Lehetett volna jó is ez a könyv. Tetszhetett volna, talán ha korábban olvasom. De most olvastam és vagy kinőttem a hasonló könyvekből (ki van zárva), vagy csak nagyobbak az elvárásaim. Sok jó ötlet volt a könyvben, amiből lehetett volna valami érdekes, de összességében mégis csak egy közepes tinivámpír könyv lett egy nagyon idegesítő főszereplővel.
Morganville egy kietlen, elszigetelt texas-i kisváros a kietlen kies kellős közepén, egy légypiszok a térképen. Claire, aki már majdnem 17 éves, és igazi zseni (és ez a két tulajdonsága minden ötödik oldalon előtérbe kerül), akit a szülei nem engednek kirepülni, ezért normális egyetem helyett ide küldik tanulni, mondván egy kisvárosban mi baja eshetne.
Claire zseni, legalábbis annak hiszi magát, és körülbelül úgy viselkedik másokkal, mint az Agymenők sorozat Sheldon Cooper-e, vagyis ő mindent jobban tud, mindenki más hülye, ezért kötelessége mindenkit kijavítani. Így, hála a nagy szájának, az első nap összerúgja a port az egyetem méhkirálynőjével, aki pechére pszichopata, aki maga köré gyűjtötte a többi leendő sorozatgyilkost is. Miután jól helybenhagyják, elindul albérletet keresni, így kerül az Üvegházba, ahol Eve, Michael és Shane lakótársa lesz, miután érzelmi zsarolással rábírja a srácokat, hogy maradhasson. Konkrétan elkezd bőgni, hogy őt mindenki utálja és meg akarják ölni. Oké, tényleg meg akarják ölni, de ekkor még nem tudja, de a melodrámához azért nagyon ért. Miután nem hajlandó megfogadni egy tanácsot sem, sőt, annak ellenére, hogy a vámpírokra is figyelmeztetik, újra és újra ujjat húz a gonoszokkal. Egész addig szerencsétlenkedik, amíg a biztonságáért cserébe Shane alkut nem köt egy vámpírral: ha békén hagyja a lányokat, akkor ad a véréből. Persze ez akkora dolog, hogy rögtön trükközni kezd, hogy tudná becsapni, átvágni a 16 és fél éves zsenijével a többszáz éves vérszívókat. Mert ugye jobban tudja, olyan okos, hogy tuti nem bukhat le. Annyira okos, hogy helyismeret nélkül a saját szakállára elkezd nyomozni, betörni és alkudozni ismeretlenekkel, amíg mindenki megbánja, hogy a városba érkezett.
Claire dühítően ostoba és idegesítő. Nem hisz el semmit, nem fogad el tanácsot, de tíz oldalanként sírva fakad, hisztizik és a zseniségén töpreng, meg azon, hogy ő felnőtt ember, miért kezelik gyerekként. Na vajon... Gyerekesen viselkedik, nem mérlegel a döntései előtt, előbb jár a szája, mint az esze. Szerintem nem zseni, csak jól tus seggelni és a lexikális tudása miatt ugrott pár osztályt, mert a logikus gondolkodás nem az erőssége.
A könyvben vannak jó részek, olyan ötletek, amikből nagyon jó dolgokat lehetne kihozni, de mire azt mondtam volna, hű, ebből még bármi lehet, mindig elrontotta az írónő. Michael és Shane is megremegteti pici szívét, aztán amikor az egyikük megcsókolja, leírja, hogy nahát, ilyen érzése csak akkor volt délen, amikor maszturbált. Elhiszem, hogy bezsongott az első csókjától a bugyija, de az én hangulatomat szépen kizökkentette ez az abszolút oda nem illő megjegyzés.
Az olyan dolgok, mint a velejükig romlott vámpírok, a véradó a biztonságért cserébe, a városra vont emlékezet-törlő bűbáj, a lélekhorgonyként működő rejtekszobákkal és titkos folyosókkal büszkélkedő ház annyi mindent magában rejtene, de semmi nem tud igazán ütős lenni.
A szereplők viselkedése sokszor csapongó, egyik pillanatban még ülnek és minden oké, a következő mondatban mindenki szalad, mint az eszelős, de nincs semmi átvezetés. Néhány fordulat annyira kiszámítható, hogy az nem is csavar, csak görbület, néhány viszont minden felvezetés nélkül lett a pofánkba nyomva. Valahogy nem éreztem, hogy együtt haladnék, nyomoznék a szereplőkkel, nem volt feszültségkeltés, nem volt meg az a kellemes sejtelem, hogy most valami történni fog, csak úgy haladt a történet, hogy uncsi, uncsi, hiszti, uncsi...HOPPÁ, ITT A MEGLEPI. Mintha nem lett volna struktúrája a könyvnek. Olyan, mint a bögrés sütemény: csak dobj mindent egy tálba, keverd össze, csak jó lesz. Mintha az író kiborított volna egy doboz kirakóst, de nem a helyükre tette volna a darabkákat, mintha csakazértis összeerőszakolta volna a nem összeillő darabokat.
A könyv vége függővég, amolyan szappanoperásan, a gonosz felemeli a kést, jön a feszültségkeltő zene, mindenki rémült arcot vág, a kamera ráközelít a gyilkos fegyverre és jön a felirat. Nem biztos, hogy akarom tudni, lesújtottak-e, pedig a második rész még megjelent magyarul.
Morganville egy kietlen, elszigetelt texas-i kisváros a kietlen kies kellős közepén, egy légypiszok a térképen. Claire, aki már majdnem 17 éves, és igazi zseni (és ez a két tulajdonsága minden ötödik oldalon előtérbe kerül), akit a szülei nem engednek kirepülni, ezért normális egyetem helyett ide küldik tanulni, mondván egy kisvárosban mi baja eshetne.
Claire zseni, legalábbis annak hiszi magát, és körülbelül úgy viselkedik másokkal, mint az Agymenők sorozat Sheldon Cooper-e, vagyis ő mindent jobban tud, mindenki más hülye, ezért kötelessége mindenkit kijavítani. Így, hála a nagy szájának, az első nap összerúgja a port az egyetem méhkirálynőjével, aki pechére pszichopata, aki maga köré gyűjtötte a többi leendő sorozatgyilkost is. Miután jól helybenhagyják, elindul albérletet keresni, így kerül az Üvegházba, ahol Eve, Michael és Shane lakótársa lesz, miután érzelmi zsarolással rábírja a srácokat, hogy maradhasson. Konkrétan elkezd bőgni, hogy őt mindenki utálja és meg akarják ölni. Oké, tényleg meg akarják ölni, de ekkor még nem tudja, de a melodrámához azért nagyon ért. Miután nem hajlandó megfogadni egy tanácsot sem, sőt, annak ellenére, hogy a vámpírokra is figyelmeztetik, újra és újra ujjat húz a gonoszokkal. Egész addig szerencsétlenkedik, amíg a biztonságáért cserébe Shane alkut nem köt egy vámpírral: ha békén hagyja a lányokat, akkor ad a véréből. Persze ez akkora dolog, hogy rögtön trükközni kezd, hogy tudná becsapni, átvágni a 16 és fél éves zsenijével a többszáz éves vérszívókat. Mert ugye jobban tudja, olyan okos, hogy tuti nem bukhat le. Annyira okos, hogy helyismeret nélkül a saját szakállára elkezd nyomozni, betörni és alkudozni ismeretlenekkel, amíg mindenki megbánja, hogy a városba érkezett.
Claire dühítően ostoba és idegesítő. Nem hisz el semmit, nem fogad el tanácsot, de tíz oldalanként sírva fakad, hisztizik és a zseniségén töpreng, meg azon, hogy ő felnőtt ember, miért kezelik gyerekként. Na vajon... Gyerekesen viselkedik, nem mérlegel a döntései előtt, előbb jár a szája, mint az esze. Szerintem nem zseni, csak jól tus seggelni és a lexikális tudása miatt ugrott pár osztályt, mert a logikus gondolkodás nem az erőssége.
A könyvben vannak jó részek, olyan ötletek, amikből nagyon jó dolgokat lehetne kihozni, de mire azt mondtam volna, hű, ebből még bármi lehet, mindig elrontotta az írónő. Michael és Shane is megremegteti pici szívét, aztán amikor az egyikük megcsókolja, leírja, hogy nahát, ilyen érzése csak akkor volt délen, amikor maszturbált. Elhiszem, hogy bezsongott az első csókjától a bugyija, de az én hangulatomat szépen kizökkentette ez az abszolút oda nem illő megjegyzés.
Az olyan dolgok, mint a velejükig romlott vámpírok, a véradó a biztonságért cserébe, a városra vont emlékezet-törlő bűbáj, a lélekhorgonyként működő rejtekszobákkal és titkos folyosókkal büszkélkedő ház annyi mindent magában rejtene, de semmi nem tud igazán ütős lenni.
A szereplők viselkedése sokszor csapongó, egyik pillanatban még ülnek és minden oké, a következő mondatban mindenki szalad, mint az eszelős, de nincs semmi átvezetés. Néhány fordulat annyira kiszámítható, hogy az nem is csavar, csak görbület, néhány viszont minden felvezetés nélkül lett a pofánkba nyomva. Valahogy nem éreztem, hogy együtt haladnék, nyomoznék a szereplőkkel, nem volt feszültségkeltés, nem volt meg az a kellemes sejtelem, hogy most valami történni fog, csak úgy haladt a történet, hogy uncsi, uncsi, hiszti, uncsi...HOPPÁ, ITT A MEGLEPI. Mintha nem lett volna struktúrája a könyvnek. Olyan, mint a bögrés sütemény: csak dobj mindent egy tálba, keverd össze, csak jó lesz. Mintha az író kiborított volna egy doboz kirakóst, de nem a helyükre tette volna a darabkákat, mintha csakazértis összeerőszakolta volna a nem összeillő darabokat.
A könyv vége függővég, amolyan szappanoperásan, a gonosz felemeli a kést, jön a feszültségkeltő zene, mindenki rémült arcot vág, a kamera ráközelít a gyilkos fegyverre és jön a felirat. Nem biztos, hogy akarom tudni, lesújtottak-e, pedig a második rész még megjelent magyarul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése