Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

 

Maga a könyv molyon nem jött szembe túl sokszor, csak egy figyeltem készített neki kihívást, és a frisseimben sokszor görgettem át a meseszép borítóját. Aztán amikor névnapomra szerettem volna megvenni a Büszkeség és balítéletet, nem volt készleten a boltban, de üres kézzel nem akartam kijönni a boltból, ez és egy Varró Dániel könyv pottyant a kosaramba. Igazság szerint meg is lepődtem, mennyire népszerű a könyv, milyen sokan olvasták.

Az alaptörténet röviden: Kya az ötvenes években él a lápvidéken, peremterületen, egyike a "fehér proliknak", akiket megvetnek a városiak. Egy nap az anyja összecsomagolja kevéske holmiját, és egy szó nélkül elmegy. Kya testvérei egymás után követik, mígnem egyedül marad az alkoholista, pofonosztó apjával. Rövid ideig mintha összecsiszolódnának, majd az apja is otthagyja. Alig tíz évesen, egyedül a lápon. A könyv első fele arról szól, hogyan próbál túlélni, hogy kezd kagylót gyűjteni és halászni, hogy tudjon mit benzinre cserélni Jumpin-nál, a jóságos néger benzinkutasnál. Az egész város elfordul tőle a férfit és feleségét leszámítva. Később még ezért is külön megvetik, hiszen milyen szánalmas lehet az, aki a megvetett színesbőrűek levetett holmiját hordja?

Kya felnövésével párhuzamosan követjük nyomon a hatvanas években a város aranyifja, Chase gyilkosságának ügyét. Régi rendőrök, régi módszerek, ősrégi technológia. Miután minden este nyolc csatornán 16 krimisorozat megy a tévében, a nyomozás nagyon sutácskának tűnik. Többször végigtrappolják a tetthelyet nyomokat keresni, hetekkel-hónapokkal az eset után is, hogy mást ne mondjak. A két idősík akkor ér össze, amikor az egész város a lány ellen fordul gyilkost kiáltva. Hiszen ki más lehetne a tettes, mint a levetett szerető, a kívülálló, aki talán az emberi beszédre is képtelen? Csakhogy míg a város megveti a lányt, Kya önerőből, a láp iránti szeretettel biológussá és grafikussá képzi magát, és több könyvet ír a láp élővilágáról. Míg a tudományos élet ünnepli a lányt, a helyiek félik és megvetik.

Delia Owens

Kya életében két férfi játszik fontos szerepet. Tate, aki olvasni tanítja, akivel együtt nő fel, akivel osztozik a láp iránti szereteten és az első szerelmen. Aki elhagyja és évekig vissza se néz. A másik pedig Chase, aki különös trófeaként tekint a lányra. Az ő karaktere nekem sokkal jobban tetszett. Tetszett a kettőssége. A városban ő volt a Casanova, az aranyifjú, sportoló, aki a haveroknak dicsekszik, hogy megvolt neki a vadmacska fél vadember Lápi Lány. De szerintem az a része is őszinte volt, amelyik hónapokig csak barátkozott a lánnyal, akinek elég volt az, hogy szájharmonikázik, miközben Kya a sirályokat eteti. Szerintem azért akart Kya mellett maradni, mert tetszett neki az a Chase, aki mellette volt, de nem tudott elszakadni a másik, sötétebb oldalától is. Ez pedig addig feszítette, amíg átment totális seggfejjé. Mint a filmekben, amikor a szereplő gyötrődik a jó és rossz oldala között, míg nem válik szupergonosszá.

Nagyon szépek a leírások a könyvben. Az olvasó szinte érzi az illatokat, a madarak és a hullámok hangját. Kicsit talán romantikussá is teszi, mintha a helyszín veszélytelenebb lenne, mint amilyen valójában. Néha megemlítik, hogy nem szabad élelmet elöl hagyni, mert jönnek a medvék, de sose mutatkozik egy se. Nem suhan el egy krokodil se a mocsárban, és a lánynak van mersze a parton aludni a sirályaival. Az állatokkal szinte szimbiózisban él.

Láttam molyon, hogy néhányan a könyv gyenge pontjának látják, hogy nem hihető egy magára maradt kisgyerek életben maradása ilyen cudar időben. De Kya iskola és játék helyett horgászni tanult, kukoricamálét főzni, olvasni az áramlatokból és a széljárásból. De akit ez zavar, az ne nézze meg a Kék lagúnát, ne olvassa a Kétéves vakációt se. Vagy ha kevésbé pozitív befejezésre vágyunk, a Legyek Urában sem halnak éhen a gyerekek, az ő tragédiájuk is az emberi viselkedés és természet kegyetlenségében rejlik. Nekem a tárgyalás volt a könyv gyenge pontja. Ügyetlenül érvelnek az ügyvédek, és nem nagyon értem, a gyanúsított miért nincs kikérdezve a tanúk padján. Az egész tárgyalás erőltetett volt, talán csak az volt a szerepe, hogy még inkább fókuszba állítsák, mennyire előítéletesek vele a helyiek, miközben akik az értékein és eredményein keresztül ismerik meg, mennyire nagyra tartják.

Nekem a könyv vége tetszett. Finoman feszegette, mi számít bűnnek, miért érdemel büntetést az ember. Kya élete végül szép véget ér, és különösen jó volt, hogy még halála után is megnyílik egy ismeretlen rétege.

A könyv nagyon érdekes része a finom társadalomkritika. A nőknek nem sok értékük van. A háztartásról kell gondoskodni, és elég csinosnak lenni ahhoz, hogy a férfiak kérkedhessenek velük. Nem elég jók, hogy bemehessenek az étteremben, egy kis ablakon kell ételt kérniük. A négerek épphogy emberszámba vannak véve. Csak arra tartják jónak, hogy mások házát takarítsák és szennyesét mossák.  Mégis, a legerősebb karakter Kaya, és ha a kicsit teszetosza Tate-et leszámítjuk, csak Jumpin és Mabel, a színesbőrű házaspár az, aki évekig a lány mellett van, finoman vigyáz rá, bármire is van szüksége. Egyébként ők ketten azok, akik egész végig kizárólag pozitív szereplők.

Ha elkészül Reese Witherspoon keze alatt a filmadaptáció, biztos megnézem majd. Érdekes, hogy amikor elkezdtem olvasni a könyvet, épp Kamilla hercegné könyvklubja is ezzel foglalkozott.