Ez nem könnyű könyv. Távolról sem limonádé, bármennyire is szeretik ezt rásütni az erotikus irodalomra. Ebben a könyvben van egy nagy adag irónia (hisz a főhős erotikus könyveket ír), sok fájdalom, vágyódás, vonzás és elengedés. Az a tragédia a könyvben, hogy mindenki mást akar, másra vágyik, mint amire szüksége van, és sokuk nem kapja meg egyiket sem. Egyetlen szereplő jön ki jól a történetből: aki azt hiszi magáról, hogy az élete romokban, hogy az utolsó 10 éve tévedés volt, hiba, amit nem tud helyrehozni. Zach-é az egyetlen boldog befejezés.
Nora tudja, mire vágyik a szíve és a lelke mélyén, de tudja, hogy sose kaphatja meg úgy, ahogy szeretné, mert nagyobb lenne a (lelki) fájdalom, mint a gyönyör. Elhagyja a szerelmét és próbál úgy tenni, mintha nem tört volna ezernyi apró darabra a szíve, mintha tudna normális életet élni. Relatíve normálisat. Próbál, de mintha nem hinne benne, hogy menne neki, ezért vesz magához egy olyan társat, legjobb barátot és plátói szerelmet, akiről tudja, hogy sosem kezdhet vele viszonyt, mert az mindkettőjüket tönkretenné, szépen lassan. Mintha direkt magához hívná a kísértést, csak hogy lássa, elég erős-e ellenállni.
Soren pedig... a nagy rejtély. A kedvenc szereplőm: titokzatos, kegyetlen, okos, nagylelkű. Egy tiszta pap, aki csak Nora-val romlott. Aki módszeresen a maga képévé formál egy tizenöt éves lányt, akivel egymás függőségévé és drogjává válnak. Akiért mindent maga mögött hagyna. Akit látszólag elenged, de sosem hagy el. Az egyik legfurcsább, szívfájdítóbb kapcsolat az övék. Nem igazi társfüggőség, ahol nem funkcionálnak egymás nélkül. Nem csak fizikai szenvedély köti őket össze, nem csak a múlt, a vágyaik vagy az érzéseik. Nora a könyvét legalább annyira írta Soren-ről és magáról, mint Wesley-ről. Egy kapcsolat, ami felperzseli őket, de egymás mellett legalább annyi fájdalmat okoznak a másiknak, mint külön. Mindenüket odaadják, amíg nem marad semmi, csak a fájdalom. Mintha nem tudnának mást, csak lobogni és kialudni. Egy anti-szerelmes regény, ahol a szerelem nem győz le mindent. De azért megpróbálják.
Ennyit a szereplőkről. A többi... Hát jajj. A moly-os értékelésben is írtam, hogy ez a könyv, Soren, kenterbe ver minden eddigi BDSM jellegű könyvet (kivéve az O történetét, de abban meg érzelmi mélységek nem voltak), hozzá képest Christian Grey is vanília. Az írónő láthatóan sokkal jobban elmélyedt ebben a világban, mint azok az írók, akik csak a vágyaikat hagyják kivetülni a könyveikben anélkül, hogy valódi tapasztalat vagy akár mélyebb kutatás lenne mögötte. Tiffany Reisz megmutatta az összes ondótól csöpögő könyvnek, hogy úgyis meg tudja emelni a pulzust és be tud fűteni abba a bizonyos bugyiba, hogy nem esnek a szereplők öt oldalanként egymásba. Nora szájába adja az egyik legnagyobb igazságot ezekkel a történetekkel kapcsolatban: sokkal mocskosabb, izgalmasabb lesz a történet, ha nem írnak le mindent részletekbe menően, csak megteremtik a hangulatot, hogy minden más az olvasó fejében születhessen meg.
Nora tudja, mire vágyik a szíve és a lelke mélyén, de tudja, hogy sose kaphatja meg úgy, ahogy szeretné, mert nagyobb lenne a (lelki) fájdalom, mint a gyönyör. Elhagyja a szerelmét és próbál úgy tenni, mintha nem tört volna ezernyi apró darabra a szíve, mintha tudna normális életet élni. Relatíve normálisat. Próbál, de mintha nem hinne benne, hogy menne neki, ezért vesz magához egy olyan társat, legjobb barátot és plátói szerelmet, akiről tudja, hogy sosem kezdhet vele viszonyt, mert az mindkettőjüket tönkretenné, szépen lassan. Mintha direkt magához hívná a kísértést, csak hogy lássa, elég erős-e ellenállni.
Soren pedig... a nagy rejtély. A kedvenc szereplőm: titokzatos, kegyetlen, okos, nagylelkű. Egy tiszta pap, aki csak Nora-val romlott. Aki módszeresen a maga képévé formál egy tizenöt éves lányt, akivel egymás függőségévé és drogjává válnak. Akiért mindent maga mögött hagyna. Akit látszólag elenged, de sosem hagy el. Az egyik legfurcsább, szívfájdítóbb kapcsolat az övék. Nem igazi társfüggőség, ahol nem funkcionálnak egymás nélkül. Nem csak fizikai szenvedély köti őket össze, nem csak a múlt, a vágyaik vagy az érzéseik. Nora a könyvét legalább annyira írta Soren-ről és magáról, mint Wesley-ről. Egy kapcsolat, ami felperzseli őket, de egymás mellett legalább annyi fájdalmat okoznak a másiknak, mint külön. Mindenüket odaadják, amíg nem marad semmi, csak a fájdalom. Mintha nem tudnának mást, csak lobogni és kialudni. Egy anti-szerelmes regény, ahol a szerelem nem győz le mindent. De azért megpróbálják.
Ennyit a szereplőkről. A többi... Hát jajj. A moly-os értékelésben is írtam, hogy ez a könyv, Soren, kenterbe ver minden eddigi BDSM jellegű könyvet (kivéve az O történetét, de abban meg érzelmi mélységek nem voltak), hozzá képest Christian Grey is vanília. Az írónő láthatóan sokkal jobban elmélyedt ebben a világban, mint azok az írók, akik csak a vágyaikat hagyják kivetülni a könyveikben anélkül, hogy valódi tapasztalat vagy akár mélyebb kutatás lenne mögötte. Tiffany Reisz megmutatta az összes ondótól csöpögő könyvnek, hogy úgyis meg tudja emelni a pulzust és be tud fűteni abba a bizonyos bugyiba, hogy nem esnek a szereplők öt oldalanként egymásba. Nora szájába adja az egyik legnagyobb igazságot ezekkel a történetekkel kapcsolatban: sokkal mocskosabb, izgalmasabb lesz a történet, ha nem írnak le mindent részletekbe menően, csak megteremtik a hangulatot, hogy minden más az olvasó fejében születhessen meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése