K. Bromberg: Szükség (Szükség 1.)

Már a bejegyzés címkézésével is bajban vagyok: nem mondanám rá, hogy romantikus, mert kicsikét túl szenvedős hozzá, nem erotikus, mert a "forró" jelenetek inkább vágylohasztóak. Nem mondom azt sem, hogy nem tetszett, mert voltak értékelhető részei. 

Szeretem azt gondolni, nem vagyok akkora sznob, hogy csak a spanyolviaszt feltaláló történeteket szeretem, és nem baj, ha sztereotípiákból, klisékből dolgozik az író, ha jól össze van rakva, de amikor egy-egy jelenetet olvasva rögtön beugrik, melyik regény melyik jelenete, az már elég ciki. 

Szereplőket tekintve két típust szeretek: azt, amelyik hiányosságát leküzdve jellemfejlődésen esik át, megváltozik, vagy amelyik eleve "kész van", csak kellenek az elejtett információmorzsácskák ahhoz, hogy meg lehessen kedvelni. Az olyan teszetosza szereplőktől, mint amilyen Rylee, aki első látásra szétdobná a lábát, majd adja a megközelíthetetlent, miközben hisztirohamot kap a férfi múltjának említésétől, de nagy terheket hordoz, minden második oldalon megváltozik a véleménye... Egyedül az mentette meg a teljes leírástól, vécén lehúzástól a karaktert, hogy néha saját magát is rendreutasítja, hogy Ry, te mekkora hülye vagy!

A történet a szokásos: önbizalomhiányos, sérült szende lány, akire szemeket vet a szintén sérült, kőgazdag nagymenő, akit piszkál, hogy nem kapja meg könnyen a csaj és addig próbál beférkőzni combjai édes rejtekébe,  amíg végül az egész lány kell neki. Nem mintha a lány olyan nagy valami lenne, de ugye a vadászösztön. A lány meg persze azt hiszi, ő más lesz, majd meggyógyítja forró ölelésével az összetört szépfiút, mert az élet már csak ilyen, két hét szépen pislogás csodákra képes. Mellesleg megjegyzem, elég visszataszító a férfi korábbi szeretőit lotyóként meg szajhaként emlegetni, főleg, amikor a férfi múltjáról kérdezget. Mérhetetlenül kicsinyes dolog, és ennyi idő után joga sincs ehhez. Persze nem értek hozzá. 

Colton Donovan annyira Christian Grey, amennyire egy férfi játszószoba és korbács nélkül az lehet. Megvan a bántalmazott kisfiú, dacos kamasz és a kötelezettségfóbiás gazdag pasi is. Dalokat küldözgetnek egymásnak, azzal kommunikálnak. Ismerős? Az elejéről pedig nem hiányoznak a csipkelődős, szexi ímélek sem. Hol is olvastam ilyet? Bugyiletépős, zsebredugós jelenetek (a főhős nagyon előrelátó, vitt magával pótbugyit a randira!), kezd deja vu érzésem lenni.  Colton rémálombeli kirohanását pedig Gideon Cross is megirigyelhette volna. Kötelező elem, de igazán kezd elegem lenni a mindenbe beleszóló, sértődékeny, de jószándékú legjobb barátnőkből. Ha egyszer azt mondom, nem akarok beszélni valamiről, ne erőszakolja ki belőlem a történteket. Ugyancsak kétlem, ha valaki lelkébe gázolnak, két mondat és egy mosoly elég a megbocsátáshoz. Már csak egy meleg szereplő kellene, hogy teljes legyen a kép.

Annyira semmilyen ez a könyv. Amikor nem épp egymás miatt szenvednek, vannak benne szép jelenetek, főleg, amik a gyermekotthonban játszanak, egyedül ott tűnnek igazán emberinek a szereplők. Remélem a folytatásokban javul a színvonal, abban pedig nagyon bízom, hogy kezdenek valamit a fordítással. Néhány gyöngyszem, csak a hangulat kedvéért:

Ujja [...] bekúszik a nedves, kívánkozó kráterba. (=megujjazzák)

Lassan, finoman és édesen, ahogy szükséged van rá, úgy akarlak felépíteni. [...] Aztán meg akarlak baszni, ahogy nekem van erre szükségem. (=kőműves szex, babám)

Nem szeretnék a laza, lucskos lotyó lenni száz szőke szajha között. (kedves megfogalmazás, költői alliteráció)

...élvezem, ahogy belső falam érzékeny részét dörzsöli. (kőműves, mondom)