Még nagyon régen, úgy 15 éve láttam a filmet, és valamiért romantikusnak gondoltam. Szerelmesen meghalni akkoriban valahogy klassz dolognak tűnt. Az a része, hogy úgy haljon meg valaki, hogy épp a legboldogabb az életben kicsit még szimpatikus, legalábbis jobb a magára hagyottan egyedül haldoklástól, de minden mást máshogy gondolok már. Ez a történet nem romantikus, és nem is nagyon szerelmi.
Tudjuk, hogy szomorú történet, Oliver már az első mondatban elárulja, hogy szívszerelme, Jenny, aki szerette Mozartot, a Beatélest, és reményei szerint őt is, meghalt. elmeséli, hogy gazdag, harvardi évfolyamelsőként tengette nyomorúságos életét, amikor felcsípett egy pimasz lányt a könyvtárban, akinek legnagyobb vonzereje a szemtelen visszaszólásaiból állt. Csinos volt, persze, Oliver nem az a fajta, aki csak az intellektusuk alapján bármit kezdene egy lánnyal, de ha Jenny nem szólogatott volna vissza neki, aligha lett volna több a kapcsolatuk, mint egy kósza kufirc.
Az egész történet inkább szólt Oliverről, mint Jenny-ről vagy kettejükről. Az elkényeztetett gazdag kisfiú, akinek mindegy, hogyan, csak dacolhasson az apjával. Nem igazán értettem, miért volt benne akkora ellenszenv az apja iránt, mert nem noha picit távolságtartó volt az apja, nem tett semmit a fia ellen, semmi olyat, ami indokolta volna az utálatot. Sejtésem szerint Oli féltékeny volt, mert az anyjának nem ő, a gyereke, hanem a férje volt az első a sorban.
Oliver végtelenül önző, mindent magának akart. Amikor Jenny elmondta, hogy párizsi ösztöndíjat nyert, inkább elvette feleségül, de nehogy elmehessen pár hónapra tanulni, megvalósítani az álmát. Amikor a szülei arra kérték, várjon a házassággal, ne siessék el, inkább kitagadta a saját szüleit. Nem azt mondták neki, hogy ne vegye el a lányt, biztosították arról, hogy noha nem egy társadalmi rétegből származnak, kedves, szimpatikus nekik a lány, csak ne néhány hónap után házasodjanak. Mellesleg szerintem igazuk volt, várni kellett volna, ha nem is a jogi egyetem végéig, ahogy javasolták, de addig, amíg Jenny megvalósítja az álmait Párizsban. Onnantól, hogy Jenny találkozott Oliverrel, már csak a beszólásaiban maradt önálló. Lemondott Párizsról, a továbbtanulásról és szarul fizető munkába állt, hogy az újonnan "önállósodott" férjecskéjét eltartsa, amíg az elvégzi a jogot. Ez elég aljas dolog,m elvárni a másiktól, hogy mindent alárendeljen a férjnek, mert a hatvanas években egy feleségnek nyilván nincs is más lehetősége.
Mint sok más történet, ez is csak bizonyos időben állja meg a helyét, a mai világban nem lenne valós. Az egyik legkiakasztóbb rész az volt számomra, amikor elmennek orvoshoz, mert nem jön a gyerek, a doki pedig nem a nőnek, hanem Olinak mondja el, hogy bocsesz, az asszony haldoklik. Nem kell neki kezelés, úgyis kampec, majd ha gondolod, szólj neki is. Ez milyen dolog, hogy a beteg nem is tudja meg, hogy mi a helyzet vele, csak a férjének szólnak és tőle függ, hogy a nő megtudja-e egyáltalán, hogy haldoklik? Nem gáz, hogy esetleg elintézné a dolgait, kihasználná a maradék időt az apjával, á nem. Oli pedig sunnyog, lóg a munkából, de haza se mer menni, mert fél megmondani. De persze ez a szerelem.
A szerelem nem az, hogy hazudunk és titkolózunk, hogy kihasználjuk a másikat, hogy egymást kurvának és stricinek hívjuk, hogy azt vágjuk a másik fejéhez, hogy "te büdös kurva takarodj az életemből"... Hát eltakarodott, de előtte még ápolgatta a srác lelkecskéjét, hogy ő nem bánt meg semmit, a francba Párizzsal, neki csak ő kellett.
A könyv vége tetszett, hogy habár Oliver eltaszította magától az apját, amikor segítséget kért, az megadta neki, és amikor a lány meghalt, az apja csak úgy, a semmiből megjelent. Arisztokratikus, és merev ember, de szereti a fiát, még ha az a hülye nem is veszi észre. Az egyetlen igazán szeretni való karakter Phil, Jenny apja, aki kedves, kicsit nyers, barátságos, és az első pillanattól elfogadta Olivert feltétel nélkül. Egyedül ő volt, aki tényleg szeretni tudott a könyvben, csak ő, és nem a két szerelmes.
Az egyetlen jó a könyvben, hogy rövid, nem kell sokáig szenvedni vele, se nekünk, se Jenny-nek. A film valamivel jobb, ott a szereplők csinálnak is együtt valamit, megmutatkozik az érzelmek születése, ami a könyvből kimaradt. Ott a srác a második találkozás után felhívja a lányt, közli, hogy beleszeretett, mire a lány leseggfejezi és rácsapja a telefont. Hát nem romantikus? Szóval a film valamivel jobb, bár szörnyen hatásvadász, de legalább a párbeszédeket egy az egyben átemelte és a zenéje szép. Viszont pont az egyetlen jelenetet írták át, ami tetszett. Ott nem borult Oli az apja karjába, hogy elsírja a bánatát és a fájdalmát, csak fapofával kioktatta a szeretet és bocsánat kapcsolatáról, majd otthagyta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése