Szeretem Janikovszky Éva könyveit, de ez az első, felnőtteknek szánt írása amit elolvastam. Hatalmas várakozásaim voltak, toronymagas százalék molyon, rengeteg dicsérő értékelés, és hát valljuk be, a Kire ütött ez a gyerek? után Nem is várhatnánk fergetegesnél kevésbé jót. Szeretem a görbe tükröt, de nekem ez a könyv inkább nagyító volt.
Valamiért azt gondoltam, a lemez két oldala az lesz, hogy egyazon dolgot két nézőpontból láthatom. Mit gondol ugyanarról a dologról a két érintett. A lemez két oldala viszont az, mit mondok a vacsorakészítésről otthon, mit a vacsorára érkező vendégnek. Mit gondolunk, ha anyóshoz kell menni, és mit, ha az anyánk jön látogatóba. A könyv előveszi az élet különböző szituációit, hogy arról mit gondolunk, és mit mondunk. Az elején vicces volt. Néhánynál jót nevettem, volt, ami részben betalált.
Aztán kezdett ellenszenvessé válni, a végén pedig már ki nem állhattam a könyvet. Szeretném azt hinni, az emberek nem ennyire kétszínűek, önzőek és kicsinyesek. Az én lányom megérdemli a földig érő szőrmekabátot, mert fiatal és csinos, de a szomszéd lánya mekkora egy feslett, hogy ilyen holmiban jár? Nekem jár az előléptetés, a család érdeke, de az asszony meg ne próbálja, ekkora csacskaságot, hát hogy lehet ilyen önző? A szomszéd autót vesz, mekkora bolond, ebben a világban? Nekem jár persze, majd nem eszünk, csak üres zsömlét, ha a szomszédnak van, hát nekem is kell. Hogy a Bözsi lánya nagy esküvőt akar? Hát hova a nagy felhajtás? Az a sok pénz? Inkább költenék magukra. Jah, hogy az én lányom kis esküvőt akar? Hát mi vagyunk mi, koldusok? Azt az egyetlen örömöt is el akarja venni tőlem, hogy szép ruhában lássam? Lányomnál jön az unoka, és dolgozik? Kímélnie kellene magát, nagyokat enni, a férje hordozza a tenyerén. Nem kell a munkát se túlzásba vinni, aztán majd otthon marad két évig. Mi az, hogy nem? Fiamnál is jön a gyerek, az a piszok nő, hát nem felcsináltatta magát? Aztán ki kell szolgálni, mert ő az egyetlen nő, aki valaha szült. Pottyantsa ki és menjen vissza dolgozni, majd lesheti, hogy az én kisfiam eltartja.
Nekem ez sok. A görbe tükör az rendben van, rávilágít az emberek pitiánerkedéseire, felnyitja a szemünket, hogy hahó, ezt nem így kéne! De ez nekem sok volt. Túl sok kétszínűség, hazugság, ferdítés. Még ez is beleférne, mert másoknak persze, hogy kozmetikázva adjuk elő a dolgokat. Ha elmegyek az osztálytalálkozómra, nem azt mondom, hogy a munkám szar és unalmas, de bármeddig bent maradhatok estig, hanem azt, hogy sok felelősségem van, kapcsolati tőkét kapok és megbecsült munkatárs vagyok. De hogy a társas kapcsolatok is ilyen önzőek és kiüresedettek legyenek... Ettől ment el a kedvem leginkább. A házasság véd és dacszövetség, ahol vállt vállnak vetve, egymásért és egymással kell élni. Ezek a házasságok mind őszintétlenek voltak, a szülők egymásnak ellentmondanak, sőt, azért hozzák rossz helyzetbe az egyiket, hogy ők lehessenek a megértő anyucik. Nekem szabad és megérdemlem, te meg ne próbáld, neked a konyhában a helyed. Egy-két félrelépés, mi az? Mégis csak férfiból van, belefér! Nem értesz hozzá, én eldöntöttem, kifizettem, de azért neked is szólok, mert ilyen rendes vagyok. Őszintén mondom, ha ilyen lenne egy igazi házasság, ha nekem is ennyire beleszólnának az életembe, én inkább mentem volna apácának. Aki ismer, tudja, ez mekkora szó. Két történet volt, ami nem ennyire kisarkítva, de azért ráhúzható az életemre: A Kit mire neveltek és a Rokoni érzés. Tudom, hogy ami a könyvben szerepel, az a valóság felturbózott változata, hogy valós jelenségre reagál Janikovszky, de nekem ez most nagyon nem jött be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése