Ranson Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Évek óta vágytam erre a könyvre. Nagyjából egyszerre jelent meg a Vérbe öltözött Annával, és az akkor még barátom mondta, hogy megkapom az egyiket tőle. Az Annát választottam, aztán valahogy sose vettem meg a Vándorsólyom kisasszonyt. A várakozás pedig egyre növelte az elvárásaimat, már-már misztikus magasságokba emelte a könyvet, hogy ez lesz az a valami, az abszolút kedvenc. A képek annyira betegek, a borító, a fejezetelválasztó lapok annyira szépek. Valamiért azt hittem, ez több lesz egy átlagos könyvnél. Ezentúl nem várok évekig, nem tesz jót.

Azt gondoltam, ez a könyv az X-men, Tim Burton, a klasszikus rémregények, kísértetházas történetek keveréke lesz. Aztán nem. Nem kaptam meg azt a jóleső borzongást, amit vártam. Az elején faltam az oldalakat, hogy most, majd most jön, már biztos mindjárt, jujj, nagypapit megölték, most már tényleg jön az a rész. És nem jött.

Jacob gyerekkorában furcsa történeteket hallott a nagyapjától, aki egy különös helyen, különleges emberek között élt, aztán elment szörnyekre vadászni. Felnőve Jacob már nem hisz neki, de amikor látja, ahogy a szörnyek megölik a nagyapját, már másként gondolja, akkor viszont neki nem hisz senki. A szülei kétségbe esnek, ő pedig egy igazi fura, bezárkózott gyerek lesz. A nagyapja holmijai között talál néhány fényképet, amikről mesélt neki, és néhány levelet is. Elhatározza, hogy felkeresi azt a gyermekotthont, amiről a történetek szólnak. A szülei végül beleegyeznek, hátha ezzel újra reálisan látja a világot. 

A háznál végre találkozik azokkal a különleges gyerekekkel, akikről a nagyapja mesélt, és pont ez volt a bajom. Gyerekek voltak. Vándorsólyom kisasszony egy határozottan idegesítő karakter, mintha a Váratlan utazás Hettie nénijét, akit egyébként kedvelek, megszoroznánk százzal. Elnyomja a gyerekeket, nem engedi őket felnőni. Azt mondja, ő, és a hozzá hasonlóak azért tartják időhurokban a különlegeseket, hogy megóvják. A nagy fenéket, úgy tartják, mint a kisállatokat, vagy mint amikor a gyereket akaró meddő nők bekattannak és babákat rabolnak. Nyolcvan-száz éves emberek gyerek testbe zárva, gyermekinek megmaradt elmével. Ez nem szeretet. 

A különleges gyerekeket nehéz volt követnem. Felsorolás szinten mutatja be őket, aztán amikor színre léptek fél mondat erejéig, vissza kellett lapoznom, hogy ők kik is tulajdonképpen. Voltak furcsaságok, például amikor a láthatatlan srácra néztek, aki eszméletlenül hevert a földön. A szerelmi szál enyhén szólva bizarr. Felcsípni a nagyapád volt barátnőjét, aki két héttel ezelőttig még halálosan szerelmes volt a papiba...

Nagyon idegesített a könyv nyelvezete, bár ez a fordítás sajátossága lehet. Jacob 16 éves, mégis kisgyerekként beszél. A magázás egy dolog, lehet nagyon udvariasan társalogni, de az állandó tetszikezés nagyon ciki volt. Vándorsólyom kisasszony, hogy tetszik érteni? Egy idő után a hajamat téptem tőle. Az a baj, ha egyszer feltűnik valami, utána már irreális mértékben idegesít. 

A könyv konfliktusa tulajdonképpen nem volt rossz, ahogy a háttérvilág sem. Persze az időhurok sok kellemetlenséget kizár, amivel az írónak pepecselnie kellett volna: társadalmi problémák és beilleszkedés, alternatív történelem, faji eredet, esetleg teremtéstörténet. Ők vannak, és kész. Kicsit Másvilág fílingje van az egésznek, ahogy köztünk, és mégis elszigetelve élnek, mintha a lét és nem-lét határán lennének. Örökké élni, de soha meg nem öregedni, értelmileg és érzelmileg stagnálni, soha nem találkozni semmi újjal... egész olyan, mint néhány purgatórium ábrázolás. Majdnem élet, egy halvány árnyék. Nem gondolom szerencsésnek a különlegeseket. Az üresek és a lidércek egész jó ellenségek voltak, bár nem bántam volna kicsit több taktikázást. 

A függővég egész gyatra szerintem, Jacob bele lett kényszerítve egy olyan helyzetbe, amibe az elejétől kezdve nem akart, és mégis azt hiszi, az a helyes és jó döntés.

2016-ban mutatják be a filmváltozatot Tim Burton rendezésében