Mac Mackenzie hat éve szöktette el Isabellát a bemutatkozó báljáról, aztán a megismerkedésük estéjén feleségül is vette. Ez elég elhamarkodott lépés volt, mindig mondom, idő kell, mielőtt valakivel összekötjük az életünket. Csakhogy az altesti viszketés komoly dolog, és egy nemes hölgyet nem lehet csak úgy ágyba vinni. Ahogy lenni szokott, a kezdeti fellángolás után megmutatja magát a kapcsolat mocskosabbik oldala. Mac a végletek embere, állandóan részeg, vagy a kiégésig fest, a legváratlanabb időben hagyja magára a feleségét és utazik el hetekre. Három év után a nőnek elege lesz, és otthagyja Mac-et. Újabb három év telik el, mire felvesszük a történet fonalát.
Természetesen kerülgetik egymást, mint cica a forró kását, egymás vonzáskörében keringenek, de akárhányszor közel kerülnének, az egyikük menekülőre fogja. Elég gyerekes, és felér egy szerelmi vallomással. Aztán az első adandó alkalommal Isabella újra felveszi a férfivel a kapcsolatot. A „Drágám, azt hiszem, hamisítják a képeidet!” szöveg nagyon, de nagyon átlátszó, de mindkettejüknek kapóra jön. Nem is tudom eldönteni, hogy aranyosnak, vagy idegesítőnek tartom, hogy mindketten békülnének, de be nem vallanák egymásnak.
Mac gyönyörűen felépített jellemfejlődésen megy keresztül. Lemond az italról, teljes absztinenciában él, nem marad ki napokig, nem hagyja faképnél a feleségét hetekre egy szó nélkül. Mellesleg ezért kijárna neki egy hatalmas pofon. Egy pasi se döntse el kérdés nélkül, mi a jó a nőnek. Nem tudják. Néha a nők se tudják, de hogy nem a férfinak kell a nők helyett dönteni, az is biztos. Megértem Isabella vonakodását, bár kissé önáltatás, hogy a távolságtartó csak szex kapcsolat működhet. Aranyos, hogy noha házasok, a fél családot be kell költöztetni a házukba, nehogy a szájukra vegye őket a város, amiért egy fedél alatt laknak.
Mac igazán kedves karakterré vált, amikor befogadta a kis árva lányt, nagyon helyes, gondoskodó személy lett. Ezért is vagyok rá iszonyúan mérges. Az egy dolog, hogy a felesége akkor vetél el, amikor nincs a közelében, az ilyesmit nem tudni előre. De amikor végre méltóztatik hazamenni, tök részegen, vigaszt keresve, és képes annyit kinyögni, hogy sebaj, lesz másik gyerekük, legszívesebben egérfogót csaptam volna a családi ékszereire. A lehető legérzéketlenebb dolog ezt mondani, még ha vigasznak is szánják. Egy nő sem másik gyereket akar. Aki ilyen helyzetben volt, biztosra veszem, hogy mindenki azt a babát szeretné visszakapni, akit elvesztett. Ha még meg sem született, akkor sem pótolható egy anyának. Amikor a kisbabája elvesztését gyászolja valaki, felesleges kegyetlenség arra emlékeztetni, hogy az a kis élet pótolható. Mert nem az. Persze akkoriban sokkal természetesebb, de legalábbis gyakoribb dolog volt a nagyobb halandóság: vetélés, gyermekágyi halál, sebláz.
Még mindig nem érzem ezt a sorozatot olyan kiemelkedően különlegesnek, mint ahogy sokan gondolják, de határozottan kellemes olvasmány. Szeretem az olyan folytatásokat, ahol egy család életét követik nyomon. Sajnos mindig a legjobban várt szereplő történetében csalódom, de itt legalább nem kell kiemelkedően jó könyvekről és hullámvölgyekről beszélni, a színvonal kellemesen egységes. Nyáron pont akciós a sorozat néhány kötete a Libriben, akit érdekel, most szuper áron lehet megvenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése