Valamikor a harmadik világháború után, amikor az általunk ismert világból természetesen csak Észak-Amerika maradt fenn, a tudósok felfedezik a rák és az AIDS ellenszerét, a hosszú élet titkát, és mesterséges megtermékenyítéssel létrehozzák a jövő tökéletes, feljavított generációját. De a természet visszavág, és a következő, természetes úton fogant nemzedék élete tiszavirág lett: a lányokat húsz, a fiúkat huszonöt évesen támadja le a halálos vírus. Nincs ellenszer. Az első generáció hetven éve nézi, ahogy a gyermekeik hullanak, mint a legyek. Egyesek mindent megtesznek a gyógymód megtalálásáért, mások szerint jobb lenne meghalni.
Mivel az első generáció kivételével mindenki nagyon korán meghal, a szegények a túlélésre hajtanak, orvosi kísérleteken vesznek részt, hogy pénzhez jussanak. Nem igazán vállalnak gyerekeket, mivel tudják, hogy nem lesz, aki felnevelje őket. Az árvákat begyűjtik, szakmát tanítanak nekik, de a legtöbbjük éhen hal vagy prostituált lesz. A gazdagok, az első generációsok és épp életben lévő gyermekeik viszont több feleséget tartanak, hogy minél több utódjuk legyen, mert minden gyermek egy esély a túlélésre. Itt kezdett a történet nagyon hasonlítani A szolgálólány meséjére. Ott begyűjtik, átnevelik, majd férfiakhoz rendelik a nőket béranyáknak. Itt az utcáról, az otthonaikból rabolnak el fiatal lányokat, gyerekeket, hogy a kiváltságosok kedvükre válogathassanak közülük.
Rhine szülei első generációsok voltak, tudósok, akik az ellenszert kutatták. Sok lányhoz hasonlóan egy nap ő is eltűnik. Napokig kábulatban tartják, államokon keresztül hurcolják, ahol kiválasztják feleségnek. A férje, Linden jószívű, de ostoba, naiv és gyenge ember. A történet haladtával kiderül, hogy semmivel nincs nagyobb szabadsága, mint a feleségeinek. Első generációs apja lázasan kutatja a gyógymódot, mióta első fia meghalt, és Linden életéből is csak négy év van vissza, még eltökéltebb, mint volt.
A feleségtársak, feleségnővérek élete igazi aranykalitka. Saját szolgálójuk van, méretre készült ruhákat hordhatnak, egy csettintésre megkaphatnak bármit. Igaz, hogy az ablakuk nem nyílik, nem hagyhatják el a számukra kijelölt emeletet engedély nélkül, nem mehetnek ki a házból és nem beszélhetnek másokkal. Az az apróság, hogy teszem azt, tizenhárom évesen gyereket kell szülni a férjüknek, igazán mellékes dolog.
A legnagyobb félelmem a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy átmegy Párválaszóba, egymásba szeretnek Lindennel, és együtt megváltják a világot. Szerencsére nem kellet csalódnom. Rhine néha belekényelmesedett az addig ismeretlen luxusba, próbálta kihozni a legjobbat a helyzetből, de sosem adta fel önmagát. A három feleségnővér mind különbözőképpen próbálja átvészelni a helyzetet: a legfiatalabb romantikus ábrándokat sző, szerelembe esik, élvezi a luxust és bízik abban, hogy az ő életét meghosszabbítja a gyógymód. Ő a gyerekkorát árvaházban töltötte, számára a helyzet tényleg megmenekülésnek tűnik. A legidősebb ridegen tűri a helyzetet, de az ágyába fogadja a férjét, de inkább csak megszokásból, hiszen prosti volt előtte. Magában mélységesen megveti és undorodik tőle. Rhine leginkább csak lavírozik. Ha a könyv valós lenne, nem tudom elképzelni, hogy egy kényszerházasságban valaki egy évig kerülni tudja a szexet. Kihasználja, hogy hasonlít Linden meghalt szerelmére, kedves vele, meghallgatja, próbálja irányítani, miközben a nagy szökésre készül.
Bár a könyvben az ellenség maga a helyzet, az életük végessége, gonosz szereplőt azért kapunk. Vaughn, Linden apja a kutatás megszállottja, de nem a világot megmenteni akaró idealista fajta. Könyörtelen, manipulatív, a fiát bár szereti, eszköznek tekinti. Talán azért, mert maga sem hiszi, hogy segíteni tud rajta, és inkább az újabb generációra fordítja a figyelmét. Titkos laborja van, igazi horrorba illő boncterem van az alagsorban, ahonnan nem igen lehet egyben kikerülni. Mindenki retteg tőle, a feleségek és a szolgálók is. A fiát úgy nevelte, hogy vágyai se lehessenek, amik nem egyeznek az apja akaratával. Kicsit mint a Truman show-ban, ahol belenevelik a félelmeket gyerekkorában. Ugyanakkor nem lehet tudni, a tettei mögött mennyi a gonoszság, és mennyi a fájdalom. Ugyanazon a napon halt meg az elsőszülött fia, amikor Linde született. Jó eséllyel el kell temetnie mindkét gyermekét, sőt, mivel az első generációsok irreálisan hosszú életűek, az unokáját is túlélheti. Ez hatalmas teher, ami megváltoztatja az embert. A módszerei ugyanakkor tényleg mocskosak.
Rhine reményét egy Gabriel nevű szolgálóval kibontakozó románc tartja életben. A fiú kilenc éves kora óta él a házban, nem is emlékszik a való világra. Rhine pedig mindent elkövet, hogy megszökhessenek, hogy megtalálhassa az ikertestvérét, Rowent. Gyötri a tudat, hogy a testvére nem tud róla semmit. Nem otthonról rabolták el, nem maradt a lány után semmilyen nyom, ami támpontot adhatna a fiúnak. Rowen gyakorlatilag nem szerepel a könyvben, csak Rhine visszaemlékezéseiből ismerhetjük. Ennek a kornak a gyerekei megszületnek, elárvulnak, és hamar meghalnak, nekik kettejüknek viszont egész normális gyerekkoruk volt. Iskolába jártak, szerető szüleik voltak, nem kellett nélkülözniük. Tanulhattak a letűnt korokról, gondolkodhattak és kételkedhettek. Minden korlát ellenére szabadnak neveltél őket. Ezért olyan nehéz Rhine-nek beletörődni a sorsába. Maga akar dönteni. Mivel az ideje szűkre szabott, mindennél jobban vágyik arra, hogy azzal töltse az életét, ami fontos neki.
Nem szeretem a hihető disztópiákat. Félek tőlük, mert nagyon is el tudom képzelni, hogy valóra válhatnak. Nem gondolom, hogy az emberiség képes lenne egy-egy tulajdonságot kiválasztva csoportban élni, mint a Beavatottban, ezért az a világ nekem meseszerű. De készséggel elhiszem, hogy egy nap valami hülyeség miatt megbetegednek az emberek és nem képesek gyermeket nemzeni. Elhiszem, hogy addig kutatják a géneket és módosítgatják a magzatokat, míg végül jóvátehetetlenül elszúrják az emberiség jövőjét. Már most is annyi hasonlóról hallani: az oltások titokban sterilizálnak, a génmódosított élelmiszerekkel igyekeznek visszafogni a föld túlnépesedését. Szóval félek ezektől a könyvektől.
Mivel az első generáció kivételével mindenki nagyon korán meghal, a szegények a túlélésre hajtanak, orvosi kísérleteken vesznek részt, hogy pénzhez jussanak. Nem igazán vállalnak gyerekeket, mivel tudják, hogy nem lesz, aki felnevelje őket. Az árvákat begyűjtik, szakmát tanítanak nekik, de a legtöbbjük éhen hal vagy prostituált lesz. A gazdagok, az első generációsok és épp életben lévő gyermekeik viszont több feleséget tartanak, hogy minél több utódjuk legyen, mert minden gyermek egy esély a túlélésre. Itt kezdett a történet nagyon hasonlítani A szolgálólány meséjére. Ott begyűjtik, átnevelik, majd férfiakhoz rendelik a nőket béranyáknak. Itt az utcáról, az otthonaikból rabolnak el fiatal lányokat, gyerekeket, hogy a kiváltságosok kedvükre válogathassanak közülük.
Rhine szülei első generációsok voltak, tudósok, akik az ellenszert kutatták. Sok lányhoz hasonlóan egy nap ő is eltűnik. Napokig kábulatban tartják, államokon keresztül hurcolják, ahol kiválasztják feleségnek. A férje, Linden jószívű, de ostoba, naiv és gyenge ember. A történet haladtával kiderül, hogy semmivel nincs nagyobb szabadsága, mint a feleségeinek. Első generációs apja lázasan kutatja a gyógymódot, mióta első fia meghalt, és Linden életéből is csak négy év van vissza, még eltökéltebb, mint volt.
A feleségtársak, feleségnővérek élete igazi aranykalitka. Saját szolgálójuk van, méretre készült ruhákat hordhatnak, egy csettintésre megkaphatnak bármit. Igaz, hogy az ablakuk nem nyílik, nem hagyhatják el a számukra kijelölt emeletet engedély nélkül, nem mehetnek ki a házból és nem beszélhetnek másokkal. Az az apróság, hogy teszem azt, tizenhárom évesen gyereket kell szülni a férjüknek, igazán mellékes dolog.
A legnagyobb félelmem a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy átmegy Párválaszóba, egymásba szeretnek Lindennel, és együtt megváltják a világot. Szerencsére nem kellet csalódnom. Rhine néha belekényelmesedett az addig ismeretlen luxusba, próbálta kihozni a legjobbat a helyzetből, de sosem adta fel önmagát. A három feleségnővér mind különbözőképpen próbálja átvészelni a helyzetet: a legfiatalabb romantikus ábrándokat sző, szerelembe esik, élvezi a luxust és bízik abban, hogy az ő életét meghosszabbítja a gyógymód. Ő a gyerekkorát árvaházban töltötte, számára a helyzet tényleg megmenekülésnek tűnik. A legidősebb ridegen tűri a helyzetet, de az ágyába fogadja a férjét, de inkább csak megszokásból, hiszen prosti volt előtte. Magában mélységesen megveti és undorodik tőle. Rhine leginkább csak lavírozik. Ha a könyv valós lenne, nem tudom elképzelni, hogy egy kényszerházasságban valaki egy évig kerülni tudja a szexet. Kihasználja, hogy hasonlít Linden meghalt szerelmére, kedves vele, meghallgatja, próbálja irányítani, miközben a nagy szökésre készül.
Bár a könyvben az ellenség maga a helyzet, az életük végessége, gonosz szereplőt azért kapunk. Vaughn, Linden apja a kutatás megszállottja, de nem a világot megmenteni akaró idealista fajta. Könyörtelen, manipulatív, a fiát bár szereti, eszköznek tekinti. Talán azért, mert maga sem hiszi, hogy segíteni tud rajta, és inkább az újabb generációra fordítja a figyelmét. Titkos laborja van, igazi horrorba illő boncterem van az alagsorban, ahonnan nem igen lehet egyben kikerülni. Mindenki retteg tőle, a feleségek és a szolgálók is. A fiát úgy nevelte, hogy vágyai se lehessenek, amik nem egyeznek az apja akaratával. Kicsit mint a Truman show-ban, ahol belenevelik a félelmeket gyerekkorában. Ugyanakkor nem lehet tudni, a tettei mögött mennyi a gonoszság, és mennyi a fájdalom. Ugyanazon a napon halt meg az elsőszülött fia, amikor Linde született. Jó eséllyel el kell temetnie mindkét gyermekét, sőt, mivel az első generációsok irreálisan hosszú életűek, az unokáját is túlélheti. Ez hatalmas teher, ami megváltoztatja az embert. A módszerei ugyanakkor tényleg mocskosak.
Rhine reményét egy Gabriel nevű szolgálóval kibontakozó románc tartja életben. A fiú kilenc éves kora óta él a házban, nem is emlékszik a való világra. Rhine pedig mindent elkövet, hogy megszökhessenek, hogy megtalálhassa az ikertestvérét, Rowent. Gyötri a tudat, hogy a testvére nem tud róla semmit. Nem otthonról rabolták el, nem maradt a lány után semmilyen nyom, ami támpontot adhatna a fiúnak. Rowen gyakorlatilag nem szerepel a könyvben, csak Rhine visszaemlékezéseiből ismerhetjük. Ennek a kornak a gyerekei megszületnek, elárvulnak, és hamar meghalnak, nekik kettejüknek viszont egész normális gyerekkoruk volt. Iskolába jártak, szerető szüleik voltak, nem kellett nélkülözniük. Tanulhattak a letűnt korokról, gondolkodhattak és kételkedhettek. Minden korlát ellenére szabadnak neveltél őket. Ezért olyan nehéz Rhine-nek beletörődni a sorsába. Maga akar dönteni. Mivel az ideje szűkre szabott, mindennél jobban vágyik arra, hogy azzal töltse az életét, ami fontos neki.
Nem szeretem a hihető disztópiákat. Félek tőlük, mert nagyon is el tudom képzelni, hogy valóra válhatnak. Nem gondolom, hogy az emberiség képes lenne egy-egy tulajdonságot kiválasztva csoportban élni, mint a Beavatottban, ezért az a világ nekem meseszerű. De készséggel elhiszem, hogy egy nap valami hülyeség miatt megbetegednek az emberek és nem képesek gyermeket nemzeni. Elhiszem, hogy addig kutatják a géneket és módosítgatják a magzatokat, míg végül jóvátehetetlenül elszúrják az emberiség jövőjét. Már most is annyi hasonlóról hallani: az oltások titokban sterilizálnak, a génmódosított élelmiszerekkel igyekeznek visszafogni a föld túlnépesedését. Szóval félek ezektől a könyvektől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése