Az utóbbi időben elég sok rákos haldoklós, vagy épp felépülős könyv és film került ki a piacra. Talán a romantikus szállal átszőtt történetek a legrosszabbak, mert megmutatják, hiába az egyik legerősebb dolog a szerelem, van, ami ellen az is tehetetlen.
Ez a könyv nem árul zsákbamacskát, Hazel-ről tudjuk, hogy haldoklik, a csodagyógyszer csak egy kis időt ad neki, nem gyógyulást. A szülei azt hiszik, ettől még élhet normális életet, és hogy kilábaljon a depresszióból, egy keresztény rák-támaszcsoportba küldik, ahol csak annak lehet örülni, ha más előbb hal meg. Ott is több a halál, mint a csodás gyógyulás. Egy nap megismerkedik ott egy helyes, jóképű sráccal, Augustus-szal, aki már gyógyult, de legalábbis tünetmentes. Mondhatnánk, hogy szerelem volt első látásra, de Hazel kéreti magát, nem akarja, hogy egymásba gabalyodjanak, hogy aztán a srácnak el kelljen temetnie, de persze a hormonoknak nehéz ellenállni.
Agustus elhatározza, hogy valóra váltja Hazel álmát, és leszervez neki egy találkozót a kedvenc könyvének mogorva, visszavonult írójával.
Ebben a könyvben elég életszerűek a dolgok atekintetben, hogy nem jön be a szereplők számítása, kábé semmilyen szinten. Az író egy igazi alkesz seggfej, aki mindenkit lenéz, elmerül az önsajnálatban, nincs tekintettel senkire. A fiatalok egymásra találnak, hogy szépen fogalmazzak, beteljesedik a szerelmük, aztán beüt a krach, csak nem úgy, ahogy várták. Egy rákos szerelmes történetnek sosincs jó vége, ez a Love story óta köztudott. Torokszorító, ahogy előtemetést tartanak, elbúcsúznak, ahogy utolsó gesztusokat tesznek a másik felé.
A fiatalok betegségét elég naturálisan leírja Green: a folyamatos lélegeztetőgép, tűdőcsapolás, visszaesések, kórházi intenzív, ahogy elvesztik a testi funkciók felett az uralmat, és végül az utolsó jó napok, mintha csak kárpótlás lenne a hosszú szenvedésért és korai halálért. Még egy utolsó Jó Nap, amiben a legrosszabb az, hogy nem lehet tudni, melyik jó nap az utolsó.
A mellékszereplők sorsa is mind drámai: Isaac, egy barát a támaszpontból, akinek el kellett távolítani a szemeit és ezért elhagyta a barátnője, és Hazel szülei. Az anyuka próbál erős maradni, felkészülni arra, hogy folytassa az életét a lánya halála után, és az apuka, akinek már nincs ereje tartania magát a család előtt.
Akárcsak Hazel kedvenc könyvének, a Mennyei megbántásnak sincs lezárása, ennek a könyvnek sincs igazán. Vége van, de pontosan tudjuk, mi lesz benne, az elkerülhetetlen veszteség ott lóg a levegőben, de mégis pont így a legjobb. A könyv az első szerelem és utolsó kaland története, az a kicsi, amiért érdemes volt élni, az utolsó ajándéké. Picit tanmese is, hogy ne féljünk élni, még akkor sem, amikor nincs sok értelme, sőt, főleg akkor ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése