Margaret Atwoood: A szolgálólány meséje

Egyszer a felétől elcsíptem egy filmet, ami nem ment ki utána a fejemből. Gondoltam, ha a film ennyire megfogott, a könyv majd igazán az elevenbe vág.

Képzeljünk el egy alternatív jelent, ahol a sugárszennyezés a nők többségét meddővé tette. A férfiak kifacsart vallásosság jegyében eltiporják a nőket, feladat szerinti kasztokba sorolják, az idősöket pedig a biztonságot nyújtó falakon kívülre deportálják, ahol sugárbetegség és biztos halál vár rájuk. A házasságtörőket, homoszexuálisokat, zsidókat, rendszerelleneseket, rendbontókat nyilvánosan kivégzik, és a testüket a nép okulására kifüggesztve hagyják. Az a kevés nő, aki képes teherbe esni, átnevelő központba kerül. Az Ószövetségben Ráhel nem képes teherbe esni, ezért a szolgálólányát küldi a férjéhez, hogy az utána az ő térdén, neki szülje meg a gyereket, ezzel anyává tenni őt. Mindig gyűlöltem ezt a történetet, igazságtalannak és kegyetlennek találtam (Ráhel méhét Isten büntetésből szikkasztotta ki, milyen kedves).
A könyvben ezek a nők Ráhel története alapján arra kényszerülnek, hogy a pénzes, gyerektelen házaspárokhoz, magas szintű tisztségviselőkhöz szegődjenek szolgálólányhoz. Az asszony lefogja őket, a férj megdugja, majd ha teherbe esik, elveszik a babát. A gyerekek negyede életképtelenül születik. Ha egy nő három családnál is gyerektelen marad, nem-nőnek bélyegzik és deportálják. Semmivel nem kerülhetnek kapcsolatba, amivel kárt tehetnek magukban: nem kapnak az evéshez kést, nincs sehol egy tükör, az ablak törhetetlen üvegből van, nem nyúlhatnak gyufához. Meghatározott étrendet esznek, mindent a fogantatásnak kell alárendelniük, hiszen a tesük nem sokkal több egy lombiknál, egy két lábon járó inkubátornál.

Fredének volt régen neve. Volt egy férje, egy kislánya és munkája, barátai, egy maacskája, azt hitte, boldog élete van. Egyik nap letiltották a bankszámláját, mert a nők pénzével csak a férfiak rendelkezhetnek. Aztán minden nő elvesztette a munkáját, hogy a férfiaktól függjenek. Aztán a "nem keresztény" házasságokat érvénytelenítették, és elvették a "bűnben fogant" gyerekeket. Az ételt államilag kiutalt jegyekre adják, szigorúan kiporciózva, a besúgó rendszer virul, senki nincs biztonságba. Fredé férje elvált volt, így ő is erre a sorsra jutott. Ő és a társai az első generáció, de ahogy a nevelők mondják nekik, a következőnek könyebb lesz. Mert nem emlékeznek rá, mit vesztettek, nem tudnak az után vágyakozni, amiről nem tudnak. Fredé, a Fred nevű parancsnok tulajdona lesz, számkivetett leprásként bánnak vele. Mindenki lenézni, mintha a saját döntése alapján prostituálta volna magát. Fredé próbál beilleszkedni, különböző meséket hitet el magával a családjáról: nem is létteztek, börtönben vannak, a lányát pedig odaadták egy rendes családnak, akik vele ellentétben megérdemlik. Amúgy minden nők ellen elkövetett bűncselekmény a nők hibája, mert a harisnyás lábukkal, kivágott blúzukkal felkínálkoznak. A könyv legszomorúbb része, hogy a legkegyetlenebbek benne nem is a férfiak, hanem a nők: a nénik, a furcsa nevelőnők, a "márták" azt hiszem ők házvezetők, a cselédek, mind agymosottá váltak, és lelkesen hirdetik a nőellenes propagandát. És ott vannak a feleségek, akiknek sok kiváltságuk van, a házukban életről, halálról dönthetnek. 

Persze nincs tökéletes rendszer, mindig vannak titkos lázadók, underground csoportok, titkos informátotok. Fredé egyre több dolgot tud meg, de fél. Fél a lebukástól és a sikertől. Közben küzd azért, hogy a sok fontos, elvesztett dologból legalább egyet, a szerelmet visszakapjon.

Fredé meséli el a történetet, mintha később veetné papírra az emlékeit, ennek megfelelően néha ugrál az időben. Egy ilyen nyomasztó történetnél vágyunk a feloldásra, de nem kapjuk meg. Éles váltással ugrunk párszáz évet. Egy egyetemi előadáson vitatják Fredé memoárjátolt-e, valós kordokumentum-e? Nehéz könyv, szomorú. Nem is tudom, egy férfi mennyire tudja átélni Fredé kétségbeesését, de engem nagyon letaglózott a könyv.