A könyv elolvasása után szinte leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy kössek valamit. Mintha nem lenne hét éve félbehagyva egy kardigánom, aminek csak fél ujja hiányzik, mintha nem kezdtem volna el tavaly egy sálas sapkát. A cm ellenére nem a kötésé a főszerep, a kötés csak egy néha felbukkanó hobbi, ami összefűzi a szereplőket. A könyv arról szól, hogy egy közel negyven éves kisgyerekes anyuka hogyan kezd új életet, miután néhány óra alatt romba dől minden, amit addig szilárdnak hisz.
Képzeljük el, hogy van két hét év alatti kissé hiperaktív gyereked, egy sikeres férjed, egy jó barátnőd és szép otthonod. Lassan a kisebbik is iskolás, újra kezdhetsz valamit magaddal, újra dolgozhatnál, megvan mindened. Aztán egy este a férj közli, hogy egy éve viszonya van, el akar válni, a gyerekek felügyeletén majd megosztoztok. Miután "hisztérikusan" fogadod a helyzetet, drága párod elmegy levegőzni, és van pofája meghalni egy autóbalesetben. Épp összetörte a szíved, , meghalt, és te nem mondhatsz semmi rosszat róla, nem mondhatod el senkinek, hogy elhagyott egy feleannyi idős csajért, mert akkor te vagy a szemét. Megtudod, hogy a hátad mögött hitelt vett fel a házra, és most úszik az otthonod is. A gyerekeid állandóan azokat a szép emlékeket emlegetik az apjukról, amikhez igazából annak semmi köze, mert sosem volt a családja mellett, de te olyan ügyesen mentetted ki folyton, hogy ő lett a szuperapu. Mindenki imádja, dicsfénybe foglalja a nevét, és nem mondhatod el senkinek, mekkora szar alak volt.
Innen indul a történet. Jo felpakolja a két gyerekét, és Londonból egy tengerparti kisvárosba költözik, ahol átveszi a nagyanyja fonalboltját. Innentől kicsit idilli a helyzet, beilleszkedik, összeismerkedik a városba menekült filmsztárral, Grace-szel, új barátokat szerez. Felszítja az emberekben a kötés szeretetét. Ahol addig csak a nagymamik kötögették az adománypulóvereket a helyi templomnak, sikk lett a kötés. Kötésklubot alapít Köss és nyafogj címmel, ahol mindenki kiöntheti a lelkét. Szerettem volna, ha ezek a találkozások kicsit jobban ki vannak dolgozva, ha többet kapok belőle. Az egyik hölgy vívódik a konzervatív férje és a leszbikus terhes lánya között, a másik nő vágyódik az Olaszországban maradt családja után. Ennél több is belefért volna szerintem, ezeket a részeket kellett volna kicsit hosszabbra hagyni, hogy dagonyázhassunk más nők hétköznapi gondjaiban és megoldásaiban.
A mellékszereplők szép színesek voltak: a filmsztár, akit mindenki irigyel, és nem tudják, mennyit aggódik, hogy képes lesz-e egyedülálló anyaként helytállni, az anyja, aki végtelenül önző, és a gyerekeiben is csak a saját vágyait akarja kiélni, a bolt idős alkalmazottja, aki szeret a középpontban lenni, és lételeme a dirigálás, és gyűlöl minden változást. A gyerekek cukik, de őszintén szólva rém rosszak, soha egy pillanatra nem áll be a szájuk, állandóan kiabálnak, verekednek és veszekednek. Nem azok az idilli gyerkőcök, akik meghozzák az olvasó kedvét a családalapításhoz. Az ősanyákat és a refomszülőket biztos kiborítja, hogy Jo mennyit zsarol és veszteget, hogy bírjon velük.
A történet nem igazán tartalmaz hullámhegyeket és völgyeket, nincs is benne túl sok izgalom. Nem kalandos, nincsenek drámai fordulatok. Mintha kiragadnánk bármelyik ember életéből egy átlagos évet. A lelki folyamatok se látványosak, apránként építkezik. Az új élet és a túlélés miatt nincs ideje a férjén búsulni, csak néha jut eszébe, akkor is inkább dühöt érez. Szerintem a düh a legegészségesebb reakció a helyzetében. Nincsenek nagy elhatározások, kiborulások. Jo csak azt teszi, amit minden embernek tennie kell: megküzd a nehézségekkel és éli tovább az életét. Nem tökéletes, nem ad receptet, ami segít a hasonló cipőben járó olvasókon, nem egy új lovag oldja meg minden gondját. Néha jók azok a könyvek, amik szigorúan véve semmi különösről nem szólnak. Néma a semmi különös a legjobb dolog.
Képzeljük el, hogy van két hét év alatti kissé hiperaktív gyereked, egy sikeres férjed, egy jó barátnőd és szép otthonod. Lassan a kisebbik is iskolás, újra kezdhetsz valamit magaddal, újra dolgozhatnál, megvan mindened. Aztán egy este a férj közli, hogy egy éve viszonya van, el akar válni, a gyerekek felügyeletén majd megosztoztok. Miután "hisztérikusan" fogadod a helyzetet, drága párod elmegy levegőzni, és van pofája meghalni egy autóbalesetben. Épp összetörte a szíved, , meghalt, és te nem mondhatsz semmi rosszat róla, nem mondhatod el senkinek, hogy elhagyott egy feleannyi idős csajért, mert akkor te vagy a szemét. Megtudod, hogy a hátad mögött hitelt vett fel a házra, és most úszik az otthonod is. A gyerekeid állandóan azokat a szép emlékeket emlegetik az apjukról, amikhez igazából annak semmi köze, mert sosem volt a családja mellett, de te olyan ügyesen mentetted ki folyton, hogy ő lett a szuperapu. Mindenki imádja, dicsfénybe foglalja a nevét, és nem mondhatod el senkinek, mekkora szar alak volt.
Innen indul a történet. Jo felpakolja a két gyerekét, és Londonból egy tengerparti kisvárosba költözik, ahol átveszi a nagyanyja fonalboltját. Innentől kicsit idilli a helyzet, beilleszkedik, összeismerkedik a városba menekült filmsztárral, Grace-szel, új barátokat szerez. Felszítja az emberekben a kötés szeretetét. Ahol addig csak a nagymamik kötögették az adománypulóvereket a helyi templomnak, sikk lett a kötés. Kötésklubot alapít Köss és nyafogj címmel, ahol mindenki kiöntheti a lelkét. Szerettem volna, ha ezek a találkozások kicsit jobban ki vannak dolgozva, ha többet kapok belőle. Az egyik hölgy vívódik a konzervatív férje és a leszbikus terhes lánya között, a másik nő vágyódik az Olaszországban maradt családja után. Ennél több is belefért volna szerintem, ezeket a részeket kellett volna kicsit hosszabbra hagyni, hogy dagonyázhassunk más nők hétköznapi gondjaiban és megoldásaiban.
A mellékszereplők szép színesek voltak: a filmsztár, akit mindenki irigyel, és nem tudják, mennyit aggódik, hogy képes lesz-e egyedülálló anyaként helytállni, az anyja, aki végtelenül önző, és a gyerekeiben is csak a saját vágyait akarja kiélni, a bolt idős alkalmazottja, aki szeret a középpontban lenni, és lételeme a dirigálás, és gyűlöl minden változást. A gyerekek cukik, de őszintén szólva rém rosszak, soha egy pillanatra nem áll be a szájuk, állandóan kiabálnak, verekednek és veszekednek. Nem azok az idilli gyerkőcök, akik meghozzák az olvasó kedvét a családalapításhoz. Az ősanyákat és a refomszülőket biztos kiborítja, hogy Jo mennyit zsarol és veszteget, hogy bírjon velük.
A történet nem igazán tartalmaz hullámhegyeket és völgyeket, nincs is benne túl sok izgalom. Nem kalandos, nincsenek drámai fordulatok. Mintha kiragadnánk bármelyik ember életéből egy átlagos évet. A lelki folyamatok se látványosak, apránként építkezik. Az új élet és a túlélés miatt nincs ideje a férjén búsulni, csak néha jut eszébe, akkor is inkább dühöt érez. Szerintem a düh a legegészségesebb reakció a helyzetében. Nincsenek nagy elhatározások, kiborulások. Jo csak azt teszi, amit minden embernek tennie kell: megküzd a nehézségekkel és éli tovább az életét. Nem tökéletes, nem ad receptet, ami segít a hasonló cipőben járó olvasókon, nem egy új lovag oldja meg minden gondját. Néha jók azok a könyvek, amik szigorúan véve semmi különösről nem szólnak. Néma a semmi különös a legjobb dolog.
Fonal-fonal alapon inkább horgolni kezdtem, és megtanultam a nagyikockát. Ezt legalább akármikor félbe lehet hagyni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése