Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem

Szeretem az állatos történeteket, még akkor is, ha kisírom a szemem a végükön. Általában akkor írja meg a gazdi közös kalandjukat, ha a kedvence meghalt már. Nagy mázlim volt Gwen Cooper könyvével, a Homérral, mert ott a cica évekkel a könyv megírása után pusztult el. De mivel nem akarok szomorú véget, kerülöm a Dewey, a könyvtár macskáját, a Marley és ént. Nem tudom még egyszer megnézni a Hachit. Általánosságban jobban megérint az állatok sorsa. Világ életemben volt állat a családban. Talán mert anyunak nem engedték gyerekkorában, nekünk mindig volt macskánk, kutyánk. Egy időben három macskánk, egy kutyánk, egy hörcsögünk, két táncolóegerünk, két tengerimalacunk és két zebrapintyünk volt. Egyszerre. Amikor elköltöztem otthonról, egy kutya, egy macska, egy csincsilla, két hörcsög és egy törpenyúl volt még a család tagja. A nyulat vittem magammal, és hamarosan feltöltöttünk két akváriumot és befogadtam egy macskát. Ha a környezetemben valaki megunta az állatát, talált egyet, majdnem biztos, hogy hozzánk került. Ezért nagyon bele tudom élni magam az ilyen megmentéstörténetekbe.

Szeretem a baglyokat, de csak úgy mértékkel. Nem a kedvenc madaraim, nem vagyok megőrülve a cuki baglyos mintákért. A Harry Potter után ugyan nagyon vágytam egy saját Hedvigre. Ez a könyv viszont több annál, mint 19 év együttélés története. Nem csak annyi, hogy végigkísérjük egy bagoly életét négy napos korától a haláláig, hanem szerteágazó ismereteket kapunk a baglyok életéről, felépítéséről, viselkedéséről. Rengeteg vicces sztorira is számíthatunk, a könyv nagy része vidám és szórakoztató. A vége persze szomorú, de kapunk figyelmeztetést, mikor kell abbahagyni az olvasást, ha nem szeretnénk sírni.

Szerettem azokat a részeket, amikor Stacey még a Caltechen dolgozott. Egyrészt odaképzeltem az Agymenők szereplőit (különösen a pucér professzort), másrészt jó volt más biológusok zizijéről is olvasni. Néhány rész meghatott,  néhány undorított. Még a tudomány nevében sem lennék hajlandó kukacokat nevelni a bőröm alatt. 

Azt hiszem, az állattartást elég rugalmasan kezelem. A macskám követ a fürdőbe, amikor habfürdőzök, szeretet a hasamon vagy a lábamon aludni, a konyhaszekrény és az étkezőasztal kivételével felmehet bárhova. Igen, az ágyra is. Panelcica, az elmúlt két évben csak akkor tette ki a tappancsát a lakásból, amikor állatorvoshoz vittem, gyakorlatilag közös bacikészletünk van. Mégis úgy gondolom, meg kell húzni egy határt, nem szabad az állatot a középpontba állítani. Mandula a családom tagja, jobban szeretem, mint az emberek többségét, fontosabb számomra, mint sok rokonom. Stacey könyvét olvasva viszont azt éreztem, van az állatszeretetnek egy foka, ami már kicsit bizarr. Persze biológusként, a befogadott állat tudományos megfigyelőjeként más a kapcsolat az állattal, de én úgy éreztem, túlságosan ráhagyja a bagolyra a dolgokat. Egy idő után az egész élete a bagoly körül forgott. mintha nem csak a bagoly választotta volna a nőt élete párjának. Stacey sem tudott senkit úgy megszeretni, mint a baglyot. Nagyon furcsa egy állattörténetre ezt mondani, de olyan, mintha ez egy szerelmes történet lenne. Őszintén szólva nagyon szomorúnak tartom, hogy bár egy csodálatos ajándékot kapott az élettől, a szinte kizárólagos szeretet miatt sok dolog ki is maradt az életéből. A könyvben futó kalandokat említ, de hiába írta, hogy vágyik a nagy, bagolymódi szerelemre, családra, mindez kimaradt neki. Lehet, hogy rosszul látom, hiszen az életét a bagollyal való kapcsolatán keresztül mutatta be, felnagyítva annak szerepét. Az írónő be is vallja, hogy a könyve a gyász miatt született, segített feldolgozni neki Wesley elvesztését. Azt hiszem, nem is tudott volna nagyobb távolságot tartani, nem fért volna több külvilág a lapokba. 

Ami nagyon tetszett a könyvben, az állatok értelméről és érzelmeiről szóló részek. A nagymamám szerint a kutya házőrző, de jó neki láncon, a macska meg csak akkor ér valamit, ha egeret fog. A többi állat vagy haszontalan, vagy ennivaló. A mai napig szörnyülködik azon, hogy a lakásban tartok egy nyulat, amit nem akarok megenni. Havonta megkérdezi, él-e még. Nem tudom megértetni velem, milyen, amikor szomorú vagyok, és a macska bújik vigasztalni. Amikor cicapuszit ad. Ha meghallja a kapucsengőnket, olyan hangosan nyávog, hogy a kapuban hallani. Ha rossz fát tesz a tűzre, bűnbánó arcot vág. Jó emberrel beszélni, olyan ember könyvét olvasni, aki ugyanúgy látja, mennyi érzelem és ragaszkodás van egy állatban.