Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Gyerekkoromban nem a koromnak megfelelő könyveket bújtam. Vámpírok, kísértetek, történelmi romantikusok jöhettek számolatlanul. Körülbelül 13-14 éves lehettem, amikor először csentem el a nagymamám polcáról az O történetét. A 2015-ös könyves kihívásra viszont gyerekkori olvasmányélménynek nem akartam szellemészleléses könyvet olvasni, a Micimackót és a Mary Poppinst pedig kicsiként anyu olvasta fel, én csak húszon túl vettem elő magamtól. Talán a Bezzeg az én időmben volt az egyetlen könyv, amit a megfelelő korban olvastam.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy viszonylag keveset kellett bezzeg az én időmben kezdetű történeteket hallgatnom. Jó volt ugyanazt a könyvet olvasni, amit anyu olvasott, amikor annyi idős volt, mint én. Örülök, hogy más saját példányom is van (köszi rukkola!).

Bárki, aki ismer, megmondhatja, hogy Horváth Katit nagyrészt akár rólam is mintázhatták volna. Én már nem hordok kombinét, de gyakrabban van rajtam felemás zokni, mint összetartozó. Reggel mindig kapkodok, és sose találom meg azt a holmit, ami nagyon kellene. Volt, hogy úgy elkéstem az egyetemről, hogy inkább be se mentem. Kedveltem olyan tanárt, akit mindenki utált. Feleltem dacból egyesre, mert megalázónak éreztem a hármasért makogni. Kamaszkoromban nem mertem megmondani a nagymamámnak, hogy nem tetszik a szőrös kucsmája, amit direkt nekem pucoltatott ki, mert nem vagyok Dzsingisz kán, és akkora benne a fejem, hogy a buszra alig férek fel benne. Álmodozva gondoltam arra, milyen jó lenne kitalálni egy barátot, aki csak úgy betoppan az életembe. Nem siette el a dolgot, csak a könyv olvasása után toppant be. A piszok disznó.

Felnőttként újraolvasva összetettebb élményt adott a könyv. Gyerekként értettem, hogy szegények, hogy milyen tragikus, hogy Laci elmegy a háborúba, de annyira bele voltam pistulva a gondolatba, hogy csak  kívánni kell egy barátot, hogy minden mást csak körítésnek gondoltam. Nem éreztem át, hogy Kati azért tanul titokban, mert nem akarja megbántani a szüleit azzal, hogy olyan iskolába vágyik, amire nincs pénzük. Annyit értettem, hogy Antal Magdi apját kirúgták, ezért a lány ment dolgozni, hogy eltartsa a családját. Ezt akkor nagy igazságtalanságnak éreztem, de nem értettem az okokat, nem foglalkoztatott a zsidó kérdés. Kicsit képmutatónak éreztem Kati szüleit, utáltam a gazdag rokonokat, és meg voltam róla győződve, hogy néhány év, Laci visszajön a háborúból, tanár lesz, Kati elvégzi az egyetemet, és megvalósítják azt az álmot, amit elképzeltek. Azt gondoltam, egy gyerekkönyv szükségszerűen boldog. Ha a vége nem is, a befejezés után rendbe fog jönni minden.

Több, mint tíz évvel az első olvasás után ugyanannyira tetszett a könyv, mint régen, de megkopott a pozitív kicsengés. Nem vagyok benne biztos, hogy Antal Magdi és családja ép bőrrel megússza, hogy Laci hazatér a háborúból. Ezzel együtt, vagy épp ezért kötelezővé tenném minden nyolcadikosnak (később úgyse csak képzelik maguknak a Lacikat), osztogatnám a felvilágosító órán. 

A stílusa és a nyelvezete üdítő. Abszolút elhiszem, hogy egy szertelen, cserfes csitri csacsogását hallgatom. (Alliteráció, úgy szeretlek!)

Szerettem a különböző generációk anya-lánya kapcsolatának bemutatását. Anyuka elmeséli, neki milyen nehéz volt, mennyire nem bizalmi kapcsolat volt közte és az anyja között, neki a kötelességeit kellett teljesítenie, nem pedig álmodozni és boldognak lenni. Elég volt, ha megtanult írni és olvasni, egy lány ne menjen túl sokat iskolába, lássa el a háztartást és menjen jól férjhez. Katit már igyekeznek taníttatni, de abban a szülők egyetértenek, hogy nem kell neki fiúkon gondolkodni. Az, hogy ők ennyi idősen keveredtek össze, nem jelent semmit, sőt, az el volt sietve, és amúgy is mázlijuk volt, minden mai fiú egy disznó. Amikor kibújik a szög a zsákból szépen reagálnak, nem hisztiznek, nem tiltanak. A tapasztalataimra apellálva, és a lassan körvonalazódó jövőbeli nevelési elveim alapján ez a higgadtság azért elég idilli. Kíváncsi vagyok, ha Laci, vagy valaki más elveszi Katit, milyen anyuka lesz belőle. Fog vajon bezzegezni? Drukkolok nekik. 

Mandula a biokönyvjelző