Kicsit nehézkesen haladtam az olvasással, ami csak részben volt annak köszönhető, hogy gyakorlatilag beköltöztem a munkahelyemre. Az alaptörténet, bár az elején meglehetősen alkonyati fényekben pompázott, tetszett, a déli miliő jót tett a hangulatnak, a szereplőkkel sem volt bajom és a lassú történetmeséléssel sem. Mégis, valami egy picikét hiányzott. Persze nem az én korosztályomnak szánták a könyvet és jobban a bugyimba/zoknimba kellett volna olvadnom attól, hogy a szereplők egymásra néznek, tiltják őket, ők csakazértse, smaciznak hármat és övék az örök, egyetlen, igazi, mennyben köttetett szerelem témától, de azért jó lett volna, ha a nagy lávnak van némi alapja, kifutási ideje.
Az igézők kettősségét bírtam, jó volt a tehetetlen vergődés, amivel az irányíthatatlan sorsot akarták elkerülni. A titok talán kicsit sok volt, alig akadt szereplő, aki nyílt lett volna, mindenki csak sejtelmeskedik, titkolózik, elhallgat. Biztos foglalkozási ártalom, vagy épp előírás. A könyv háromnegyedéig utáltam Ammát: engem valahogy igazán nagyon bosszant,. ha az ember életét olyan személy irányítja, akinek kvázi semmi köze hozzá. Személy szerint én még rokontól is nehezem tűröm, hát még hogy a házvezetőnő mondja meg, kivel randizhatok. Akkor is, ha sok mindent tud, amiről persze hallgat.
Lenát és Macont kedveltem, Ethan kicsit se ilyen, se olyan nekem. Néha olyan gyerek, néha meg azt nehéz elhinni, hogy tizenhat éves. Komolyan, akik ezeket az ifjúsági könyveket írják, mennyire emlékeznek, milyen tizenhatnak lenni? Vagy hogy megy írás közben, hogy hitelesnek tűnjön a történet egy kamasz szemszögéből? Nekem kicsit néha mintha kiesett volna a lendületből.
A vége kellemesen izgalmas és meglepő volt, de fogok könnyekben kitörni, ha nem jutok hozzá a folytatásokhoz. Nekem ez a függővég is jó befejezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése