Nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. A molyos ismerőseim ódákat zengtek róla, tesóm felajzva követelte a folytatást, én meg úgy voltam vele, hogy akkor tuti szuper lesz. Hát nem. Tetszett, jó volt, szeretném olvasni a folytatást, de a várt katartikus élmény nem volt sehol. Nekem jobban tetszett volna már alapból, ha a szereplők 2-3 évvel legalább idősebbek, ha huszonegykét évesek a tizenpár helyett.
Egy beazonosíthatatlan jövőben járunk, ahol Amerika helyén egy friss, bizonytalan állam van, ahol merev kasztrendszer nyomorítja a társadalmat, törvény írja elő, kivel és mikor lehet szexelni, általános a csóróság, a népesség nagy része éhezik. Már-már disztópia érzése van az olvasónak, pláne, amikor kiderül, a trónörökös szokás szerint egy valóságshow keretein belül választ királynét maga mellé.
A főszereplő, America az Ötös kasztba tartozik, a (csóró) művészekhez, a társadalmi ranglétra alsóbb feléhez. Titkos szerelme Aspen, aki Hatos, szolgáló, fizikai munkás. Nem lehetnének együtt, mert a kasztok közti házasságkor a lány kerül a srác szintjére, így nem engednék a lánynak, hogy lefelé házasodjon. A feszültségek végül addig vezetnek, hogy Aspen elhagyja a lányt, természetesen az ő érdekében, aki bekerül a Párválasztóba, esélyt kap a társadalmi felemelkedésre és a koronára.
America nem akar hercegnő lenni, nem akar már semmit, csak egy kis pénzt a családjának. Közvetlen modora, hogy nem tetteti magát, hamar elnyeri a herceg tetszését, és így a vetélytársak rosszindulatát.
A könyv nagy része a palotai életet, a ceremóniákat mutatja be, hosszan elidőzve a ruhákon, a piti intrikákon és frizurákon. Míg megemlítenek társadalmi, politikai problémákat, mégis olyan habos-babosnak tűnik az egész...
A szereplők sokszor idegesítenek. America először elküldi a herceget a csudába, kissé nyers és kimért vele, eszembe juttatta Jane Eyre-t, ahogy Mr. Rochesterrel beszélt. Tetszett, hogy meg akart maradni önmagának, de kicsit életszerűtlennek éreztem, hogy ennyire le se tojja a kaja kivételével az elé táruló pompát. Bár az érzelmi döntésképtelensége (az újra felbukkanó Aspen és a közben nagyon megkedvelt Maxon) a kora és a történet szerinti rövid cselekményidő számlájára írható, azért nekem nem volt szimpatikus.
Maxon karaktere kedves, vicces, kicsit esetlen, ártatlan, de mégis kellően határozott, valahogy nem éreztem azt a hűű faktort, amit a molyok értékelései alapján vártam.
Tetszett, nagyon is, hiszen érdekes volt, olvasmányos, sok vicces jelenettel, de ha nem hallok róla ennyit és kicsit felnőttesebb lett volna, jobb lenne. (America anyját és Celeste-t pedig nagyon-nagyon utálom, bármi is lesz a folytatásban!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése