Jamie és Claire története egészen elvarázsolt az első részben, beszippantott, finoman, szinte észrevétlenül. A skót táj, a vad, zabolátlan, nyakas skót férfiak, az erős, életvidám asszonyok, és a nő, aki egy másik kor, egy másik világ szülötte, mind lenyűgöztek. Még elég élénken élt bennem az első rész minden izgalma és szépsége, amikor egy hónappal a befejezése után belevágtam a folytatásba. Gondolom, amikor a megjelenéssel együtt olvasunk, a várakozás megszépíti kicsit a könyvet, mint amikor hosszú idő után újra találkozunk egy rokonnal vagy ismerőssel, és bizony beletelik egy kis időbe, mire rájövünk, hogy vannak idegesítő tulajdonságai is. Sajnos számomra ez a könyv másból sem állt, mint lassacskán előbukkanó idegesítő tulajdonságokból.
Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem tudnék jó dolgot kiemelni a könyvből. A kerettörténet tetszett. Nem árulok el azzal nagy titkot (egyrészt, mert benne van a fülszövegben, másrészt mert a hazai kiadás is már három éves), hogy Claire és Jamie útjai szétváltak, és a nő visszatért a 20. századba. Claire sok év után újra Skóciában jár, hogy emlékezzen, és hogy elmesélje Jamie lányának a történetüket. Ezek a részek, az idősebb Claire karaktere nagyon jók voltak, különösen, hogy ezúttal külső nézőpontból láthattuk az eseményeket, Roger (a pap nevelt fia az első részből) az, aki elmeséli a történetet. Ez azért is jó, mert alátámasztja Claire igazát, hiszen egy ízig-vérig mai, szkeptikus fiatalt győz meg egy nagyon valószerűtlen kaland igazáról.
A történet, mármint az igazi történet ott veszi fel a fonalat, ahol abbamaradt: Jamie és Claire Franciaországba hajóznak, hogy elejét vegyék Károly trónszerzési ambícióinak. Innentől a szereplők egészen megváltoznak. Claire kicsikét tudálékos lesz, csak nehezen ismertem rá arra a melegszívű, határozott nőre. Makacs volt, és sok döntésével nem értettem egyet. Jamie pedig kényszerűségből udvaronc lett, és csupa intrika, politika, pletyka veszi őket körül. Nem is lett volna ezzel baj, de számomra megkopott a szerelmük is. A könyvekben nem szeretnénk túl hétköznapi szerelemről olvasni, arról, hogy fáradtan bedőlnek egymás mellé az ágyba, jóformán egy szót sem szólva egymáshoz. Claire és Jamie szinte csak léteznek egymás mellett. Elveszett a kapcsolatból a tűz, legalábbis nagyon úgy tűnt. Az, hogy leírja fél mondattal, igen, szeretik egymást, igen, pajkoskodtak egyet, az még kevés. Nem a szexjelenetet hiányoltam, nem a nagy leírásokat a lángoló érzelmekről. Csak valami kis jelét, hogy még mindig egymásért vannak. A szereplőknek alig volt közös jelenetük, csak nagyon keveset kommunikáltak, és a nehézségek, tragédiák során nem álltak egymás mellett. Jamie nem volt Claire mellett, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, Claire pedig az én mércém szerint túlságosan könnyen lépett át egy feldolgozhatatlan tragédián.
Azt mondták, hogy csak addig kell kibírni, amíg a történet újra Skóciába nem ér, de bevallom, onnan sem lett cseppet sem jobb a helyzet. Az a néhány fejezet, ami a családi birtokon játszódott, amit élvezni is tudtam, nem feledtette a további négyszáz oldal szenvedést. Nem a háború volt a gond, a csaták. Csak valahogy olyan hideg volt az egész. Nem tudtam izgulni a szereplőkért, nem éreztem részvétet a szenvedéseikért, a hazájuk elvesztéséért. A leírások, a történetmesélés módja mintha csak az árnyéka lett volna az első kötetének. Fakó volt. Mint amikor valaki elmeséli egy könyv vagy film tartalmát: a történet változatlan és jó, de nem lehet igazán élvezni. Hiányzott a szenvedély.
Azt hittem, a végén, mivel az legejétől tudtuk, hogy elválás lesz a sorsuk, majd zokogni fogok, mint egy három éves kisgyerek, akinek lepottyan a fagyija a tölcsérből. De még csak halványan sem lettem szomorú, egyedül azt sajnáltam, hogy egy ilyen gyönyörű történet semmit sem tudott megmozgatni bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése