnok hajlamú, igazából aranyszívű tyúkanyó, labilis erőszakos aranyifjú, karrierista széplélek, mizantróp állatbarát művész. Mind hiteles, egyik sincs túljátszva, túlírva.

Sajnálom, hogy rövid a történet, olvastam volna tovább, olvastam volna részletesebben arról, amit csak sejtünk közben. Persze nem tapogatózunk a történet végén sem sötétben, nem kell az értelmezésekben válogatni, a befejezést készen kapjuk csak olvasni kell az utalásokból, és a helyére kerül minden. Nem szájbarágós, nem szerepel a krimikre jellemző majd elmondom, mi történt levezetések, ez egy csináld magad készlet. Üdítő változatosság, hogy van olyan író is, aki rábízza az olvasóra az agymunkát és nem megy le tanítónéni szintre.

Külön pirospont, amiért a történet része Cirmi, a fekete kandúr. Imádtam azt a macskát, egy pillanatra féltékeny is lettem, hogy az enyém csak ilyen kis lökött.