2021. február 18., csütörtök

Felvilágosodtam

 

Amikor terhes lettem, sokat töprengtem azon, hogy hogy fog majd zajlani a felvilágosítás, jobb lenne erre idejében felkészülni. Mert ugye az ember hajlamos hülyeségeken, és nagyon nem aktuális dolgokon agyalni, ha valami fontos dolog áll a küszöbén. A fősulin mondta az egyik tanár, meglátjuk majd, mennyire vonzó lesz éjjel kettőkor a vécétakarítás, amikor másnap fontos vizsga lesz. Ez azóta is eszembe jut, amikor valami totál mással kezdek foglalkozni, mint amivel kellene. A húgom egyébként alaposan ki is röhögött, hogy Tilda nincs 5 hónapos, de más gyűjtöm a felvilágosító könyveket. 

Az utóbbi napokban két elég különböző felvilágosító jellegű könyvet olvastam, amik önmagukban kevesek lennének egy posztra, de mindenképp megérdemlik, hogy essen róluk pár szó.

Az első könyv Mayim Bialik FelNŐnije. Mayim, az Agymenők Amy Farrah Fowlere igazi modern női példakép: volt tinisztár, tudós, anya, felnőtt színész és író is, tehát sok területen állt helyt, ha nem is egyszerre.
Az ő könyve leginkább a hozzá hasonló, kicsit későn érő, intellektuálisabb típusú, visszahúzódóbb lányokat célozza meg. Elég nagy hangsúly van azon, hogy nem baj, ha nincs szupermodell testünk, ha nyomik vagyunk és későn érünk, későn kezdünk a fiúkra gondolni, ha nem szeretnénk beállni a sorba, és bulizni a többiekkel. Ez igaz is. Megértő azokkal, akik nem olyanok, mint ő volt, és gyakran ír arról, hogy minden nőnek a saját útját kell járnia, és egyik sem jobb a másiknál, csak más. Ő mai szemmel konzervatív erkölcsök szerint él, aktív hitélete van, de nem ítéli el, aki szabadosabb életvitelű nőket sem.
Tudósként a kamaszodást természetesen kimerítően, de a lehető legolvasmányosabban magyarázza el. A többi felvilágosító könyvhöz képest a hormonokat sokkal jobban részletezte. A szex, a párkapcsolati nyavalyákat a háttérbe szorítja a jó értelemben vett lelkizés: milyen fontos a közösség, a hobbi vagy a testmozgás. A könyvet azért picit szemérmesnek éreztem, mert a szex épp annyira lett részletezve, mint amennyi a biológiakönyvben van, az orgazmus szó pedig véletlenül sem szerepel, csak valami kellemes érzést emleget.


A másik könyv hozzáállásban és stílusban abszolút az ellentettje. Ha az egyik táncdal, a másik punk-rock. Hayle Long közvetlen stílusú és szabad szájú, talán könnyebben megszólítja a célközönséget. A mondanivalója ugyanaz: sokféle lehetsz és mind jó mindaddig, amíg önmagad vagy (és rendes másokkal). De ez sokkal gyakorlatiasabb. Nem csak beszél arról, hogy ha akarod, megszabadulhatsz a szőreidtől, ha akarod, nem, és akkor se lehetsz csodabogár, hanem el is magyarázza, azoktól a szőröktől hogy lehet megszabadulni. Mennyire fontos a megfelelő higiénia, hiszen:

A puncid mindig legyen tiszta és üde. Különben valami bűzleni fog punniában.


Szó esik arról, milyen az első randi, milyen fontos a biztonságos szex, és ha már a begerjedt kis kamasz szexelni akar, mik azok a helyzetek, és azok a pasitípusok, amiket, akiket kerülni kell. Kitér arra, hogy a lányok viselik a nagyobb felelősséget, ők lesznek terhesek, mennek abortuszra, adják örökbe a gyereküket, vagy maradnak ki az iskolából. Ezt jó, ha a kamaszok tényleg tudatosítják magukban. Pozitívum, hogy említi a közösségi oldalakat: ne tegyél ki ciki szelfit, soha, de soha a büdös életben ne küldj senkinek pucér képet, és hogy mi a teendő, ha zaklatnak.

A két könyv jól kiegészíti egymást. Mindkettő elmondja, hogy a nők erősek, sokszínűek, és a legtöbb dologban van választásuk. Amit én olvastam még annak idején, és még anyám gyerekkorából származott, abban a nők csak a biológia és a kötelességek elszenvedői. Emlékszem arra a részre a 12-13 éves lányoknak szánt könyvben, hogy ne hidd, hogy a szülés annyira fáj. Néhányan eltúlozzák az átélt szenvedést, hátha megbékül a férjük, akik mérgesek, mert a kívánttal ellenkező nemű gyerekük született. Ez már akkor is taszított például.

Felvilágosító dal a Grease 2-ből

Amit kicsit hiányoltam mindkét könyvből, hogy minden rettenetes felvilágosító brossurában szerepel, de ezekből kimaradt a  nőgyógyászról szóló rész. Bár a Lány vagyokban benne van, hogy ha valami rendelleneset tapasztalsz (vagy elvesztesz odabent egy tampont), szólj felnőttnek, aki orvoshoz visz. A nőgyógyász szerintem minden nő mumusa, és van az az élethelyzet, amikor többet látjuk, mint szeretnénk egész életünk során. De talán kihagyni nem kellene, és ha már itt tartunk, felsorolhattak volna pár esetet vagy tünetet, amivel érdemes orvoshoz menni.

Az ellentétes stílus dacára nekem mindkét könyv tetszett, a Lány vagyok olvasása közben végig röhögtem, és kiírtam egy csomó idézetet is. Van fiús változata, azt majd megszerzem unokaöcséimnek.


Ha már felvilágosítás: tök jó a netflixes Sex Education sorozat. Cikis és érzékeny témákat is érint, elég szabadszájú, és vicces. A teljesség igénye nélkül: tiniterhesség és abortusz, erekciós problémák, meleg szex, maszturbációs zavar, szorongás és szexuális zaklatás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése