Mindenki élete egy könyv, egy történet. A különbség a műfajában van. Novellák vagyunk, csattanóval? Bohózat, komédia, kisregény? Többkötetes sorozat vagy befejezetlen regény? Friss, puha borítók vagyunk-e, amit kézbe venni is jó, vagy kemény, vaskos kötet? A könyvet olvasva nagyon tetszett a gondolat, hogy könyvek vagyunk, hogy az első benyomások a fülszövegeink (amik milyen megtévesztőek tudnak lenni!), és akkor is jó még belénk lapozni, amikor már szamárfülesek és gyűröttek vagyunk. Hogy el nem múló értékek vagyunk.
A történet maga nagyon egyszerű. A harmincas évei végén járó A.J. gyászolja a balesetben elhunyt feleségét, ellopják az egyetlen értékét, egy Poe ritkaságot, és úgy egyáltalán unja az egész életét. Meghalni nem akar, de élni se nagyon. Aztán otthagynak nála egy kislányt, akit maga se tudja, miért, magához vesz. Millió ilyen történetet láttunk már, a morcos ember és a cserfes kisgyerek, akik megváltoztatják egymás életét. Számtalanszor találkozhattunk már ezzel a fordulattal, mégse lehet megunni, nem lehet nem megnyílni egy ilyen történetnek. Nincsenek a könyvben nagy futamok, drámai csúcspontok. Az örömök és tragédiák is kicsikét a szereplőktől eltávolodva történnek, mintha csak azt sugallná: ugyan már, majd elmúlik. Ilyen az élet. Kicsi csalódások, kicsi örömök.
Nagyon tetszett, ahogy Zevin olyan hétköznapi életet mutatott meg, amire kicsikét irigykedhetünk, de látjuk azt is, hogy az a fű se zöldebb. Hogy nem vitte túlzásba a szomorú részeket, pont lélekmelengetően keserédes.
Ez a könyvecske nem váltja meg a világot, nem a valaha írt legjobb regény a valaha élt legjobb könyvesboltosról. Olyan, mint azok a kábeltévére készített családi filmek. Ez egy családi könyv, egy család könyve. Nem egy életregény, csak egy élet néhány fejezete. A szereplők normálisak, hétköznapiak, könnyen lehet velük azonosulni. Senki sem tökéletes, egyik szereplő sem akar irodalmi archetípus lenni. Csak emberek, a szó legegyszerűbb, legszebb értelmében.
Az elbeszélés nagyon tetszik. Jelen időben történik a cselekmény, és minden fejezet elején van egy novella, amiről az apa mesél a lányának. Mikor olvassa, miért olvassa, mire figyeljen. Mit adott neki az a történet. Egy idő után sejthető, miért írja ezeket a leveleket, de csöppet sincs elhúzva az a rész sem. A könyvek szeretete áthatja az egész történetet. A szereplők könyvszeretete megfertőzi az egész szigetet. Kedvem lett végigsimítani a kedvenc köteteimen, elővenni az elsőt, amibe belehabarodtam (Jane Eyre). A könyv elolvasása után kedvem támadt megkeresni a hétköznapi csodákat, az apró örömöket. Amikor a férjem lefőzi és elkészíti a kávét és amikor hazaérek este, kinyitja nekem az ajtót és már nyomja is a kezembe. Amikor fürdés közben a macskám szimatolja a habot. Amikor elsőre sikerül egy recept, vicces felhőt látok. Amikor váratlan ölelést kapok az unokahúgomtól vagy az unokaöcsém hajlandó megszólalni (korán kamaszodó kilenc éves). A mindennapokban hajlamosak vagyunk észrevenni az apró szépségeket, mint amilyen ez a könyv is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése